Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

— Én bizony öreganyám szegényre, boldogra sütök — így mondja a Nap —, de nemcsak nem láttam, hanem még hírit se hallottam soha. Itten a szegény asszony búsulásnak adta a fejit. — Sohse búsulj édes lelkem — így mondja a Nap anyja —, majd előtalálod. Oszt ha már nálam háltál, adok néked ajándékba egy aranyorsót, emlegess meg; róla. Majd hasznát veszed még. Avval a szegény, bajos asszony újfent továbbment. Ballagott három nap, három éjjel. Negyednapra elétalál egy nagy hegyet, azon egv kunyhót, abba meg egy öregasszonyt. Ezt is megkérgyi, hogy nem hallotta-e hírit Kígyóraj vitéznek? — Nem én édes lelkem. Hanem én vagyok a Szél anyja. Van három fiam, azok talán tudni fogják, hol, merre él? Elékeveredik estére a letöregebb fiú, de az sohse látta. Jön aztán a középső, de az se ismeri. Legutólról gyütt a harmagyik. Kérgyik tőle, hallotta-e hírit Kígyóraj vitéznek. —' Hallottam bizony — így mondja a letkisebb —, most is annak a kertjiből jövök. Ottég van a palotája a tengeren túlnat, egy gyönyörű kertbe. De ollyan messzi van öreganyám, hogv oda se mennék többet. — No már édes fiam, csak eriggy el mégegyszer. Vidd el ezt a szegény, bajos asszonyt, az urát keresi. No jó. A fiú beleegyezett. Pihent egy hétyig, evett, ivott, erősödött, hogy az asszonyt elbírja. Mikor a hét eltelik, azt mondja a szél anyja a menyecskének: — No édes lelkem, én is adok, amiről megemlegess. Nesze itt van la ez az aranymotolla, oszt mikor beérsz te abba a városba, akibe Kígyóraj vitéz lakik, ülj ki a piacra elsőnap avval a guzsalyval, akit a Hold anyja adott, másogyik nap avval az aranyorsóval, akit a Nap any játul kaptál, harmagyik nap pegyig az aranymotollával. De pénzért oda ne add egyiket se, csak ha királyval hálhatsz egy éjjel. A menyecske szavát fogadta, avval felült a Szél hátára, oszt hegyen, völgyön, erdőn, mezőn keresztül mentek, mint a fecske madár. Hetegyik nap elérik a tengert, Volt ott a parton egy nagy topolyafa,

5 arról az aszszony, hogy ím a Szél javallottá — letört három ágat s memmeg úgv repültek tovább. Mentek már vagy három napja, azt mondja akkor a Szél: — Hallod-e te jó asszony, nagyon elfáradtam, vess egy ágat a tengerbe. Az asszony megtette. Hát lelkem teremtette, lett abból a tenger közepin egy nagy topolyafa, azon a Szél megpihent, úgy állottak odébb. Aztán mikor a Szél másodszor is, harmadszor is kidőllött, az asszony belevetett egy-egy ágat a tengerbe, oszt csak úgy juttak el a túlsó partra. Mihent kiértek a vízen, a Szél egybe letette az asszonyt a váras széliben. — No édes szívem, most már ereggy a piacra, oszt úgy cselekeggy, ahogy az anyám javallottá. Én meg agyig itt sergek-forgok a tenger partján, míg elé nem keveredel.

6 Kiment hát reggel az asszony a piacra, ráült az aranyszékre, árulta az aranyalmát. 5. jegenyefa 6. elő nem kerülsz 213