Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

Aggy a kutyának is, este pegyig gyere haza, de jaz ennyi-innya valónak •é'csep híjja se legyek. — Jaó van gazd'uram. Avval osztén a karikás ustorva nagyot csattant, ne Csákaó, hajsz Cseleő! nagy vígan kimegy a kapun. De alyigsig

5 ért ki ja szántaó-feődre, lételeő'jis fogta ja kulacsot, haót húzott beleőle, osztég „no Isten nevibe!" mé'kkezdte ja szántást. Szántogatott úgy délyig. Délyi harangszóra kifogta jaz ökröket, ennyi adott nekik, oszt maga is eleővette ja húzaóstarisznyát, a kenyeret ketté szelte. — Ne kis Bodri, te is egyel, ömaga is jaól bepofázott kenyerbeő, szalonnábu', aki bor mé' mmég a kulacsba vaót, azt is mind kiitta. Este felé mikaó hazahajtott, a kapuban várta má' ja kis fekete ember. — No Palkaó, hát hogy ment a szántás? — Hát jaól gazduram. — Hat a bort, kenyeret, szalonnát hazahoztad-e úgy, ahogy vitted? — Ej! gazd'uram minek hoztam vaóna. Megettem, mégittam én mind, amit adtak. Talán bion haragszik kiéd? — Dehogy haragszok Palkaó! pegyig beléőreő' ette ja fene mérgibe. No gonduta magába a kis fekete ember, maj' mé'hharagítalak én még, csak várakozzál. Telyik, mulyik az ideő, beállónak nagy hidegek, oszt olyik a gyisznaót jobbra is, ba'rra is a faluba. Itten egy nap mehhívja ja kis fekete embert a komája gyésznótorba. — Hallod-e Palkaó! Este gyésznótorba meneönk a komához, hát kelly fel úgy é'fe' tájba, oszt világíts, hogy haza tuggyónk gyünnyi. — Jaó van gazduram, u'llesz ahogy parancsollya. A kis fekete ember eő'ment hát a komjáho', Palkaó pegy' lefekeüdt az éstállaóba, magara húzta ja rongyos szűrt, oszt elaludt. Mikaó' júgy é'fé' körű' félérzett álmábu' felugrik, nyakába akasztya a rongyos szűrt, kimegy a portára, oszt é'cscsomaó szómávaa' félgyutta ja gyesznaóólat. lm, hogy a harangozaó ott laká't

6 a harmagyik szomszédba, egybe észreveszi a nagy velágosságot, szalad a toronyba, oszt fé're veri a harangot, kilázíttya ja népet, hogy im baj van a faluba. A kis fekete ember is fogja kapja a ködmönyit, még a báránbeör sapkáját, osztég szalad a koma tu', hogy merre van a tűz? Hát lelkem teremtette maj' hányat esik, mikaó' lláttya, hogy ez eő portáján ég. — Hej! erre még amarra azt a foganásit ennek a velágnak, micsoda gazember gyu'totta fel az aólamat? Aszongya Palkaó: — Hát hogy im gazd'uram maga parancsó'ta, hogy velágíjjak úgy é'fé tájba, ezt bion én gyu'tottam fél. Ezé' csak nem haragszik? — Dehogy haragszok, dehogy haragszok. Pegy' a méreg maj' mégette, de nem merte mutatnyi, mer' ez eő orrára kerü't vaóna ja a bicska. Telyik mulyik az ideő. Palkaó becsületveő' jállotta ja helyit, innen onnan az esztendeónek má' csakegy hét híjja vaót. Aszongya jakkaó' a kis fekete ember Palkaónak: 5. alighogy 6. lakott 206