Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

RÉGI DALOK AZ 1840-ES ÉVEKBŐL 1. Ne csodálkozz rózsám, hogy én sápadt vagyok, Kilenc esztendeje mióta rab vagyok, Tizedikbe fordul, mégis itt maradok, Hatvan-fontos vasat majd el is koptatok, Bolthajtásos padlás, takaródzó dunnám, Kígyó, béka szeme, világító gyertyám. 2. Sűrű ködös idő, felnevelő szellő Gondolok egy órát, van ezer esztendő. Üszik a holdvilág az ég fellegébe, Bujdosik egy fiú világ mezejébe. Édesapám, anyám sokat kért a jóra, De mint egy rossz fiú, nem hajtottam szóra, Elhagytam falumat, bujdosóvá lettem, Egy rabló csapatnak vezetője lettem. 3. Nem akarna az én gulyám legelni, Rézcsengőjét haragosan csengetni. Idegen szagot érez a határba, Visszatekint: száz zsandár jön utánna. A századik egyenesen odavág: — Háromélű kard függött az oldalán: — „Pakolj gyorsan szamaradra, te bojtár, Százan vagyunk, vasra verünk, de mindjár'." Ezt a bojtár nem vette téréfára, Rézkampó ját fordítja a vállára: „Száz zsandárnak nincsen annyi hatalma, Hogy engem a gulyámtól elzavarna!" Még azt kérdi az alföldi kapitány: „Hová való születésű vagy te bojtár?" „Tölgyfa alatt nőttem fel, mint a gomba, Az ebadtát, kendnek arra mi gondja!" (Szúcs, 1912) 18T