Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Hajdú Ildikó: Miskolc kiépülése a 20. században
Miskolc kiépülése a 20. században 75 megtalálása nagy kihívást jelentett a város számára. Az elkövetkező évek a társadalmi, politikai helyzet rendezéséről szóltak. Az országos politikai instabilitás, a politikai szereplők gyors cserélődése itt is éreztette hatását. A hadi események után a köztársaság, majd a népköztársaság időszaka határozta meg a mindennapokat, és csak lassan terelődött a város a „rendes” kerékvágásba. Hamarosan lépnie kellett a városvezetésnek, ahogy arról az 1917-es év kapcsán dr. Thurzó Nagy László tájékoztat krónikájában: „Xljabb ínségjelentkezik: a lakásínség. A város szűk lett, mert több mint 5000fővel — idegenek — szaporodott meg a város lakossága. Az idegeneknek —javarészt menekültek - lakás kell” (Thurzó XII, 1966—1967, 69). Egy bevételi forrásokkal nem vagy alig rendelkező városban azonban ez küzdelmes vállalkozás. Létrehozták a lakáshivatalt és a lakásügyi bizottságot, miközben az elkövetkező évek tovább növelték a város lakosságának számát. Az új határvonalakkal menekültek sora érkezett a Felvidékről és Erdélyből. 1920-ban a népszámlálás adatai szerint már több mint 58 ezer ember élt a városban. E nehéz helyzet megoldására még a felszabadult katonai élelmezési raktárakat is lakásokká alakították, mégis kevés volt a hely. Menekültek sokasága élt éveken keresztül vagonokban. Nyilvánvalóvá vált, hogy a „vagonlakók” „tisztességes és végleges elhelyezése csak új házak építésével érhető el” (Thurzó XIII, 1966-1967, 25-26). Ekkor vette kezdetét a Vay úti barakkok helyén 20 új ház építése, amely 80 család számára adott biztonságot és nyújtotta az új élet reményét. Szintén az 1920-as években indult meg a Nádpataky-telep17 építése az Otthon tisztviselőtelep mögött. A sajtó azonban továbbra is arról szólt, hogy „az év elején [1921] Miskolcon és a kirendeltség területén 1483 menekült család 3540 családtaggal tengődik; 124 család 359 családtaggal még mindég vagonokban lakik” (Thurzó XIII, 1966-1967, 60). Újabb lakásépítés indult, és a következő években 50, illetve 78, különböző nagyságú, már vízzel és gázzal ellátott lakást adtak át a Haliczkán.18 Az újabb telepek születése bár sok lakással növelte a várost, a problémákat mégis csak felületében kezelte, hiszen Miskolc elfogadott városrendezési terv nélkül terjeszkedett, ahol „ötletszerűen folyik az építkezés a város egyes részein.” A nagyméretű betelepedés, a szűkös határok okozta problémák és legfőképp a háborút 17 Nádpataky Andor földbirtokos 8000 négyszögöl nagyságú területének felparcellázásával 300 házhelyet alakítottak ki. 18 Az építkezések jelentős részben már Hodobay Sándor nevéhez köthetők, ezért nevezik el később az egész lakótelepet róla (Dobrossy-Olajos 2003, 208). követően Miskolc megváltozó társadalmi és gazdasági helyzete egyaránt elkerülhetetlenné tette a terv kérdésével való ismételt szembenézést. Eljött az ideje a változtatásnak. 1921. október 30-ra tűzték ki az új városrendezési tervpályázat beadási határidejét. A felhívásban megfogalmazták Miskolc jövőbeli céljait. Kassa elvesztésével megnyílt a lehetőség, hogy ipari és kereskedelmi központtá váljon, átvegye az addigi rivális szerepét. Mindebben immár nagy szerep jutott a Nagy-Miskolc gondolatának, a környező települések egybeolvadásával létrejövő városkoncepciónak. A pályázatot beadó építészeknek tehát első alkalommal kellett konstruktív választ adniuk az egymástól településszerkezetben, gazdasági, társadalmi berendezkedésben jelentősen különböző, Miskolchoz változó mértékben kapcsolódó települések összefűzésének kérdéseire,19 még akkor is, ha az önálló települések egyelőre nem akartak a városhoz csatlakozni. A kiírt pályázatot Warga László (1878—1952) „Avasalja” pályázata nyerte meg.20 Warga László a korabeli városrendezés haladó képviselője volt, annak elveit valósította meg a gyakorlatban. A miskolci mellett az ő nevéhez fűződik a budapesti városközpont, valamint Nagykőrös, Székesfehérvár, Szombathely és Salgótarján városrendezési terveinek elkészítése (Csonka 1955— 56). Munkáiban a forgalmi és gazdaságossági szempontok mellett megjelent a modernizmusban elterjedő, majd a szocialista realista stíluskorszakban is tovább élő zöldövezet, az összefüggő, fásított területek kialakításának gondolata. Miskolci tervében a gyárat a várostól 19 A közigazgatási egységbe szervezett települések változatos városképet mutattak. Míg a szűk belvárosra a nagypolgári építkezés, az emeletes épületek, addig a külső területeken továbbra is a „mezőgazdasági népesség igényeinek megfelelő hézagos városias és fésűs beépítési móő’ (Zsadányi 1956, 27) volt a meghatározó, akárcsak Görömböly, Szirma, Hejócsaba és Omassa jelentős részein. Kertes családi házas beépítés jellemezte a Martintelepet, Miskolc egyes területeit, valamint Újdiósgyőrt és a Vasgyárat, míg villanegyed arculata volt a Csabai és Győri kapu, Lillafüred és Tapolca egyes részeinek. Egységes karaktere volt a Béke-tér északi oldalán kezdődő Hodobay-lakótelepnek is. A régi, 19. századi körülményeket idézték meg ugyanakkor az ún. „mester” utcák, a Gordon, amely azonban már az ötvenes években is egészségtelen, komfort nélküli városrésznek számított, akárcsak az avasi pincesorokon megjelenő ideiglenes lakások területe. Szintén egységes beépítés jellemezte Perecesen a bányászlakásokból álló városrészt, illetve Hámorban a vasgyártásban dolgozó munkások települését. 20 A pályázatokról részletesen beszámolt a Reggeli Hírlap is. Reggeli Hírlap 1921. november 29.; Dobrossy 2002, 269-272; MNL BAZML XXII1-106. 22.100-5214/1968; 21.100-6027/1968. A pályázatokat, illetve Warga László nyertes pályázatát részletesen bemutatja ifj. Horváth Béla (If). Horváth 1958), valamint részletesen foglalkozik vele Olajos Csaba is (Olajos 2005,235-251).
