Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Kis József: Háborús bűnös vagy áldozat?
166 Kis József a szombathelyi népügyészségnek adták át,341 Szkárosi József pedig Győrben állt népbíróság elé, amely bizonyíték hiányában felmentette a vád alól, így mindketten hazatérhettek. 1946-ban tért haza Miskolcra a hadifogságból Lipták Sándor is, pár nap múlva azonban már a szovjet katonai parancsnokság tartóztatta le.342 Lefogták 1946 áprilisában a Miskolcon tartózkodó Szkárosi Józsefet és Varga Ferencet is, s mindannyiuk ellen eljárást indítottak. A Szovjet Hadsereg Katonai Törvényszéke Budapesten Varga Ferencet 10 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.343 Érdekes módon ugyanakkor Lipták Sándor és Szkárosi József ügyében megszüntették az eljárást, Szkárosi 1946. szeptember 6-án térhetett haza.344 345 A társaság elítélt tagjai hosszú éveket töltöttek különböző szovjet munkatáborokban. Kása László 1953 novemberében, Bártfai János, Stefán Gyula és Reményi Géza 1953 decemberében, Varga Ferenc 1955. november 27-én térhetett haza Miskolcra.343 AZ 1945-1949 KÖZÖTTI POLITIKAI PEREK EMLÉKEZETE Több mint tizenöt éve annak, hogy a háborús és népellenes bűnügyek felkeltették érdeklődésemet. Az 1956- os események kutatása során ugyanis számos olyan személy történetével találkoztam, akiket a háború után hosszabb-rövidebb időre elítéltek. Felmerült bennem a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy háborús bűnökért elítélt emberek a forradalom napjaiban köztiszteletnek örvendenek, s a forradalmi szervezetek (munkástanácsok, nemzetőrségek) élére emeltetnek. 1956-os tevékenységük korántsem vérszomjas, kegyetlenkedő emberek képét mutatták, sőt túlnyomó többségben a rend fenntartása, az atrocitások elkerülése volt a céljuk. Megváltoztak volna talán? Vagy mint azt egyes iratok sugallják, ártadanul ek'téltek lehettek? A kutatás elsődleges motivációja ezen kérdések megválaszolása volt. 341 MNL BAZML XXV. 21/b. 311/1960. Varga Ferenc bírósági tanúvallomása. 342 MNL BAZML XXV. 21/b. 311/1960. Lipták Sándor bírósági tanúvallomása. 343 MNL BAZML XXV. 21/b. 311/1960. Varga Ferenc tanúkihallgatása. 1959. december 2. 344 MNL BAZML XXV. 21/b. 311/1960. Szkárosi József rendőrségi kihallgatása. 1959. november 25.; Lipták Sándor tanúvallomása. 1959. december 2. 345 MNL BAZML XXV. 21/b. 311/1960. Kása László, Stefán Gyula és Varga Sándor bírósági tanúvallomása. A II. világháború utáni népbírósági eljárások a kor emberében sokszor felháborodást keltettek: vagy kevesellték a kiszabott büntetést, vagy — függedenül a háború alatti tevékenységétől — félelemmel teli érzéssel figyelték, mikor, ki ellen indul eljárás. A kommunista sajtó kezdetben rendszeresen ostorozta a népbíróságokat alacsony, illetve felmentő ítéleteik miatt, majd 1947-től kezdődően egyre nagyobb örömmel figyelte tevékenységüket. Az elítéltek egy életre megbélyegzettek, háborús bűnösök maradtak. Míg a málenkij robot áldozatainak többségét később kevésbé kísérte múltja, s akár még a „Pártban” is szerephez juthattak, a szovjet hadbíróságok elítéltjeit általában a ’60-as években rehabilitálták, addig a népbíróság által elítéltek hiába kérvényezték időről-időre rehabilitációjukat, az legfeljebb csak a rendszerváltozás után történhetett meg. Bár a népbírósági eljárások idején a társadalom egy része ártadanként tekintett az elítéltekre, a kommunista hatalom propagandája, szocializációja és történelemoktatása következtében később ezen elítéltek már a társadalom többségének szemében is háborús bűnösök voltak. Míg az ’50-es évek politikai elítéltjeire automatikusan áldozatként tekintettek, addig az 1950 előtti elítéltek megmaradtak jogosan elítélt személyeknek. Pironkodtak a hozzátartozóik is, s igyekeztek titokban tartani „szégyenüket”. A rendszerváltozás után sem azonnal következett be a változás, sőt igazából a folyamat még jelenleg is tart. Történészeink fokozatosan kutatják, derítik fel az 1945—1949 közötti eljárásokat, azonban — mivel jelentős részük a holokauszthoz, illetve más háborús bűnökhöz köthető — ezek megítélése sajnos sokszor még ma is politikai kérdés. A népbírósági eljárások során ugyanakkor gyakran felmerül a kérdés, valóban háborús/népellenes bűnösök voltak-e a vádlottak, vagy csupán az újonnan kialakuló rendszer, a napról-napra erősödő kommunista hatalom áldozatai? A tisztánlátást nehezíti, hogy míg az ’50-es években sokszor kitalált történetek alapján jártak el a bíróságok, addig a népbíróságok valóban megtörtént esetek ügyében folytattak le eljárásokat. A II. világháború során valóban történtek emberiség elleni, háborús és — a szó szoros értelmében vett — népellenes bűntettek. Valóban voltak, akik végrehajtottak (pl. Létrástetőn) tömeggyilkosságokat, valóban voltak, akik kegyetlenül bántak a munkaszolgálatosokkal, a baloldali érzelműekkel, a gettósított zsidókkal, vagy épp a beosztott honvédekkel, leventékkel. Ezen ügyekben pedig eljárások indultak, amelyek során marasztaló ítéletek születtek, néha halálbüntetések. Történelmünk egyik tragédiája, hogy a népbírósági
