Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Kis József: Háborús bűnös vagy áldozat?
164 Kis József eljáró NOT később felmentette a háborús bűntett vádja alól.326 A debreceni népbíróság — a teljesség igénye nélkül — egy párthelyiségben oko2ott verekedés vádjával Bodolay Lászlót egy hónap, Szabó Sándort egy év börtönre, Galló Andrást — aki Hejőcsabán „többek előtt a demokrácia ellen súlyosan izgatott” - két és fél év börtönre, izgatásért Gellérffy Józsefet öt hónap, míg Pogácsás Károlyt egy év börtönre ítélte.327 Rigó Balázst, aki a háború idején tüzérszázadosként az alárendelt katonákkal — különösen a baloldaliakkal — szemben „embertelen módon viselkedett”, valamint a diósgyőri vasas székház olvasótermében Marx képét levette a falról és a Népszavára „gyalázkodó” megjegyzéseket tett, 1946- ban tartóztatták le, majd 1948-ban egy év börtönre ítélte a miskolci népbíróság.328 Pusztai Mihály kereskedőt „demokráciaellenes magatartásáért” a debreceni népbíróság ugyancsak egy év börtönre ítélte.329 330 Míg 1946 és 1948 között viszonylag elenyésző számú volt a „demokráciaellenes” perek száma, 1949-re a debreceni népbíróság különtanácsa Miskolcon már többnyire ilyen ügyekben sújtott le, s az ítéletek mértéke is sokszor magasabb volt a korábbinál. Török Béla miskolci kereskedő levelet írt Ausztriában élő rokonának, amiben az itthoni állapotokat,gyűlölködő, rágalmazó, uszító kifejezésekkel ismertette. A bíróság 6 hónap fogházra ítéltei’TM Dóca Kálmánt mozigépész „demokráciaellenes bujtogatás” miatt 3 év börtönre ítélték.331 Másfél-másfél év börtönre ítélték izgatás miatt Csorba Gyula vasgyári művezetőt és „fasiszta sajtótermékek” ámsítása miatt Elek Béla zenemű-kereskedőt is.332 Lincselések résztvevői Az 1946. július végi, augusztus eleji miskolci lincselésekkel (Pelle 1996, 189-247) kapcsolatban számos személyt letartóztattak, s ellenük eljárást indítottak. Bár a sajtó részletesen foglalkozott az üggyel és több személy nevét nyilvánosságra hozták, a letartóztatottak teljes listája sosem került nyilvánosság elé. Az 1946. július 30-i miskolci lincseléssel kapcsolatban tizenhat személyt tartóztattak le, de a sajtó csak tizenkét személy nevét 326 MNL BAZML XXV. 6. 714/1947.; Szabad Magyarország 1948. április 16. 327 Eszakmagyarország 1948. október 16. 328 Szabad Magyarország, 1946. július 19.; Eszakmagyarország, 1948. október 1. 329 Eszakmagyarország 1949. március 5. 330 Eszakmagyarország 1949. március 23. 331 Eszakmagyarország, 1949. február 23. 332 Eszakmagyarország, 1949. augusztus 13. tette nyilvánossá,333 az egyik „főkolompos” azonban adataink szerint nem volt közöttük. Bár az általunk ismert iratok hallgatnak személyéről, az 1960-as években készült visszaemlékezések szerint a munkások később egy bizonyos Kosler Győző martinüzemi dolgozó és társai kiszabadítása érdekében vonultak később a rendőrség épületéhez.334 Az augusztus 1-jei ismételt lincselés miatt első körben hat letartóztatott, majd később harmincöt vádlott személy nevét hozták nyilvánosságra az újságban.335 Az eljárás tehát megindult, a sajtóban pedig éles polémia bontakozott ki az események kapcsán. A történteket végül a kommunista párt főideológusa, Révai József igyekezett megmagyarázni. Révai formulája szerint a jó cél érdekében szervezett tüntetést „reakciós”, „fasiszta” provokátorok változtatták át antiszemita tüntetéssé (Szepessy 2005, 98). A lincseléssel vádoltak ügyében a Budapesti Népügyészség nyújtott be vádiratot. Az eljárást jól példázza Domokos József legfőbb államügyész hozzáállása, aki szokásos heti konferenciáján közölte; „A miskolci népítéleteket [...] politikusán és nem bírói úton kell megoldani’ (Major 1988, 288). így is történt. A Budapesti Népbíróság 1947. február 20-án hozott határozatával „elrendelte a gyilkossággal és a demokratikus államrend elleni szervezkedéssel vádolt előzetes letartóztatottak szabadlábra helyezését, mert a ’kiszabható büntetés előrelátható nagysága miatt szökésüktől tartani nem kell’. A népügyészség a határozat ellen jogorvoslattal nem élt’ (Szabó 1995, 144). Az ügyet húzták, halasztották, majd 1948-ban végleg politikai síkra helyezték. 1948. április 17-én Borsod vármegye és Miskolc thj. város Nemzeti Bizottsága — Mihala Gyula elnök és Fekete Mihály főtitkár aláírásával — azzal a javaslattal fordult az igazságügyminiszterhez, hogy a vádlottaknak „köztársasági amnesztiát” adjanak. A vádlottak ugyanis „a forint stabilizááója alkalmával, a demokrááa védelme érdekében jóhiszemű tudatlanság folytán követték el cselekményüket. Az azóta eltelt idő alatt úgy a munkásságukkal, mint magatartásukkal bebizonyították, hogy következetes hívei a demokrááánaki’336 Az eljárás megszüntetése végül a két párt egyesülése után történt meg. Az ügyet 333 S zabad Magyarország 1946. szeptember 7. 334 MNL BAZML XXXV. 133/a. Ádám János és Biró Ferenc visszaemlékezése. 335 Szabad Magyarország 1946. szeptember 7., 1946. október 20. 336 A nemzeti bizottság a következő személyek amnesztiában részesítését kérvényezte: Dudás Alfréd, Báyer Oszkár, Slezák Ferenc, Károlyi István, Lakatos Henrik, Tranzik Zoltán, Buncsó Margit, Bodgál Gyula, Ocsenás Ágoston, Rajta Vilmos, Dozsnyák János, Varga Lajos, Rejtő Dezső, Orbán Zoltán, Kiss Pál, Boros Miklós, Bogál [helyesen: Bodgál] Zoltán, Scholtz Géza. MNL BAZML XVII. 1. 304/1948.
