Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Régészet - Simon László: "Kincs, ami nincs" - Esettanulmány a megyaszói római éremleletről
32 Simon László tetés. A lelőkörülmények sajnos ebben az esetben is ismeretlenek. A lelet két legrégebbi denárát Vespasianus verette 72/73-ban (RIC 356) ül. 77/78-ban (RIC 937). (MNM ÉT 1871.1—11.) A Miskolc, régi katonai gyakorlótér nevű lelőhelyen egy későcsászárkori telephez tartozó denárlelet ugyancsak két Vespasianus dénárt (RIC2 29, 546) tartalmazott. A leletről összefoglalóan először Sey Katalin írt (Bíró-Sey 1990, 64—67), a pénzeket tartalmazó edényt és a lelet előkerülésének körülményeit e sorok írója közölte (Simon 2015). Tévesen került a B-A-Z megyei római érmék sorába a Tisza bal partján, a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadadán talált és a miskolci múzeum Éremtárába vétel útján bekerült PONTIF MAXIM feliratú Vespasianus dénár (Simon 2016, Kát. 269, RIC 545 v. 546), amely sajnos ma már nincs meg a gyűjteményben (Leszih 1908, 26.). A tágabb környezetből, a Kárpát-medencei Barbaricum keleti részéből (Kelet-Szlovákiából, az Alföldről, a Felső-Tisza-vidékről, Kárpátaljáról, a Partiumból és a Vajdaságból) ismeretes római császárkori éremkincsek közül az 1. táblázatban összefoglaltak tartalmaztak Vespasianus dénárt. A felsorolt éremleletek közös jellemzője, hogy sajnálatos módon az egyik sem tekinthető zárt kincsnek, s az ismert pénzek túlnyomó többsége — néhány, az 1. század második feléből származó érme mellett — 2 századi dénár. Közülük 3 lelet (Kecel II., Nádudvar és Eperjes) köztársaság kori érméket is tartalmazott, legtöbbet, 109 darabot az eperjesi lelet. A leletek záródása szempontjából a legkésőbbi érmék (a 2. század végén, 3. század elején) alapján a Kecel II., Miskolc, Tiszaföldvár, Beregszász, Géres I. és II., Técső, Zuhogó lelőhelyű éremkincsek alkotnak egy csoportot. A 2586 darabos keceli II. leletben 44 Vespasianus által veretett dénár volt, viszont a 865 darabos, tehát a kecelihez képest annak kb. 1/3-át kitevő géresi I. leletből mindössze csak egyetlen Vespasianus érmét ismerünk. A legtöbb Vespasianus idején vert érme a 365 darabos nádudvari leletben fordul elő: a csak grafikonból ismert adatok szerint kb. 120 érme, a lelet nagyjából 1/3-a köthető ehhez az időszakhoz. Közép-Szlovákia quadok lakta területéről ismert 1064 darabos ipolyviski leletben 231 dénár származik ebből az időszakból (Beljak 2006,188, Tab.l.). A kelet-szlovákiai eperjesi lelet 176 érméjéből1 (Kolníkova 2008,250) 10 dénár származik Vespasianustól. A Kárpát-medencei Barbaricum említett éremkin- 1 1 Éva Kolníkova 1980-ban megjelent összefoglalásában még 195 darabról ír (Kolníkova 1980,104). cseinek Vespasianus érméi is jól érzékeltetik Pannonia provincia Római Birodalomba történő integrációjának korabeli kiteljesedését, a tartomány jelentőségét és a szomszédságára való kisugárzását (Lányi 1979, 198; Lányi 1990, 212). Mindezek alapján a megyaszói leletről jogosan feltételezhetjük azt is, hogy az nagy valószínűséggel zömében 1—2. századi érméket tartalmazhatott. Szinte bizonyos az is, hogy a leletben a Vespasianus császár uralkodása idején vert érmék száma egynél több lehetett. A lelet nagyságára vonatkozóan forrásunknak a „két liternyi” meghatározása ad némi támpontot. Ebből az is feltételezhető, hogy az érmék edényben — minden bizonnyal a találáskor összetörött agyagedényben — lehettek. A Barbaricum római császárkori népeinél (is) gyakran előfordult, hogy agyagedényben rejtették el az értékeket. Jó példa erre az eleki (KerÉnyi 1940), kocséri (Harsányi 1910, 134), miskolci (Leszih 1933, 1943; Simon 2016), hetényegyházi (Bíróné Sey 1998, 17), kunfehértói (Pekáry 1956, 50), öcsödi (Jónás 1933, 30), az 1936 nyarán talált eperjesi (Ondrouch 1964,104) vagy az 1874-ben előkerült técsói kincs is (Sasianu 1980, 174). E leletek közül néhányban (az eleki, eperjesi és a miskolci leletben) Vespasianus érme is volt. Az éremkincs kb. 2200 pénzérmét tartalmazhatott, amennyiben az többségében valóban dénár volt. E becslés alapját a császárkori dénárok ismert paraméterei és egy kísérlet képezik. A császárkori római dénár optimális esetben (verdefényes állapotban) 18 mm átmérőjű és 2 mm vastagságú. Súlya Augustus császártól Severus Alexanderig jelentősen csökkent (Duncan-Jones 1994, 225). A megyaszói éremlelet mennyiségére vonatkozó híradások ellentmondásosak. Az első, 1870-ben megjelent közlés szerint „három itce ezüst érmet” találtak. A folyadék mérésére szolgáló icce alapegységének nagysága helyenként változott, általában 0,8484 1 volt (Ortutay 1979, 617). Később a helytörténeti közleményben megjelent írás körülbelül két liternyi ezüstpénzről írt. A két adat között kb. fél liternyi a különbség. Mivel az icce nagysága változó, a lelet nagyságának becslésénél a második, ma is használatos mértékegységet vettem figyelembe. Megvizsgáltuk, hogy egy a dénárral megegyező megegyező vagy közel azonos paraméterű tárgyból hány darab tesz ki „körülbelül két litert”. A kísérlethez SB D-10 típusú alátétet és egy közönséges konyhai mérőedényt használtunk, és arányosan kisebb űrtartalmat (2 dl, azaz 200 ml) vettünk alapul. A kísérlet szerint 220 db alátét töltötte ki a mérőedényt a 200 ml-ig, következésképpen a 2 liternyi mennyiséghez 2200 darab alátétre lenne szükség.
