Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Közlemények - Viga Gyula: A részben az egész: Balassa Iván regionális kutatásai Északkelet-Magyarországon
A részben az egész: Balassa Iván regionális kutatásai Északkelet-Magyar országon 225 fellelt emlékekig. E régies elemek gyűjtése hosszú idő alatt önálló tanulmányokká érett: például a harmatkása feldolgozása során annak lehetséges ószövetségi előfordulásától az újkori botanikai munkákon át nyelvi, irodalmi és néprajzi emlékanyag szintézisét végezte el (Balassa 1991b, 147-162, 1992, 2001b). 4. Időrendben a végére maradt, de volumenében és Balassa Iván életművében talán legerőteljesebb és különösen koherens Tokaj-Hegyalja szőlő- és borkultúrájának feltárása. A közel félszázados kutatómunka szerves egysége nem csupán a tudósi habitus eredménye, hanem a témáé is: a termelési táj agrártörténeti, társadalomtörténeti, művelődéstörténeti, nyelvészeti és néprajzi feltárása is egységes kutatói figyelmet és fegyelmet igényelt, s igazán testhezálló feladat volt számára. Egyaránt foglalkoztatták őt a Tokaj-Elegyalj át ért külső hatások — a már említett telepes csoportok szerepe, a jelentős munkaerőt akkumuláló térség időszakos (magyar, szlovák, ruszin) vendégmunkásainak befolyása —, s a vidék kifelé gyűrűszerűén táguló gazdasági és kulturális hatása a borkereskedelemtől (görögnek nevezett ortodox csoportok, lengyelek, németek, zsidók) a tokaji hírének, márkanevének a változásáig (Beluszky 2012, 15). Mindennek természetesen a szőlőművelés technikájában és eljárásmódjában, a borféleségekben és a történeti táj egész társadalmi és kulturális habitusában megragadható változása az, amiben Balassa sokirányú tájékozottsága, figyelme talán leginkább kibontakozhatott (Orosz 1995, 12—15). Az 1991-ben megjelent monográfia, Tokaj-Hegyalja szőleje és bora megfogalmazásáig tanulmányok sora vezetett (Balassa 1961, 1973a, 1975b-c, 1975e, 1982, 1985, 1987, 1988, 1991a), de ennek a dinamikus történeti tájnak a témái később is felbukkannak az életműben (Balassa 1994b, 483-486). Ha zárásként végigtekintünk Balassa Iván tudományos pályáján, megállapítható, hogy, a publikációk meglehetősen sűrű szövetű korpuszában a pataki évek alatt is végighúzódnak a kutatói érdeklődés fő irányai, gyakran hosszú időmetszetek, folyamatrajzok, amelyek aktuális/lokális megfigyelésekkel, adatokkal, olykor ötletekkel, feladatokkal, új témákkal egészültek ki. Szemléletében ekkorra kikristályosodtak alapvető tudományos elvei, mint például az, hogy a tanulmányaiban szereplő rendkívül gazdag történeti és népnyelvi anyag messze nem csak a variánsok időbeli és térbeli sokféleségét hivatott bizonyítani, hanem a módszereiben elöl álló összefüggéseket is: az etimológia lehetőségét, s hogy a különböző nyelvi alakok a tájhasználatban, a flóra és fauna hasznosításában, nem utolsósorban a termelőgazdaság célkitűzéseiben és eszközkultúrájában lezajlott változások folyamatának építőkövei voltak (Balassa 1971, 323-331, 1976, 63-73,1997, 166-170). Bár jellemző, hogy munkáiban egy-egy témakör induktív módon épül fel a kisebb egységekből az összegzésig, nem ritka, hogy egy monografikus feldolgozás után még új adatokkal és szempontokkal nyúl vissza előző témáihoz. Korábban megkezdett munkái — például a kandidátusi fokozatot jelentő kukorica-monográfiája — a pataki évek alatt értek könyvvé (Balassa 1960), a Bodrogközben, az abaúji Hegyközben és Tokaj-Hegyalján végzett kutatásai pedig zömmel csak később összegződhettek. A pataki évek alatt sem adta fel a nemzetközi tájékozódását, s a lokális adatokon nyugvó írásai tágabb horizontba illeszkedtek. Mindig az „egészre” figyelt, s az apró adatok, megfigyelések sem önmagukért valók a munkáiban. Ilyen módon az Északkelet-Magyarországról megjelent feldolgozásai tájainkat a történeti-néprajzi kutatás országos szintjére, nem ritkán nemzetközi figyelmet is keltő magaslataira emelték. Balassa Iván fogalmazta meg, hogy a pataki évek a „feltöltekezést” jelentették számára, amit munkássága második felében megjelent publikációi igazolnak. Ebben megítélésem szerint egyaránt felismerhető a személyes kapcsolatok, barátságok szerepe — még élete utolsó éveiben is recenzeálta az itteni műhelyekből kikerülő munkákat, figyelemmel kísérte a térség történéseit —, valamint az, hogy továbbéltek benne, és teljességükben még lezáratlanoknak gondolta a kutatói rendszerében az itt rögzített problémák egy részét. Ezért is keresett roppant tudatosan új, főleg fiatal munkatársakat a bevégzetlennek gondolt feladatokra. Ez utóbbi ugyancsak szimpatikus vonása volt Balassa Iván tudósi habitusának. IRODALOM BALASSA Iván 1956 Földosztó mozgalom a Bodrogközben 1898-ban. A Sárospataki Rákóczi Múzeum Füzetei, 2. Sárospatak. 1959 Német falvak a Tokaj-Hegyalján. Borsodi Szemle III/3-4, 4-45. 1960 A magyar kukorica. Néprajzi tanulmány. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1961 Furmint. Magyar Nyelvőr I .X X XV, 94—96. 1962 Medzevski robotnici pri zemnich upravach. Slovenskj národopísK, 121—123. 1963 Karosai mondák. Új Magyar Népköltési Gyűjtemény XI. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1964 Földművelés a Hegyközben. Mezőgazdaságtörténeti Tanulmányok 1. Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest. 1971 A szókincs és az anyagi kultúra kutatása. Népi kultúra — Népi társadalom V—VI. 323—331. Akadémiai Kiadó, Budapest.
