Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Hajdú Ildikó: Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében
216 Hajdú Ildikó jelentik feltétlen az eredményes működést. Továbbra is általános tendencia, hogy a szervezetek többsége átlagosan 10 éves működés után megszűnik. Az eltelt két évtized mutatja, hogy újabb és újabb kezdeményezések indulnak a gazdasági együttműködés hatékonyabbá tételéhez illetve megalapozásához. A szervezetek megszűnésének magas aránya ugyanakkor utal arra, hogy a társadalom és a gazdaság még továbbra is instabil. Bár a változások már elkezdődtek, az még nem elég ahhoz, hogy megállapítható legyen egy pozitív gazdasági áramlat elindulása. Az újabb és újabb kezdeményezések mégis ebbe az irányba mutatnak, annak ellenére, hogy a megszűnő szervezetek száma még mindig jelentős. Tokaj-Hegyalja esetében azonban két lényeges kérdést kell ezzel kapcsolatban megvizsgálni. Egyrészt a borászoknak mint társadalmi csoportnak nyilvánvalóan közös érdeke a termelés és feldolgozás lehetőségeinek javítása, a szőlő- és bor egységes képviselete illetve értékesítése a piacon, az árak alakulásának befolyásolása. Az egyéni érdek, bár megegyezik a csoport érdekével, mégis erősebb hatással bír a belső szolidaritás alacsony intenzitása miatt. Következményeként gyakran jelentkezik, hogy a szövetkezetek kis hatékonysággal tudnak cselekedni. A belső kohézió alacsony szintjére a történelmi események, a társadalmi és kulturális jellemzők szolgálnak magyarázatul. Noha a különböző kollektív cselekvési formák mindig jelen voltak Hegyalján, az egyéni cselekvés domináns szerepet játszott. Ez a szocializmus felülről szervezett intézményeivel háttérbe szorult, és a háztáji gazdaságok működtetésében bírt csak szereppel. A társadalmi és gazdasági változásokkal az addig létező közösségi és együttműködési hálók megszűnésével párhuzamosan a gazdák egyedül találták magukat egy olyan gazdasági környezetben, amelyben az egyéni és csoportérdekek képviselete nem rendelkezett megfelelő reprezentativitással. A korábban közvetítő szerepet betöltő szövetkezeti csoportok eltűnésével a termelők olyan érdekvédelmi szervezetet veszítettek el, amely hátrányosan érintette őket például a felvásárlókkal folytatott ártárgyalásokon. A kistermelők jelentős részének a rendszerváltást követően is a nagy felvásárló piaci szereplőkkel való szimbiotikus kapcsolat jelentette az egyetlen értékesítési lehetőséget. A rendszerváltás után a függetlenséggel párhuzamosan az egyéni döntés szabadsága is megerősödött. Az egyéni cselekvés, a tulajdonlás a szövetkezetekkel szembeni gazdasági magatartás ellentételezéseként jelent meg. Meghatározó szereppel bírnak dominanciájában a történelmi hagyományok, illetve azok rögzülése az egyének gazdasági attitűdjében. A tokaji bor egyik jellegzetessége — az egyediség — hasonlóképpen hozzájárul a közös cselekvéssel szemben az egyéni cselekvés előtérbe kerüléséhez, amit a szövetkezetek törekednek arculatuk és működésük során alkalmazni. A dűlőszelektált borokat hangsúlyozó nemzetközi tendencia szintén erősíti a megkülönböztetésre való törekvést. Mindez ambivalens helyzetet idéz elő a szövetkezeti működésben. A közös cselekvés erre sok esetben nem ad lehetőséget. Kevésbé nyújt mozgásteret az önálló, sajátos jellegzetességek kialakítására. E tényezőnek különösen azért van jelentősége, mert a szövetkezetek alapítói között jelen vannak képzett borászok, akik gyakran a szőlő- és bortermelés teljes vertikumát beépítik gazdasági működésükbe. Az előző időszak a szervezeteket — a politika által való szervezettségén túl — még egy területen negatív jellemzőkkel ruházta fel. A szervezetek mérete, a kilépés és kizárás lehetőségének hiánya megnövelte az Olson által potyautasoknak nevezett tagok számát. Az erőteljes politikai, ideológiai tulajdonság, a gazdák teljességének bevonása mellett ez a jelenség nemcsak a közös érdekek tudatát, hanem az integrációt és a szolidaritást is háttérbe szorította. Mindez a hatékony közös cselekvést lehetetlenítette el. Következményei a következő időszak szövetkezeteinél is éreztették hatásukat azáltal, hogy a társadalmi kapcsolatok veszítettek erősségükből. A közös fellépés az együttműködésnek egy másik területére tevődött át, amely jóval kevesebb kötöttséggel jár a tagokra nézve. Napjainkban virágkorukat élik az egyesületek, amelyek a szocializmus időszakában háttérbe szorultak. IRODALOM ALKONYI László 2001—2002 birtokok és borok. Borbarát. BARTHA István 1970 Agrárátalakulás Zemplén vármegyében 1945—1950-ig. Sátoraljaújhelyi Járási Tanács, Sátoraljaújhely. Dr. BOROS László-Dr. DOBÁNY Zoltán-HORVÁTH Károly 1994 Tállya gazdasági élete. In Dr. FRISNYÁK Sándor (szerk.): Tállya. Tállya. 267-319. FEYÉR Piroska 1981 Syőlőés borgazdaságunk történetének alapjai. Akadémiai Kiadó, Budapest. GYŐRFI Dénes 2007 A Nagyenyedi Hangya szövetkezeti központ kialakulása, fejlődése, gazdasági, társadalmi jelentősége. In CSETRI Elek-EGYED Ákos-HUNYADI Attila-SOMAI József (szerk.): Szövetkezetek Erdélyben és Európában. Kolozsvár. 141—184.
