Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Hajdú Ildikó: Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében
Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében 213 ebektől a szövetkezésektől. Ezek úgy működtek, mint amik most az elképzelésekben is vannak. De akkor senki sem gondolt abba, hogy azért mégis hellyel-közyeljól működött. Most, mire rájöttek, [...] már a kutyát nem érdekli. 20-30-80, meg 100 termelő tartozott bele. Л termés egy részét feldolgozta magának a szakcsoport, lerakták pincébe, nagy részét értékesítették szőlőbogyóként, akkor még a Tokaj-hegyaljai Allamgazdasági Torkombinátnak. Akkor még közösen szedték le, vitték, beadták nekik, egy részét feldolgozták, bent volt a pincében a pénz Tehát maga a pince értéket képviselt a hordóktól a borig. Gyakorlatilag ez megszűnt, mert nem jó ez, mert kommunista elv, meg szocialista elv, meg mit tudom én mi volt, csak jó nem. Szétverték és ezek mind, 99%-ban rossz sZíjiZKpltzfntek meg. Elem érdekel most már senkit.22 A korábbi együttműködést jellemző szokások és az egyéni cselekvési lehetőségek hiánya negatív emlékeket, illetve gazdasági cselekvési magatartásmintákat hagyott a borászokban.23 A kialakult érzelmi és ideológiai attitűd ma is determinálja a kollektív cselekvést: Elát, egyedül nem lehet csinálni semmit. Elég széthúzás társaság. Elem igazán. Pedig egy közös kell, amiben mindenki egyszerre reklámozna a Tokajit és nem elsősorban a sajátját, és akkor idejön a vendég. De ennek a problémának még fejben van az oka, [...] az elmúlt 50 év, meg az itteni szövetkezést formák meg ilyen dolgok. Elát azért nem lehet igazán rávenni az embereket semmiféle együttműködésre, mert ha meghallja, hogy szövetkezés, meg tsz, okkor már menekül is el. Nem hogy termékértékesítés, meg közösen. Elmenekülnek még a környékről is, ha ezj meghallják.24 A termelők szavaiból mintha visszacsengne a szövetkezetek alapításakor gyakran elhangzott kérdés, miért is nem akarják a gazdák, mikor az számos előnyt hordoz magában számukra. Ezt a jelenséget a Harcsa— Kovách—Szelényi szerzők által írt A poszfszpcialista átalakulási válság a mezőgazdaságban és a falusi társadalomban című tanulmányban úgy értelmezik, hogy az állami és szövetkezeti tulajdon mint negatív tényező az elítélendő és elvetendő ideológia szerepébe került. Az egyének ellentételezésként az egyéni cselekvést helyezték előtérbe, miközben „a meghatározó ideológia az volt, hogy az állami és szövetkezeti szektornak lényegében el kellet tűnnie...” (Harcsa et al. 1994, 27) A termelők egy része ebből adódóan nem fogadta pozitívan az 1990-es évek után ismételten felülről irányított szövetkezetek alakítását sem. A korábbi gazdasági 22 SS040710Tc, 2004. 23 „Hivatalosan az önkéntesség volt meghirdetve, de a valóságban több olyan intézkedést is hoztak, amelyekkel a parasztok szövetkezetekbe lépését kívánták kierőszakolni.” (Harcsa et al 1994, 17) 24 SS040710Tc, 2004. kapcsolati rendszer megszűnése mellett ugyanakkor szerepet játszott a tagok szemléletmódja, az anyagi nehézségek, a tőke és szaktudás hiánya egyaránt (1. .r^. interjú). Az új szervezetek egyik legfontosabb jellemzője a szocializmus idején életre hívott intézményekkel való szervezeti és társadalmi kapcsolatban, illetve az azzal való szembenállásban fogalmazható meg. Lényegében miközben a szocialista ideológia és annak minden fizikai és szellemi megnyilvánulásának elutasítására törekedtek, valójában az az egyének gazdasági attitűdjében, cselekvési mintáiban jóval erőteljesebben beívódott. Ahhoz tehát, hogy ismét szövetkezeti keretek között működjenek együtt a termelők, mind az előző időszakra, mind a korábbi szövetkezetekre reflektálva, azokkal diszkurzív módon kell megtalálni a megfelelő gazdasági stratégiákat. A szövetkezeti formában történő összefogás szándéka elsősorban azon szőlőültetvénnyel rendelkező termelők körében jelent meg, akik egyrészt korábban is tagjai voltak a szakszövetkezeteknek, másrészt a rendszerváltást követően önálló vállalkozást indítottak. Több esetben generációk óta szőlőtermesztéssel foglalkoztak, és az 1990-es években adódó lehetőségek között szőlőültetvényük és működési körük folyamatos bővítésével igyekeztek új gazdasági alapokra szert tenni. Ezen társadalmi csoport együttműködésre való törekvése nem egyedülálló. Korábbi példák mutatják a gazdasági cselekvésben betöltött szerepük jelentőségét. Szabó Ferenc a Csanád megyei Gazdasági Egyesület esetében említette, hogy bár a tagok 70-75%-át a 100 hold alatti parasztbirtokosok alkották, addig a szervezetet a 300-1500 kát. hold földterülettel rendelkező birtokosok irányították (Szabó 1971, 461-489). A 19. század végén létrehozott, korábban említett gazdasági szervezetek, társulások, szövetkezetek, egyesületek szintén ezt támasztják alá. A nem felülről, állami keretek között létrehozott szervezetek esetében gyakran a helyi közösség elismert, befolyással, gazdasági, társadalmi és politikai tőkével illetve szaktudással rendelkező tagjai, gazdái jártak élen azok megalapításában. Elsősorban a nagyüzemi termelés felé orientálódó termelők váltak az egyes szervezetek motorjaivá. Azok a gazdák, akik belevágtak az éppen formálódó, épp ezért kiszámíthatatlan piacgazdasági keretek közötti önálló vállalkozások indításába, rendelkeztek azzal a kezdeményezőkészséggel, amely képes volt a passzív vagy bizonytalan őstermelőket is maguk mellé állítani. Ugyanakkor nem törekedtek nagy szövetkezetek létrehozására, gyakran akadályozták is annak bővülését. Ez a jelenség épp a szocializmusban működő szövet
