Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Hajdú Ildikó: Száz év a hegyaljai szövetkezetek életében
212 Hajdú Ildikó inkább az elbizonytalanodás és a kivárásra építés vált jellemzővé (Szabó 2005). Ahogy a vállalkozás elindítása is aktivitást kívánt a termelőktől, hasonlóan egy társas együttműködés is ezt igényelte, így a bizonytalanság és kivárás itt is éreztette hatását. A hegyaljai borászat szereplőinek a gazdasági és politikai helyzetre adott válasza azonban korántsem értelmezhető teljes mértékben ebben a kontextusban. Az egyéni és kollektív cselekvés gazdaságban betöltött szerepét számos kulturális és társadalmi tényező, illetve a történelmi események, az egyének kollektív emlékezete is befolyásolja. Az átélt pozitív vagy negatív élményeken átszűrve értelmezik a jelenlegi gazdasági helyzetet és lehetőségeket. A szövetkezeti együttműködés egy lehetséges alternatívaként jelent meg előttük, amely azonban negatív benyomásokkal volt terhelt immár nemcsak a szocializmus, hanem a rendszerváltást követően alapított szervezetek kevésbé hatékony működése miatt is. TÁRSADALMI, GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS VÁLTOZÁSOK Míg a 20. század eleji szövetkezeti együttműködések — alulról szervezettségükből következően — több-kevesebb eredménnyel segítették az egyes tagok gazdasági tevékenységét, a világháború utáni szövetkezetek esetében már teljesen más folyamatok játszódtak le. Az első szövetkezetek vezetői a községek nemesei, befolyásos gazdái sorából kerültek ki, az ő felvilágosító, ismeretterjesztő tevékenységük ösztönözte a kisebb gazdákat a belépésre. Azonban minden esetben azon termelőket vonta be a szövetkezet, akik már hosszú ideje folyamatosan működtették gazdaságukat, és annak megsegítése volt a céljuk. A világháborút követően ez a folyamat jelentősen megváltozott. Bár a politikai rendszer a földhöz jutott, ismeretek, tapasztalatok nélküli társadalmi réteg megsegítéseként értelmezte a földművesszövetkezetek megalapítását, azokat már nem az alulról szervezettség, a tagok belső motivációja hívta életre. Az első években a településeken levő korábbi szövetkezetek beolvasztása még részben biztonságérzetet nyújtott. Azonban az új tagok a földek megműveléséhez nem rendelkeztek ismeretekkel és eszközökkel, így a kapott föld és eszközök sem garantálták azok működtetésének sikerességét, hiszen itt már nemcsak a földművelési tapasztalat hiányzott, hanem a szervezetek irányításának és a közösség összetartásának tudata vagy legalábbis ismerete is, akárcsak a tőke vagy az együttes tevékenység pozitív eredményének hite. A szocialista együttműködés ideológiája azonban fokozatosan mégis összefogásra bírta a települések gazdáit, és az állam által felügyelt földműves szövetkezetek vezetése alatt már létrejöttek az első tényleges, szocialista szövetkezetek. Az önállóság azonban egyáltalán nem volt biztosított, sőt, az új földtulajdonosok által bevitt kis parcellák is gyakran a települések határában szétszórtan helyezkedtek el, csökkentve a közös gazdálkodás lehetőségét. Bár a tagosításokkal részben igyekezett az állam ezeket a nehézségeket orvosolni, valójában újabb ellentéteket szült a község lakói között. Az 1950-es évek zivataros időszaka után azonban az évtized végétől, az 1960-as évektől kezdődően mégis éltre keltek azok a szervezetek, amelyek már közel fél évtizeden keresztül meghatározták a települések életét. Ezen időszak alatt drasztikus hatást gyakoroltak a községek gazdasági, társadalmi, kulturális berendezkedésére. Átalakult a földművelés, számos, korábban termesztett növény eltűnt, míg helyüket mások vették át. Megindult egy erőteljes gépesítés, és az egyre nagyobb hatékonyságú gépek mind nagyobb egybefüggő földterületeket követeltek meg a hatékony kihasználás érdekében. A korábban családi munkamegosztásra, együttműködésre épülő gazdaságok is megszűntek, vagy legalábbis kizárólag a háztáji gazdaságra korlátozódtak. A szövetkezeteken belül a tagok már nem minden munkafolyamatot ismertek és végeztek, tevékenységük egyre inkább bizonyos területekre specializálódott. És mindezeken túlmenően, a szövetkezetek egyre hatékonyabbá váló szervezeti felépítése révén, vezetőik egyre nagyobb társadalmi szerepre tettek szert a községek életében, mindinkább meghatározó alakjaivá váltak. Ezt bizonyítja, hogy számos településen a korábbi tsz-vezető a helyi politikai élet irányítója lett a rendszerváltást követően. Az 1990-es években a szövetkezetekbe belépő tagok vagy örököseik végre ismét dönthettek arról, hogyan akarnak gazdasági tevékenységet folytatni. Ismét tulajdonosai lettek korábbi birtokaiknak, és újra önállóan rendelkezhettek nemcsak a földdel, hanem annak hasznosításával, megművelésével, annak mikéntjével, vagy akár idejével is. Azonban ahhoz, hogy az egyes, ismét szuverén gazdasági szereplők mégis a kollektív cselekvés mellett döntsenek, szembe kellett nézniük az előző korszak negatív tudatával. Erősen determinálták a termelők gazdasági attitűdjeit nemcsak a nehéz gazdasági körülmények, hanem a csoportok inkoherens jellemzői és a szocializmus negatív tapasztalatai is: [...] szövetkezeti formák működtek, itt is volt szőlőtermesztő szakcsoport. Aztán ezek valamilyen oknálfogva megszűntek. Általában rossz szájízzel szűntek meg, ezért ódzkodnak most
