Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Kádár Tamás: Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet a XIV. század eleji Magyarországon: Petenye fia Péter pályája
Egy megkésett tartományurasdg-építési kísérlet 107 június dereka körül, miután március vége tájt Majossal sikertelenül próbálta meg felmenteni a Kopasz által a királyi hadak ellenében védett bihari Sólyomkő várat, és kudarcukat követően jobbnak látták visszahúzódni a Király-hágón túli tartományba, Péter alighanem épp ottani kiterjedt kapcsolatrendszere miatt sietett Szatmár megyébe, ahol aztán — a szintúgy fékezhetetlen Lotárd-fiakkal — számos nemest hívott harcba, majd vezetett Erdélybe szövetségese és befogadója, Majos megsegítésére. Debreceni Dózsa vajda, a király legkiválóbb seregvezére erőteljes támadásának azonban nem tudtak ellenállni, aki júliusban a kolozsi Topánál kemény vereséget mért rájuk (Engel 1988,124; Zsoldos 2016, 216).34 Az ezt követő események menete és kronológiája sajnos még kevésbé feltárható, az mindenesetre valószínűnk látszik, hogy Péter ezúttal is megúszta, el tudott menekülni, és a vajda Erdélyből való — talán július vége tájára tehető — kivonulása után Majos oldalán újrakezdte, és egy még egy jó ideig folytatta a harcot a király észak-erdélyi, valamint Felső-Tisza, illetve Szamos vidéki hívei ellen. 1320 elején azonban bizonyosan véget ért pártütő mozgalmuk; Tomaj nembeli losonci Tamás székely ispán február körül — gyaníthatóan némi hajsza után — a szintén Kolozs megyei Bonchida mellett szétverte az ismét csatasorba állt és egyesült felkelőket. Majos biztosan elesett az összecsapásban, és alighanem ugyanekkor, vagy kevéssel a csata után ez lett Péter sorsa is (Engel 1988, 129; Zsoldos 2016, 216-219).35 1321. február 10-i oklevelünk Péterről, mint „átkos emlékű hűtelen”-ről beszél, vagyis legkésőbb az idő szerint — kormányzati vélekedés szerint legalábbis — már nem élt. Jóval csekélyebb ugyan a valószínűsége, elképzelhetőnek tartjuk mindazonáltal azt is, hogy ismét sikerült elmenekülnie, és hasonlóan egynéhány más törvényszegő, lázadó előkelőhöz, ő is külföldre, talán orosz földre szökött a várhatóan szigorú személyi felelősségre vonás elől, és emigrációban élt tovább. I. Lajos király 1342. szeptember 23-án kelt privilégiuma és a többi vonatkozó oklevél tanúsága szerint ha ugyan hatalom és katonai erő tekintetében el is maradt az olyan, egész országrészeket birtokló oligarcháktól, mint Borsa nembeli Kopasz vagy Kán László vajda, a Zemplén és Abaúj megyékben élőkkel szembeni törvénytiprásainak 34 АО VI. 370. sz. 35 Bárány Attila feltételezi, hogy Majos halála után is folytatta a harcot (Bárány 2011, 115), erre azonban semmi sem utal. Mindenképpen meg kell jegyezzük ugyanakkor, hogy a váradi káptalan egy 1321-ben kelt oklevelében — nem mellesleg mint a szabolcsi Rakamazon, vagy annak közvetlen szomszédságában birtokló nemest — Pétert élő személyként említi (АО VI. 299. sz.). mértéke és módja teljesen megegyező volt azokéval.36 Végzetes, főbenjáró bűntett elkövetéséig vezető, meglepetésszerű politikai pálfordulásának, a Borsa nemzetségbeli Kopasz nádor személye körüli összeesküvő lázadókhoz való csatlakozásának indítékai — a kérdés egyéb körülményeihez hasonlóan — feltáratlanok, és gyaníthatóan már azok is maradnak. A pártütéséről tájékoztató, egyébiránt, főképp természetesen hűtlenségét és megátalkodottságát bőbeszédűen hangoztató forrásaink, sajnos e tekintetben semmit sem árulnak el, és még csak nem is utalnak a lázadása, és a király ellen elkövetett, valóban példátlan (talán ténylegesen meg sem történt, vagy nem általa szervezett) merénylet lehetséges indíttatására. Nyilvánvaló azonban, hogyha okleveleink ilyen tartalmú közléseinek, azok bizonyosan számos alaptalan, erősen túlzó, sőt egyenesen torzító, hamis beállítását részben figyelmen kívül hagyva, többé-kevésbé hitelt is adunk, azok kétségtelenül nem lehettek a történtek kizárólagos, sem pedig fő okai, Péter hirtelen pártváltását, királyhű birtokosból fegyveres lázadóvá, a bárói pártütés egyik fő szervezőjévé válását bizonnyal egészen más, rejtettebb és mélyebb társadalmi-politikai összefüggésekben gyökerező megfontolások és események motiválták. A fentiekben már utaltunk rá, hogy azokénál jóval szerényebb, több kisebb várat magába foglaló, de lényegében csak Zemplén vármegye területére korlátozódó tartományuraságának kiterjesztése, továbbépítése szempontjából Omodé fiainak megzabolázása, még inkább pedig bukása felbecsülhetetlen lehetőségeket nyitott volna meg számára, és Péter minden valószínűség szerint át is kívánta venni azok regionális hatalmi pozícióját (Kristó 1978/b, 69—70). Károly király és kormányzata idejében felismerve ez irányú törekvéseit, felhasználta a helyi, elsősorban a néhai nádor fellázadt fiai elleni küzdelmekben, a két vármegye mellett több lényeges erősség irányításával is megbízta, ugyanakkor elképzeléseivel az nyilván már korántsem egyezett, hogy Omodé nádor és fiaiéihoz akárcsak közelítőleg is hasonló mértékű, a királyi hatalmat bármilyen tekintetben is veszélyeztető, a normális, törvényes rend helyreállítását akadályozó magánhatalomra tegyen szert, az Omodé-fiak épphogy csak megfegyelmezett kiskirálysága felett egy újabb oligarcha csillaga emelkedjék a magasba. Ezen túl fontos tényezőként felmerülhet azon eshetőség is, hogy az uralkodó hatalmaskodásai, főként a király iránt hű emberek elleni sorozatos bűntettei miatt 1315—1316 36 АО XXVI. 502. sz.
