Szolyák Péter - Csengeri Piroska (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 56. (Miskolc, 2017)
Történettudomány - Kádár Tamás: Egy megkésett tartományuraság-építési kísérlet a XIV. század eleji Magyarországon: Petenye fia Péter pályája
104 Kádár Tamás inkriminált közlés megkérdőjelezése, avagy negligálása nélkül is eloszlathatóak. Korábban láttuk: Petrovics István a regeszta szövegét úgy értelmezte, hogy lebukását követően a főurat maga a király fogta el. Sokkal valószínűbb azonban, hogy az a személy, akit az ellene elkövetett gyilkossági kísérlet után az uralkodó saját kezűleg hatástalanított és foglyul ejtett, nem Péter, hanem az általa felbérelt orgyilkos volt. Ezen véleményt osztotta 2003-as tanulmánya szerint Kristó Gyula is, az alábbiakban megpróbáljuk bizonyítani ki nem fejtett sejtését (Petrovics 2000, 434; Kristó 2003, 331). Petrovics álláspontjának helytállósága ellen két komolyabb súlyú momentum is szól, az egyik maga épp a szöveg, a másik a szituáció logikája. A regeszta ugyanis egyáltalán nem írja konkrétan azt, hogy a király által elfogott merénylő Péter lett volna, az a nem világos megfogalmazás alapján lehetett tehát akár a bérgyilkos is, ráadásul, minthogy az oklevélkivonat a második kísérlet után említi az elfogást, valamint a szöveg logikája és a mondattani megfontolás is inkább amellett szól — jóval indokoltabb annak elkövetőjére, tehát a bérgyilkosra gondolnunk. Amennyiben valóban a báró lett volna, akit a király személyesen foglyul ejtett, az csak a Patak melletti, első támadásnál történhetett, kérdés azonban, hogy miként sikerülhetett kiszabadulnia a fogságból, nem is beszélve arról, hogy rendkívüli, főbenjárónak számító bűnéért — elvben — halálbüntetést érdemelt volna. Az uralkodó ellen elkövetett merényletek körülményeinek kibogozhatatlannak tűnő problémáját mi magunk, mint említettük, más tekintetben látjuk megoldhatónak. A két merénylet 1316—1317 fordulójára történt Petrovics általi — a kutató gondolatmenete szerint egyébként teljesen helyénvaló - datálásának egy roppant lényeges momentum ellentmond. Jelesül az, hogy Péter lázadásáról és a királyhű erőkkel vívott harcairól beszámoló, a fentiekben említett okleveleink közül a kétségtelen hitelű és pontos, napi keltezésű 1317. januári és 1321. február 10-i diplomáink, csakúgy, mint a később keletkezettek, egyetlen szóval sem emlékeznek meg a zempléni főúr I. Károly elleni gyilkossági kísérleteiről.22 Azokról csak a késői regeszta formájában fennmaradt - Druget Fülöp javára kelt — privilégiumból nyerünk értesülést, azonban annak kiadási körülményei problematikusak, így mindenekelőtt 1317. évi kelte korántsem tekinthető bizonyosnak és eredetiségével kapcsolatosan, csakúgy, mint a benne foglalt információk vonatkozásában kételyek merülhetnek fel. Meg kell jegyezzük azt is, hogy 22 Az 1321-es oklevél: АО VI. 39. sz.; magyar fordítása: KRE 123-124. tudomásunk szerint a szóban forgó adomány későbbi királyi megerősítésére nem került sor, míg ugyanakkor Fülöp egyéb szerzeményeit a király és fia, I. Lajos több alkalommal is megerősítette.23 A magunk részéről úgy véljük, a probléma megoldása legnagyobb valószínűség szerint az lehet, hogy vagy a Druget család archívumából időközben elveszett oklevél volt hamis, vagy maga az állítólag az alapján készült regeszta volt egyszerű koholmány, vagy esetleg az évszám (1317) lejegyzésénél hiba került a szövegbe. Mindemellett annak is lehet némi jelentősége, hogy Péter főbenjáró bűneinek, felségárulásának különböző narratíváival két külön adományos okleveleiben találkozunk. Amennyiben az állítólag általa végrehajtott Patak környéki gyilkossági kísérlet valóban megtörtént, az megítélésünk szerint sokkal nagyobb biztossággal helyezhető 1317 januárja utánra, akár 1318 folyamára is. 1318. március 24. és április 29. között nem ismerjük a király tartózkodási helyét, így — az évben — leginkább ekkor képzelhető el felségáruló akciója.24 Ez esetben valószínűnek látszik mindazonáltal, hogy Péter hasonlóan több más tartományúrtársához, első, 1316 közepére datálható lázadása után meghódolt a királynak, aki megbocsátott neki, ilyeténképpen nyílt később módja az uralkodó elleni merényletre. Ezen kívül még egy megoldási lehetőség is felmerül. A regeszta szerfelett tömören a következőképp számol be a Patak közelében történtekről: „Petenye fia Péter a királyt, amikor az Patak közelében betegen feküdt, meg akarata ölni” („Petrus filius Pecheny e regem penes Patak aegre decumbentem occidere voluerit”). A nem kellően világos megfogalmazás alapján felvethető, hogy Péter a dél-zempléni település mellett ténylegesen megkísérelte-e kioltani Károly király életét, azaz a talán régebb óta érlelődő tervet valóban végrehajtotta-e, vagy valamilyen okból kifolyólag végül meggondolta magát, és visszalépett a roppant veszélyes vállalkozástól. Utóbbi esetben titkos szándékai rejtve maradhattak, és hacsak már korábban nem vallott színt, tovább élvezhette a király bizalmát, valamint a Patak mellett történtek és a temesvári merényletkísérlet között hosszabb idő is eltelhetett. Lehetségesnek látjuk továbbá azt is, hogy a Patak mellett Péter valamilyen kevéssé nyilvánvaló módon — az eseményt szerencsétlen balesetnek álcázva, majd az abban való vétlenségéről, ártatlanságáról a királyt meggyőzve — valóban megkísérelte kioltani Károly életét. Ez esetben magyarázatot kapnánk arra a kérdésre is, hogy az oklevél-regeszta főúr árulásának és az ural23 így az 1319. ápr. 9-i donatio]ix 1327. dec. 10-én: АО V. 426. sz. 24 Márc. 23-án Temesváron, majd ápr. 30-án ugyanott volt (АО V. 81., 109. sz.).
