Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Közlemények - Offertáler Havasi Béla: Kultúra és hatalom a neoabszolutizmusban. Božena Nemenová a rendőrség és a férje megfigyelése alatt
262 Offertáler-Havasi Béla beszélget, akkor már egy összeesküvés megvalósult.” Breznóbányára menet folyamatosan „kísérte a csendőr bájos szeme” (IVANOV 1992, 362—363). Kemp úgy vélelmezi, hogy a pánszlávista üzelmeit (Breznóbányán találkozott Samo Chalupka költővel) valaki szponzorálja, és ezért 1855. október 3-án újabb utasítást ad ki, hogy Bozena Némcová térjen vissza csehországi lakhelyére. De nemcsak az osztrák rendőrség felügyelte szüntelenül, hanem férjének nyers és szemrehányó levelei is, akinek Prágában kellett gondoskodnia gyermekeikről. Feleségének többek között 1855. október 22-i keltezésű levelében írja: „.. .te azonban erdei kiruccanásokat szervezel, az ördögöt neki, így gondoskodsz az otthonunkról és ügyekről, melyekre mindenekelőtt másoknak kellene hogy gondja legyen.” Ott tartózkodása idején elment a Gömör vármegyei Tisovecre (Tiszolc), ahol egy gazdag földbirtokosnál vendégeskedett. Meglátogatta Samo Tomásikot, aki a szlovák himnusz szerzője. Majd ezek után visszatért Besztercebányára, ahol Zólyom vármegye elöljárója várta azzal az utasítással, hogy azonnal térjen vissza Prágába. Pozsonyon keresztül utazott, majd a Bécsből 1855. október 22-én reggel fél négykor induló vonattal elindult Morvaországba. Ahogy látható, Bozenának voltak találkozói úgy az egyszerű emberekkel, mint a szlovák értelmiségiekkel. Gondolom, az ő érdeklődése a szlovákokról és Szlovákiáról politikamentesnek mondható. Ugyanis arról van szó, amit Mojmír Otruba 1962-ben Bozena Némcova bibliográfiájában éppen a forradalom utáni időszak reakciójaként felfogható magatartásáról, „.. .a belső intuitív politikai aktivitásról” ír. Az író gazdag gyűjtőmunkájának alapforrásául kellett volna szolgálni a szlovákokról tervezett írásműnek, együttműködve ebben Jozef Krejci természettudóssal és Martin Hattala filológussal, s ez állítólag hozzájárulást jelentett volna a cseh-szlovák viszony enyhüléséhez, éppen Eudovít Stúr (politikus, nyelvész) szlovák nyelv cseh nyelvtől történő különválási akarata, s az értelmiségiek elhidegülési folyamata idején (OTRUBA 1962). Úgy gondolom, hogy Bozena Némcová írásaiban nem mérlegelt kifejezetten politikai szövegösszefüggésekben. A kutatómunkát kiindulási alapnak tekintette irodalmi alkotásainak megírásánál, ami lelkileg és ténylegesen, fizikai értelemben, kereseti lehetőségként tartotta életben. ZÁRSZÓ HELYETT Bozena Némcová rövid alkotói időszakának zenitje kétszeresen hátrányosnak mondható. Egyfelől ott a szembetűnő házassági krízis, ami egybeesik további személyes és családi tragédiákkal. Másfelől pedig a császár elleni merénylet utáni, annak következményeként elinduló folyamat is ekkorra tehető, amikor is a prágai rendőrségi hivatal vezetője, Antonin von Faumann mozgósítja az állami elnyomó szervek apparátusát, mely folyamatos megelőzést szolgáló — offenzív — feladatokat lát el a köztársaságpárti összeesküvők és az „ultra csehek pártja” követőinek leleplezésére. Elsősorban az értelmiség soraiból, és a rendőrség értelmezésében az ún. „skriblerek” — firkászok — felkutatására. Módszerükhöz tartozik továbbá hozzátartozóik és más személyekkel fennálló levelezéseik ellenőrzése, egyéb irányú kapcsolatok, pánszlávista ágensek és a magyarországi forradalmárok figyelése, továbbá a bármilyen jelentéktelennek tűnő illojalitással szembeni közbelépés, különös tekintettel a fegyveres és rendészeti bürokratikus szervek alkalmazottaira, akik a forradalom időszaka után is elutasító viselkedést fejeztek ki a császári udvarral és a neoabszolutista rezsimmel szemben. Bozena Némcová számára a fojtogató atmoszféra és a házastársak közötti összhang hiánya több negatív következménnyel járt, ami tetten érhető irodalmi munkáiban. Visszatérve hazájába, kéziratos gyűjteménybe foglalja élményeit: „Z Uher” (Magyarországról), „Vzpomínky z cesty po Uhrích” (Magyarországi útiemlékek), amit később Henrietta Kittersberg 1856-os új évkönyvében jelentetett meg, s ezt Josef Václav Fricnek ajánlotta Négy évszak apró munkái címen, amiben összefoglalja az emancipált formátumú Bozena Némcová sorsát. Ennek az „apró” munkának záró akkordja így hangzik az írónő tollából: „Forró szeretettel ölelem át a világot, szeretetemet a népnek adom — és ők gombostűvel szívemet roncsolják! Hogy szeretette hajlok, bűnnek nevezik, hogy a szabadságot szeretem, keresztre feszítnek — amikor az igazságról beszélek — baj van, szidalmaznak! Ezt hogyan viseljem el? — Vállaim nem titániak.” Ma már egyértelművé vált, hogy Bozena Némcovának ehhez a személyes, titáni osztályrészéhez hozzájárult a prágai és a bécsi rendőrség apparátusa, a cseh értelmiségi elit nem kis arányú besúgói hálózata, és a nemrég még politikailag öntudatra ébredt, látszólag lojális polgárok egy része is.
