Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Közlemények - Offertáler Havasi Béla: Kultúra és hatalom a neoabszolutizmusban. Božena Nemenová a rendőrség és a férje megfigyelése alatt
Kultúra és hatalom a neoabszolutizmusban 257 A 19. SZÁZAD ÖTVENES ÉVEINEK POLITIKAI ÉS LELKI ATMOSZFÉRÁJA A Habsburg Birodalomban lezajlott forradalmak győztese a földműves és a bürokrácia, azaz a nevében fellépő, megreformált osztrák állam. A paraszt földhöz jutott, az állami bürokrácia pedig a nemesség kiváltásával végrehajtó hatalmat kapott a lakossággal szemben. A liberális társadalom többé-kevésbé akceptálta az állam elnyomó funkcióját, mert abban látott garanciát a politikai, nemzeti és szociális nyugalom megtartásához. Az ellentétek elsimítását szolgáló politikai nyugalom szándéka nehezen volt megvalósítható 1850 után, ill. 1851-et követően. A bürokrácia és a rendőrség általánosítható tapasztalata az 1848/49-es forradalmakat illetően az, hogy szolgálata során vissza kell tükröződnie az éberség fontosságának az etnikumok fölötti és a neoabszolutizmust képviselő Ausztriában, melynek területén feltételezhető a valós és potenciális „ellenség” léte. Új rendőri egységek szerveződtek a Legfelsőbb Rendőri Hivatal élén álló Johann Kamp irányításával, aki mellesleg pardubicei születésű és igen ambiciózus vezető a maga kétméteres magasságával. A rendőri hivatalok szemmel tartották az értelmiség tagjainak viselkedését, életvitelét, mozgásukat, és mindazokat a látókörükben tartották, akik az 1848-as évben valamilyen mértékű politikai aktivitást fejtettek ki. Az osztrák állam unifikációs és önállóságot hirdető akaratával szemben a legérzékenyebben az értelmiségi elit reagált, mindenekelőtt a nem német nemzetiségek részéről, különösen érvényes ez a csehekre és a magyarokra. Többségük — legalábbis a cseh társadalomban — nemcsak a forradalmi időszakra jellemző nemzeti újjáébredési és az államjogi ambíciók kérdését tette félre, de antiklerikális érzelmeit is. Azok, akik nem akartak ehhez a politikai helyzethez alkalmazkodni, megfigyelés alá kerültek, száműzetés, börtön vagy kényszeremigráció várt rájuk. A cseh közegben ezen megtorlásnak számtalan példája ismert és viszonylag jól feltérképezett. Az általános esetek közül említsük meg Karel Havlícek Borovsky újságíró esetét, aki az állammal szemben két bírósági pert megnyert és ennek ellenére — nem saját akaratából — öt évet (1851—1855) a tiroli Brixenben kellett élnie, amivel megfosztották a veszélyesnek minősített újságírás gyakorlásától, úgy Prágában, mint Kutná Horán. Hasonló sorsra jutott a radikális demokrata Emanuel Arnold, aki börtönbüntetésének letöltése után azzal az — egyébként koholt — váddal került rendőri felügyelet alá a karintiai Villachban, hogy az 1849. évi ún. májusi — meg nem valósult — öszszeesküvés résztvevője volt. Kevésbé ismert Benjámin Kossuth evangélikus pap példája (itt az evangélikus és lutheránus család második generációjáról van szó, ugyanis az ő szülei a jozefinizmus szelleme, vagyis az ún. szabad vallásgyakorlásra vonatkozó türelmi rendelet alapján pasztorális tevékenység céljából a kelet-közép csehországi területről érkeztek), aki 1849-ben Prágában olyan tiszteletet szerzett lelkipásztori tevékenységével, hogy a római katolikusok százai a protestantizmust szolgáló Kossuth hívőivé váltak. A katolikus klérus befolyására 1849 vége felé Kossuthot letartóztatták és két éven át börtönben tartották minden bírói ítélet nélkül. Ezt követően pedig lehetőséget kapott a porosz- országi Porinban való letelepedésre, ahol a hatvanas évek elején kompromittáló feljelentést tett az osztrák rendőrség és az igazságszolgáltatás ellen. A fenti példák csupán emlékeztetésül szolgálnak a bátor és színtiszta cselekedetek nagyságára. Az új abszolutizmus, amely igazságtalanul Alexander Bach osztrák belügyminiszter nevéhez kötődik, az előtte létező — történelmileg idejétmúlt — Metternich-korszakkal szemben némileg más arcot viselt. A forradalom utáni társadalom ambiciózusabb és differenciáltabb lett. A saját elnyomó érdekeit szolgáló óvintézkedések csak a túlburjánzott bürokratikus rendőri-csendőri apparátus közreműködésével válhattak valóra. A sokszínűséget és a differenciáltságot kifejező állami apparátus alapvetően a társadalom egyfajta igényét igyekezett érvényre juttatni a liberális felfogású, közgazdasági szemléletű filozófiával szemben. Más szavakkal kifejezve, a neoabszolutizmus talaján működő uniformizált hatalom gépezete üzeni a lojális rétegeknek: „Uraim, gazdagodjatok, de a politikába ne keveredjetek!” A liberális közgazdasági közegben érvényre jutó politikai nyomás egy évtizeden át sikereket ünnepelhetett. Miután a külső és belső események hatására a korábbi konstitu- cionális (államigazgatási) rezsim helyére az „újrendiek” kerültek — a cseh társadalom egy része —, vagyis egy generáció, amelyik nagyon óvatosan használt mentális és pszichológiai viselkedésminták segítségével kialakított társadalmi és egyéni magatartással, de legalább túlélte a Bach-korszak neoabszolutizmusát. BOZENA NÉMCOVÁ, AZ ELSŐ CSEH ÍRÓNŐ Bozena Némcová a fentiekben vázolt társadalmi és politikai közeg időszakában vált valóban elsőként a legnagyobb cseh íróvá. Érdekességként említsük meg, hogy az ő 1820. évi bécsi bejegyzésű keresztlevelében olvasható egy nem cseh eredetű név: Barbora Pankl.
