Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Majzik Dávid: A MOKAN-Komité szerepe a kommunista hatalomváltás előkészítésében Miskolcon
454 Majzik Dávid azt a szempontot, hogy az emlékező célja: énje kontinuitásának és egységének biztosítása (GYANI 2000, 129—144). Mivel a visszaemlékezők önként vállalkoztak a húsz évvel korábbi eseményekkel kapcsolatos emlékeik megkonstruálására, ezért elsősorban azt tudjuk meg, hogy a II. világháborút követő évtizedekben kik számára volt fontos a MOKAN-Komitéban való részvétel. Másodsorban, mivel egy-egy fontosabb eseményt emelnek ki, azt, hogy a szervezeten belül milyen feladat elvégzése vált identitáserősítő tényezővé. Fontos szempont volt számomra, hogy az emlékezést a múlttól való távolság és az utótörténet alakulása együtt határozza meg, ezért megfigyelhető az a tendencia, hogy azok a tagok készítettek visszaemlékezéseket, akik az 1960—1970-es években magasabb (legalább Megyei Pártbizottsági) pozíciót töltöttek be, valamint azok a volt tagok emlékezetkiesése is megfigyelhető, akik nem kerülték el az 1950-es évek állami erőszakhullámát. A legértékesebb alkotórésze ezen visszaemlékezéseknek, hogy megfigyelhető benne egy kultuszteremtés, amely azt igazolta a résztvevők identitásában, hogy a városvezetést és azon belül az MKP hegemóniájának megteremtését teljesen jogosan érdemelték ki. A MOKAN-Komité a miskolci MKP elődszervezeteként szolgált, és a szovjet városparancsnokság által fegyveres karhatalommá előléptetett MÓKÁN biztosította a kommunista párt számára a város újjáépítésében a kizárólagosságot. A karhatalmi szervezet működését taglaló részben szeretnék rávilágítani arra is, amit a Pártállami történelempolitika tabusított: a magyar kommunisták részvétele a civil lakosság Szovjetunióba való hurcolásban. Az ellenállási mozgalom háború alatti tevékenységéről részletesebben ebben a tanulmányban nem foglalkozok. Erről az időszakról részletes képet vázol fel SIMON József: MOKAN-komité: A miskolci-diósgyőri ellenállás története című tanulmányában (SIMON 2014, 325-332). Röviden, összefoglaló jelleggel szeretném ismertetni az ellenálló szervezet történetét. Diósgyőri vasgyári munkások szűk, kommunista gondolkodású csoportja 1943. őszétől megpróbált szervezett keretet létesíteni a hasonló érzelmű Vas- és Fémmunkások Szakszervezetének tagjai számára. Agitációjuk első látványos megnyilvánulása 1943. szeptember 9-én megtartott ún. béketüntetés volt (SIMON 2014, 325). Fekete Mihály, Oszip István, id. Urbancsok Mihály, Barbai Ferenc és elvtársaik illegálisnak minősülő németellenes, kommunista agitációjának sikere abban rejlett, hogy a város lakossága és a vasgyár dolgozói a Szövetséges bombatámadások miatt fizikailag tapasztalták meg a háborút. Olaszország 1943. szeptember 3. átállása a Szövetségesek oldalára és a vasgyári hadiüzem dolgozóinak elmaradt bérnövelése tovább fokozta a munkások elégedetlenségét (SIMON 2014, 325). Ebben a közegben sikeresen tevékenykedő kommunista sejtek 1944. nyarára kapcsolatot teremtettek budapesti illegális munkásmozgalmi személyekkel. Fekete Mihály a Békepárt számára gyűjtötte az olyan miskolci személyek postai címeit, akik később küldemény formájában kommunista propagandaanyagokat kaptak.4 A két város közötti kapcsolattartásba 1944. tavaszától bekapcsolódott Tóth Béla. A nyár végén az illegalitásban élő Tóth Béla Miskolcra költözött és saját kezdeményezésre megalakította a MÓKÁN-Komitét (MAJZIK é. n.). Ezt követően lebukás nélkül sikerült neki, Fekete Mihálynak és Barbai Ferencnek egy olyan 4 szervezeti lépcsőn alapuló komitét létrehozni, melynek tagjai között honvédtisztek, vasgyári munkások, értelmiségiek, szökött magyar katonák és munkaszolgálatosok is helyet kaptak. Falfirkákkal, kézzel írt vagy nyomtatott röpcédulákkal éreztették jelenlétüket. A front közeledtével pedig katonai telefonvezetékeket rongáltak meg, aláaknázott épületek robbanószerkezeteit hatástalanították és szabotálták a Diósgyőri Vasgyár nyugatra telepítését. Felderítő tevékenységükkel pedig értékes információkat szolgáltattak a Vörös Hadseregnek (SIMON 2014, 327-329). A VÖRÖS HADSEREG BEVONULÁSA MISKOLCRA A MÓKÁN Komité a város hadszíntérré változása következtében meggyengült és kezdett széthullani, mivel a szabad mozgás egyre veszélyesebbé vált. Az ellenállási mozgalom szerencséjére 1944. december 3-án a Vörös Hadsereg megkezdte a bevonulást Miskolcra.5 A MÓKÁN vezetők6 elkezdték összeszedni azokat az ellenállókat, akikkel még meg volt a kapcsolatuk. Mivel a szervezet 1944. novemberében két részre szakadt annak 4 HL Ellenállási Gyűjtemény, M/116, Tóth Béla viss^emléke^ése 5 November 6—11. között a szovjetek (2. és részben a 4. ukrán front) elfoglalták a megye déli részeit. Második szakaszban (november 12-december 3.) a középső részeket és Miskolcot szállták meg, majd a harmadik szakaszban (december 3-24.) a keleti területeket (ÚJLAKI 1977,199). 6 Tóth Béla (Miskolc, 1888. április 17. — Budapest, 1966. július 12.) Szabómesterként dolgozott. A Tanácsköztársaság ideje alatt vörösőrként szolgált. A diktatúra bukása után a bíróság 15 évi fegyházra ítélte. Itt ismerkedett meg Alpár Mihállyal, aki később a miskolci kommunisták Békepárti összekötője volt. 1944 nyarán kezdte szervezni a miskolci ellenállási mozgalom szervezetét, a MOK AN-Komitét. 1946-től az Iparügyi- és Külügyminisztérium munkatársa volt. Ideiglenes Nemzetgyűlés Almanachja 1944—1945. Elérhető az interneten http://www.ogyk. hu/regi_honlap/e-konyvt/mpgy/alm/almanach_1944-45/1944_ ngy_a_t465.htm (utolsó letöltés: 2015. 10. 31.)
