Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
422 Surányi Béla kérdését, amelyet Európa számos országában figyelembe vettek a földreformoknál (CZETTLER 1946, 30). Hazai körökben is számos követője akadt. Nála jóval nagyobb hatást váltott ki ROSCHER, Wilhelm, akinek 1859-ben jelent meg agrárpolitikai munkája, fölvázolva a mezőgazdasági kultúra történeti fejlődését a korszerű gazdálkodás megjelenéséig. Az agrárpolitika, ezen belül a termeléspolitika térnyerésének kedvezett a mezőgazdaság modernizációja mellett az időnként kirobbanó gazdasági válság1, amely elsőként a 19. század utolsó harmadában rázta meg a mezőgazdaság világát. Az amerikai búza megjelenése a világpiacon ösztönözte a védővámok bevezetését, a többtermelés mérséklését, nem beszélve a szociális problémák kezeléséről, amelyek az állam bővülő feladataként jelentek meg. Az agrárállam—iparállam vitája tudományos síkra terelődött, aminek egy szeletét jelentette a nagyüzem—kisüzem közti ellentmondás kezelése, a modern mezőgazdaságban betöltött szerepük. Az ipar növekvő térhódítása a mezőgazdaságban további előnyhöz juttatta a nagyüzemeket.1 2 Mind erőteljesebb formában jelentkezett az állam szerepvállalásának az igénye, bár a formák nagyon eltérőek voltak. Nem feledkezve meg arról, hogy „... a mezőgazdaság érdekében teendő kormányintézkedések különleges megfontolást és speciális irányítást igényelnek” (CZETTLER 1946, 40). Példaként lehetett volna követni a német kezdeményezést, amikor a 20. század elején életre hívták a mezőgazdaság-politikai intézetet, ahol az egységes agrárpolitika helyett a tájgazdálkodást ösztönző elvek és módszerek kidolgozásával foglalkoztak (CZETTLER 1946, 41). Az első világháború utáni korszakban Európa agrár- politikájának formálói közül kiemelkedett AEREBOE, Friedrich és LAUR, Ernst agrárközgazdászok munkássága (RÉVAI 1913. 8. 613),3 akik GOLTZ, Theodor nyomdokait követték. De merített munkásságából NAGYPATAKI (REICHENBACH) Béla is, akiüzem- tani tevékenységével a hazai agrár-, termeléspolitika művelője volt, még az 1945 utáni időszakban is, jóllehet a szocialista tervgazdálkodás már nem tartozott szorosan tudományos érdeklődési körébe. AEREBOE és LAUR munkásságában közös, hogy a legmegfelelőbb 1 Marx Károly nézetei számos területen érvényesültek. Az agrárpolitikában az üzemrendszer kérdése világnézeti kérdésként jelent meg (CZETTLER 1946, 32). 2 A föld államosításától a családi üzemeken keresztül a földművelő szövetkezetek létesítéséig számos kérdés került előtérbe, amely befolyásolta a hazai közgondolkodást is (CZETTLER 1946, 36-37). 3 Lásd még: REICHENBACH 1930,1. 8-9. üzemrendszert igyekeztek körvonalazni. Tisztázták a termeléstan és közgazdaságtan közötti összefüggéseket, felvázolták a mezőgazdasági technika fejlesztési lehetőségeit (CZETTLER 1946, 43—44), segítve a földjáradéktan és a csökkenő földhozadék tárgykörébe tartozó kutatásokat. Munkásságuk felölelte a piaci probléma, a birtokmegoszlás, a hitelszervezetek, a munkaügy, az adó, a vám- és árpolitika kérdéseit és az államnak a szakképzésben betöltendő szerepét. Velük lezárult — egy fél évszázadra - Nyugat-Európa — főleg a német - befolyása a hazai agrárpolitikára. A második világháború befejeztével a világ megosztottá vált, eltérő politikai, gazdasági rendszerek feszültek egymással szemben. Magyarország szovjet befolyás alá került, és a mezőgazdaság-politika is a „keleti” mintát követte, amely nem javította ki az előző korszak hibáit — néhány reformtól eltekintve, mint pl. a földosztás —, hanem újakkal terhelte meg a magyar agráriumot. Az ellentmondásoktól eltekintve azonban megjegyzendő, hogy — a lehetőség határain belül — éppen a hazai mezőgazdaság-politika volt az, amelyik nagyban hozzájárult a Kádár-korszak 1956 utáni konszolidációjához, s a „magyar modell” megszületésével a hazai mezőgazdaságot sikerágazattá tette. Természetesen mindez kevésnek bizonyult a doktriner politikai rendszer fennmaradásához. HAZAI AGRÁRPOLITIKAI IRÁNYZATOK A magyar mezőgazdaság sokat köszönhet Darányi Ignácnak (ROMÁNY 2002, 13—21),4 aki két ciklusban vezette a földművelésügyi tárcát. Egy évszázad távlatából, a legnagyobb formátumú földművelésügyi miniszter volt. Tevékenységét sikerek és kudarcok kísérték. Az előbbiek közé tartozott a szakigazgatás színvonalának emelése, a mezőgazdasági szakoktatás megerősítése, a hazai kísérletügy alapjainak lerakása és az agrárpolitikában előnyt élvező biztonságos piac megteremtése. A szociálpolitikai törvényei közül az ún. cselédtörvény élte túl megalkotóját. A feudalizmus utóéleteként létező hazai birtokszerkezet megváltoztatására irányuló igyekezete kudarcba fulladt, viszont megtették ezt 1918 után az „utódállamok” törvényhozói. Veres Péter írta: „Magyarországon ugyanakkor, amikor ránk jött a kapitalizmus, nem ment el a feudalizmus sem” (VERES 1948, 256). Amint CZETTLER J. megjegyzi, az első világháború után „... a német agrárpolitikai irányok hatása alatt hullámzik a magyar agrárpolitikai irodalom is” (CZETTLER 1946, 44). KAUTZ Gyula, MATLEKOVITS Sándor, GAÁLJenő, FÖLDES Béla 4 Lásd még FEHÉR 1999.
