Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)

Történettudomány - Gyulai Éva: Palóczy László ábrázolásai – a népképviseleti országgyűlések korelnökének (1848/1861) ikonográfiája

402

Gyulai Eva

27. kép. Barabás Miklós: Palóczy László képmása, 1868.

(HÓM KGY) (Fotó: Kiss Tanne István)

Fig. 27. M. Barabás: Portrait of L. Palóczy, 1868. Oil on canvas.

(Photo by István Kiss Tanne)

ban, háttérben a pozsonyi várral. Szűcs Sámuel úgy tudja, hogy a vármegyei portré Palóczyt az 1839/40. évi országgyűlésen, azaz 57 éves korában ábrázolja: „az [1866.] júniusi közgyűlésen lepleztetett le Palóczy László életnagyságú képe, Barabás Miklós által olajba festve, melly a dicsőültet az 1839/40-diki posonyi országgyűlés korszakából ábrázolja”. (SZŰCS 2003, II. 29.)

Palóczyra díszesen zsinórozott kék nemesi díszöltözetet adott Barabás Miklós, amelyet 1790-től viseltek vagy viselhettek Borsod vármegye nemes hivatalnokai, a megyei bandérium uniformisának mintájára (GYULAI 2014, 275—276). A magyar nemesek elmaradhatatlan attribútuma, a kard sem hiányzik oldaláról, ráadásul ez a vármegye által adományozott díszkard lehet, amelyet a család Palóczy halálakor a képviselőháznak, az pedig a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott (Képviselőházi napló 1861. II.

66.). Barabás alkotása igazolja, hogy az Eybl-grafika 1861 után is folytatta diadalútját Palóczy ikonográfiái kultuszában, hiszen Palóczy arca egyértelműen az 1843. évi litográfia ábrázolását követi, igaz, Barabás fiatalított a pozsonyi karrierjét 44 éves korában megkezdett borsodi követ arcvonásain, ősz haját azonban meghagyta. Nemcsak fiatalabb Barabás Palóczyja, mint Franz Eybl modellje, hanem „magyarosabb” is, hiszen a bécsi művész polgári viseletben, selyemmellényben, egyszerű zsinóros kabátban portretírozta Palóczyt, míg Barabás díszruhába öltöztette, hasonlóba egyébként ahhoz, mint amilyet az 1827. évi Lütgendorf-litográfián, ill. a Palóczy László ikonográfiái reprezentációjában kevéssé népszerű Herr- litográfián (1840), azaz Palóczy első ismert ábrázolásain látni. Barabás nem (vagy nem csak) Palóczyt festette meg, hanem a dualizmus-kori vármegyei elit ideálját.

VAY MIKLÓS RELIEFJE, 1869

A Barabás-féle portré elhelyezésével közel egy időben egy másik monumentális alkotást is felállított Miskolcon a hálás utókor, mégpedig a sír fölé emelt „lobor” (azaz gúla) alakú gránit emlékművet, Palóczy portréjával. A 600 mázsa súlyú síremlék, néhány lépésre Palóczy Felső- Papszer utcai szülőházától, Bécsben készült, mauthauseni gránitból, s az 1869. augusztus 2-án tartott felavatásán Lévay József, Borsod vármegye jegyzője mondott ünnepi beszédet.44 A gránitgúlát a vaspálya-társulat kedvezményes áron szállította Miskolcra, az emlékmű köré épített kerítést pedig, Palóczy iránti kegyeletből, az ózdi vasgyár készítette. Az emlékmű teljes költsége 3000 Ft volt, amelyet az országos alapból fizettek.

A kultuszhoz, így a halál utáni ikonográfiához szorosan hozzátartozik a megszépítés, eszményítés, amely nemcsak fiatalíthatja, délcegebbé teheti az egykori politikust, celebritást az utókor emlékezetpolitikájá44 Végre bekövetkezett az óhajtva várt alkotmányos fordulat, s a felelős magyar minisztérium kineveztetése és a megyék helyreállítása után Borsodmegye fölfogta ismét a Palóczj-arckép és emlékkő ügyét. A megye tanácstermét most már Palóczy Lászlónak Barabás Misk/ós művészeti ecsete alól kikerült életnagyságú arcképe díszíti, A síremlék ünnepélye leleplezésepediggolyó évi aug. hó 2-án a rendes megyebizottsági közgyűlés alkalmával következő rendben történt. A megyei közgyűlés termében mindenekelőtt a kisgyűlésnek az ünnepélyes leleplezésre vonatkozó jegyzőkönyve hitelesíttetvén, ezután a közgyűlés összes tagjai, Miskolc város hatósága és képviseletével, a főispán vezetése alatt a sírbolthoz vonultak, hol már előre nagyszámú néző közönség lepé el a tért. Majd a főispán rövid beszéddel megnyitván az ünnepélyt, Lévay József megyei főjegyző mondott emlékbeszédet, melynek zárszavait ide igtatjuk: „Tűnjélföl tehát szemünk előtt, hű kegyelet alapján nyugvó síremlék! hadd üdvözöljön hálás tekintetünk. Őrizd e sírboltot, melyben érdemkoszorúivalfényes nevű agg testvérünk piheni az örök álmot. Légy köztünk csodás ébresztője az igaz honfiúi erényeknek, erősbítője a szabadság eszméinek, s miként a gyermek Themiszjoklesz sírt a dicsvágytól, a marathoni győző Miltiadesz szobra mellett, gyúlassz te is nagy tettekre hevítő lángot ifjaink szívében. Dacoljon gránitlapod számtalan éven át az emésztő idők hatalmával. Hirdesd, hogy az a korszak, melyben csatamezőn elvérzett bajnokait szabadon dicsőítette a magyar nép, s haza ügyében érdemesült polgárok hamvai fölé közköltségen gránit emlékeket állíthatott, nem vala épen mostoha korszak e nemzet életében. Hirdesd buzdításul a késő maradék előtt is, hogy Palóczy László nevét Borsodvármegye közönsége nemcsak a te hideg kebeledbe, hanem egy annál tartósabb és hűbb emléklapra — saját szívébe írta.” In: Vasárnapi Újság 16. (1869)/44. (1869. okt. 31.). Vö.: SZENDREI 1886-1911. IV. 246-247.