Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Bodnár Mónika: Adatok a miskolci németek történetéhez és kultúrájához, különös tekintettel a 18. századi evangélikus németekre
346 Bodnár Mónika Maria Tlisabetha Tajman — is megőrizte.74 A pikszisen ugyanennek a szövegnek csak a rövidítése olvasható.75 A tálka felirat nélküli. A kehely az elmúlt években került vissza Arnótra, ugyanis valamikor a 19. század folyamán kölcsönadták az újcsanálosi filiának. A kölcsönzés tényét egy későbbi Canonica visitatioban is rögzítették, igaz, csak utólag, egy ceruzás bejegyzéssel. Az évek múlásával erről aztán mindeni megfeledkezett, mígnem Buday Barnabás esperes felfigyelt az újcsanálosi kehelyre. Érdeklődésére a ma még élő, de erősen sorvadó közösség tagjai egyöntetűen állították, hogy a kehely mindig is az övék volt. A ma élő nemzedékek tagjai természetesen már nem emlékezhettek a fentebb leírt eseményre, ezért az esperes az egyházi irattár dokumentumait átvizsgálva talált rá a bejegyzésre, s vitte vissza a közelmúltban a kelyhet származási helyére, Arnótra.76 77 Az 1804-es Canonica visitatioban egy hasonlóan díszes, aranyozott ezüstfeszület leírása is szerepel, mely feliratából ítélve valószínűleg szintén Trangus Illés ajándékaként (vagy esetleg az emlékére?) került az egyházhoz 1762. március 23-án, s az egyházlátogatás idején az oltárt díszítette.'7 Ennek holléte napjainkban már nem ismert. Viszont amennyiben a feszület ajándékozója Trangus Illés lenne, úgy elhunyténak időpontja csak a feliratban olvasható dátum utáni időpontra tehető. KI A NÉMET? A tanulmány eddigi részében azt vettük alapul, hogy a családnevek valamiféle támpontul szolgálnak a nemzetiségi hovatartozást illetően. Ám ez nem ilyen egyszerű, s hogy miért, annak több oka is van. Egyik ilyen ok, hogy a 18. századra még nem fejeződött be a családnevek állandósulása. Ez egyrészt maga után vonja a névalak sokféleségét (amint erre az előzőekben számos példával szolgáltunk), másrészt bizonyos esetekben akár teljesen más névmegjelölés is előfordulhat, ami a foglalkozásra vagy valamilyen külső-belső tulajdonságra utal. Ez utóbbinak a megállapítása nem egyszerű, jobbára csak részletes genealógiai kutatással mutatható ki. Másik ok lehet, hogy nehéz ebben a témában biztosan 74 Fieri curavit: D. Elias Trangus Ano D. M.DCCLX1 cum sua conthorale Maria Elisabeta Rajmanin dit. 13 ]uni. Arnóti Ev. Egyházközség Irattára, Can. vis. 1804. 75 PROCURA VIT: D: E.T. etM.E.R. Am D. M.DCCLXI. Arnóti Ev. Egyházközség Irattára, Can. vis. 1804. 76 Köszönettel tartozom Buday Barnabás arnóti evangélikus lelkésznek, az egyházkerület esperesének, hogy a kehelyre felhívta a figyelmemet. 77 A feszület felirata: Fieri curavit I.E.T. die 23 Mártii 1762. Arnóti Ev. Egyházközség Irattára, Can. vis. 1804. A bizonytalanságot a felirat / betűje okozza, a pikszisen a névrövidítés D:E.T. formában szerepel. megnyilatkozni, mert az egyik vagy másik nációhoz való tartozás sokkal inkább vállalás dolga, mintsem származás kérdése. S hogy ez nemcsak napjainkban, hanem már a 18. században is így volt, jól példázza az a lista, melyet a miskolci evangélikus egyház alapítói állítottak össze saját magukról. 1782-ben, amikor a miskolci evangélikusok önálló anyaegyház szervezésébe kezdtek, családonként és lélekszám szerint ösz- szeírták a Miskolcon, Diósgyőrben és (Hejő)Csabán élő evangélikusokat, s ami tanulmányunk tematikája szempontjából a legfontosabb, Miskolc vonatkozásában az etnikai hovatartozást is figyelembe véve készült el ez a lista. Ez az összeírás arról tanúskodik, hogy az akkori miskolci evangélikusok három nációhoz tartozónak vallották magukat, mégpedig 128 család szlováknak, 76 család magyarnak és 61 család németnek. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk a listán szereplő családneveket, szembetűnik, hogy olykor ugyanaz a családnév több helyen is szerepel. Pl. ifjabb Melcher Dániel (a fentebb emlegetett Melt^er Dániel szíjgyártó mester fia) családját a németek között találjuk, míg nemes Melcher Jánost a magyarok között. Ugyanígy Tudvich Jánost és Tudvich Mihályt a németek között, egy másik Tudvich Mihályt és külön családként összeírt Tudvich Mihálynét a magyarok között. Vagy Ambró^y Jánost szintén a németek között, míg Ambró^y Tamást a szlovákok (tótok,) között. A Glat^ és a Sgabó családnév szintén előfordul a magyarok és a szlovákok (tótok) között is, bár mivel ez utóbbi mesterséget jelöl, s mivel elég gyakori családnév, szempontunkból nem mérvadó (ZELENKA 1883, 10—15). De arra is találunk példát, hogy ugyanaz a személy hol magyarként, hol németként jelenik meg. Pl. az 1782-es összeírásban nemes Institoris Ferenc a magyarok között szerepelt, Draskóczy János és Szabó Pál pedig a szlovákok között (ZELENKA 1883,10,13). Ám amikor felállították az újonnan megalakult egyház huszonnégy tagú presbitériumát, melynek összetételét úgy határozták meg, hogy Miskolcról minden nációból hat-hat fő legyen a tagja, akkor Institorisz Ferenc a tótok, vagyis a szlovákok, Szabó Pál a magyarok, Draskótgy János pedig a németek képviseletében lett annak tagja (ZELENKA 1883, 23). Hasonló esettel 1789-ben is találkozunk, amikor az újonnan megválasztott egyházi felügyelő mellé három inspektort választottak, a magyarok képviseletében Herr János, a németekében Nosyticiuss^ Pál, a szlovákokéban pedig Institorisz Ferenc került megválasztásra (ZELENKA 1883, 31). Pedig nemes Institoris^Ferenc nevét az 1782-es névsorban a magyarok között találjuk (ZELENKA 1883,10).
