Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Régészet - K. Tutkovics Eszter: Szarmata temetkezése, a bükkábrányi lignitbánya területén. Bükkábrány Bánya, XI/A lelőhely szarmata sírjai
256 K Tutkovics Eszter egy fából készült, bronzveretes edényhez (vödör vagy ládika) tartozhattak. Sajnos sem famaradvány, sem pedig pontosabban meghatározható veret nem került elő. Az biztos, hogy a szegecselt lemeztöredéket egykor felerősítették, de a feldúlt sírban talált apró töredékek nem alkalmasak a közelebbi értékeléshez. Veretes faedényeket ismerünk szarmata sírokból (GULYÁS 2014, 60), legtöbbször a szegecsek és a peremet díszítő vasalások segítik a pontos meghatározást. Feltételesen a vasalások körébe sorolhatjuk az S:95 sz. férfi sír szegecselt vaslemez töredékét is (4. tábla 2). A TEMETŐ ÉRTÉKELÉSE Mindenképpen szerencsés körülményként értékelhetjük a feltárásokat indokoló beruházás sajátos jellegét, ami alapján hatalmas méretű, egybefüggő területek kutatására nyílik lehetőségünk Bükkábrány térségében. így teljes településeket és temetőket tárhatunk fel számos régészeti korszakból, módunkban áll egy kisebb terület alapos megismerésére, mielőtt a végleges és visszafordíthatatlan kitermelés eléri ezeket. A fentebb bemutatott 27 sírból álló szarmata temető térben és időben egyaránt jól körülhatárolható egységhez köthető. Annak ellenére, hogy csupán öt temetkezést állapíthattunk meg érintetlenként, a fennmaradó rablott sírok is számos, a keltezést nagyban meghatározó leleteket tartalmaztak. A rabolatlan sírok közül mindenképp ki kell emelnünk az S:195 sz. női temetkezést (12. tábla), mind az eltemetés temetőn belüli szokatlan módját, mind a sírban feltűnő leleteket illetően. A halott jobb vállánál elhelyezett fibula a 3. század elejéhez, a díszített bronz pántkarperec ugyancsak ehhez az időszakhoz köti, in situ feltárt gyöngysora még inkább alátámasztja a keltezését. Az S:223 sz. női sír (14. tábla) fülbevalójának, illetve ezüst lunula csöngőjének típusai már a 2. század folyamán megjelennek a szarmaták körében, viszont a sírban talált két, magas tűtartós fibula alapján a 2—3. század fordulójára keltezhetjük a temetkezést. A harmadik rabolatlan női sír, az S:137 sz. (8. tábla) esetében szintén a fibulákat kell kiemelnünk: a bronz térdfibula és az ezüst fedlapos, ugyancsak bronz fibula a 2—3. század fordulójához köti a temetkezést. Az S:95 sz. férfi sír (4—5. tábla) bronz huzalkarperec párjával a 2. századtól találkozhatunk, akárcsak a sírban előkerült edény megjelenésével. Típusaik szélesebb körben való elterjedésével a 3. század elejétől számolhatunk, alátámasztja ezt a sírban előkerült trapéz alakú bronzcsat, az egytagú vascsat, valamint a magas tűtartós bronz fibula is. Az S:116 sz. gyermeksír (6. tábla) ezüst féltorquesét egyéb leletek hiányában csak feltételesen köthetjük a fentebbi sírok időszakához. A rabolt sírokban is találkozhatunk a hiányos együtteseket keltező leletekkel. Az S:100 sz. temetkezésben (2. tábla) talált aláhajtott lábú fibula és a kissé trapéz alakú bronzcsat ugyancsak a 3. század elejére keltezhető, akárcsak a sír kisméretű, füles korsó típusa. Az S:86 (3. tábla), az S:139 (9. tábla) és S:146 (10. tábla) sz. sírokból előkerült csatok típusaival szintén a 2—3. század fordulójának tájékán számolhatunk. Ki kell emelnünk az S:218 sz. férfi sír (13. tábla) egytagú csatjait és szíjvégeit, amelyek egy ezüst garnitúra részeit alkothatták, és a 2. század második harmadától a 3. század első negyedéig keltezhetőek. Amennyiben elfogadjuk ezt, akkor a sírban talált ácskapocs alakú koporsókapcsok használatát mindenképpen korábbra kell helyeznünk, mint a kutatás által korábban elfogadott 3. század közepe. Ugyanez mondható el az S:349 sz. sírral kapcsolatban is, amelyben az arany flitterekként meghatározott tárgyak töredékei kerültek elő. Töredékességük miatt típusuk sajnos nem állapítható meg pontosan, azonban az aranyleletes sírokat a kutatás mindenképpen a korábbi időszakhoz köti. A sírban ugyancsak megjelentek a koporsókapcsok, így ez esetben szintén indokolt, hogy a tárgytípust korábbra helyezzük. A két sírban az előkerült leletek és a sírgödrök mérete alapján mindenképpen a temető legrangosabb halottjait temethették el, akik a közösségük legelőkelőbb tagjai lehettek egykor. Összességében megállapíthatjuk a fentebb bemutatott szarmata temető sírjairól, hogy az itt eltemetetteket a 2—3. század fordulójának környékén helyezték földbe. A Bükkábrány-Bánya, XI. lelőhely déli részén található kisméretű szarmata temető fontos adalékul szolgál a környék császárkori történetéhez. Ha megvizsgáljuk a közvetlen közelében elhelyezkedő szarmata települést, a távolabbi Csörsz-árkot, illetve a közelében található, és azóta feltárt további három temetőt és településeket, a jövőben alkalmunk nyílhat az egykori Csincse-patak egy szűkebb régiójának maradéktalan feltérképezésére a teljes szarmata időszakban. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Elsősorban a XI. lelőhelyet feltáró másik régésznek, férjemnek, Kalli Andrásnak tartozom köszönettel, aki az ásatásunk hosszú és a feldolgozás még hosszabb ideje alatt mindvégig segítséget nyújtott, és támogatott. A tanulmány lektorálását és a hasznos tanácsokat Dr. Istvánovits Eszternek köszönhetem. Köszönet illeti a rajzok elkészítőit, többek között Nagy Gergőt, Orosz Adriánt és Tóth Róbertét. A térinformatikai feldolgozást és a térképek elkészítését elsősorban Kiss Dánielnek, továbbá Füzesi Andrásnak
