Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Régészet - K. Tutkovics Eszter: Szarmata temetkezése, a bükkábrányi lignitbánya területén. Bükkábrány Bánya, XI/A lelőhely szarmata sírjai
Szarmata temetkezések a bükkábrányi lignitbánya területén... 241 miszerint az árokkal jelölt sírok — utalva az eltemetett társadalmi rangjára — nagyobb méretűek (KULCSÁR 1998, 25), a bükkábrányi temetőben nem érvényesül. A HALOTT FÖLDBEHELYEZÉSÉNEK MÓDJA A 27 temetkezésből mindössze négy esetben — S:112, S:218, S:275 és S:349 — figyelhettük meg koporsó használatát. Két alkalommal a famaradványok alapján lehetett erre következetni, az S:218 (13. tábla 9) és az S:349 sz. sírok (15. tábla 3, 4, 8—11) esetében pedig a koporsókapcsok jelölték a meglétét. A vas alkatrész nélküli rönkkoporsók a 2. század végétől, a 3. század elejétől jelennek meg (KULCSÁR 1998, 28), míg a fatörzsből készített és kapcsokkal ellátott koporsók használatával a 3. század második felétől lehet számolni (DINNYÉS 1975, 68). A bükkábrányi temetkezésekben kivétel nélkül ácskapocs alakúak fordulnak elő; az S:218 sz. sírban egyetlen példány, míg az S:349 sz. temetkezésben hat található. Ez a típus kifejezetten a szarmata korszakban tűnik fel az Alföld területén (KŐHEGYI-VÖRÖS 2011, 253—254). A nemek tekintetében semmilyen különbséget nem lehet megállapítani, ugyanis mind a két kapocs nélküliben, illetve mind a két kapcsosban egy-egy férfi és egy-egy nő volt eltemetve. A temetkezések egyéb elemeire utaló közvetlen jegyeket nem tudtunk megfigyelni. Öt sír esetében a halottak szorosan egymás mellett talált végtagjai alapján (S:95, S:137, S:139, S:146, S:223) feltételezhetnénk, hogy a temetéskor belecsavarták őket valamilyen szerves anyagba (textil, gyékény stb.), esetleg rönkkoporsóban helyezték el, azonban egyiknek sem voltak dokumen- tálhatóak a maradványai a feltárás során. Mindenestre a kutatás a halotti leplek megjelenését ugyanúgy kárpátmedencei sajátosságnak tekinti a szarmaták esetében, mint a már fentebb tárgyalt kapcsos koporsók feltűnését (KULCSÁR 1998, 30). A nagyarányú rablottság ellenére megállapítható, hogy a bükkábrányi szarmata temetőben a szokásoknak megfelelően (KULCSÁR 1998, 31) a halottakat hátukra fektetve, többnyire nyújtott helyzetű végtagokkal helyezték el a sírokban. Kivételt képez ez alól négy temetkezés. Az S:137 sz. sír esetében a női halott kézfejeit a medencén helyezték el, míg az S:146 sz. temetkezés férfi halottjának bal végtagját könyökből a mellkasra hajlították, az S:223 sz. sír női halottjának pedig a jobb kezét könyökből a mellkasra hajlították, bal karját kissé kicsavarva a test mellé szorították. Az S:195 sz. női temetkezés halottjának kézfejeit a medence alá helyezték, illetve mindkét alsó végtagját felhúzták vagy feltámasztották. Utóbbi kettő azért is érdekes, mert rabolatlanságukban és leletanyagukban (kettős fibulaviselet), továbbá a S:195 sz. a DNy—ÉK-i tájolásában is eltér a környező síroktól. A kutatás az ilyen típusú temetkezéseket rendellenesnek tartja, okát pedig egy másfajta etnikai csoport archaikus szokásaival vagy a halottól való félelemmel magyarázza (KULCSÁR 1998, 33). A SÍROK JELÖLÉSE A Bükkábrányban feltárt 27 sírból öt temetkezést jelöltek nyitott árokkal. Ezek között kettő különböző típust is megtalálhatunk: két sírt — S:130 és S:324 — szeletekből álló körárok, három sírt — S:95, S:132 és S:303 — négyzetes alakú, ugyancsak nyitott árokkeret vett körül. Az S:95 és S: 132 sz. sírok érdekessége (4. kép 1 és 2), hogy tájolásuk nagyban eltér az É—D-i iránytól — ÉNy—DK 355° és ÉNy—DK 340° — és ezt az eltérést az árokkeretek tájolása is követi, amelyek bejárata így délkeleti irányból nyílik. Az S:130 sz. sír tájolása ugyancsak e sírokhoz illeszkedik - ÉNy-DK 350° -, a körárok szeletei azonban nem maradtak fenn déli irányból, de feltételezhetjük, hogy ugyancsak délkelet felől lehetett a bejárat (5. kép 3). Hasonló tájolású bejáratokkal más temetőben is találkozhatunk (KŐHEGYI 1971, 213). Az S:303 és az S:324 sz. temetkezések és körárkaik tájolása (5. kép 1-2) nem tér el látványosan a temető többi sírjáétól. Az árkok 5—21 cm mélységűek és U-átmetszetűek. Kivételt ez alól az S:95 sz. temetkezés árokkerete képez, amely V-átmetszetű volt. Hasonlóan V-átmetszetet lehetett megfigyelni a Tiszavasvári-Városföldje, Jegyző-tag 7. sz. sírjához tartozó, négyzetes alakú árokkeret esetében (ISTVÁNOVITS 1990, 85). Az árkok betöltését illetően megállapíthatjuk (4. és 5. kép), hogy kivétel nélkül homogén jellegűek. Ez alapján feltételezhető, hogy kialakításuk után viszonylag rövid időn belül visszatemetésük is megtörténhetett. Az árokkal jelölt sírok körével már számos helyen foglalkozott a kutatás (ZALOTAY 1953, 63—64; KŐHEGYI 1969; VADAY-SZŐKE 1983, 121; VÖRÖS 1985, 154-157; KULCSÁR 1998, 35-40). Négy főbb típusát lehet elkülöníteni az árkok alakjának: vannak a fentebb említett négyzetes alakú árokkeretek és a szeletekből álló körárkok, továbbá a megszakítás nélküli, nyitott körárkok, valamint előfordulnak zárt árkok kör vagy négyzetes formában is. Ezeken felül megtalálhatóak egyedi formájúak is: Orosházán az egyik sírt szabálytalan négyszög alakú, illetve egy másikat hatszög alakú árok kerített (Z ALOTAY 1953, 63), Katymáron pedig ovális alakú formát is dokumentáltak (ZALOTAY-OLASZ 1954, 77; NAGY D. 2005, 18). Vannak temetők, melyek esetében egyszerre találkozhatunk a négyszögletes és a kör alakú árokformával
