A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Közlemények az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára - Leskó György: Mezőkövesdi matyó katonák a 10-es honvéd gyalogezredben
Mezőkövesdi matyó katonák a 10-es honvéd gyalogezredben 487 A németek a nyugati fronton a mélységében tagolt, felállt védelem elleni harcban az első árokba betöréshez és az árokharchoz külön csapatokat képeztek ki, ezeket nevezték el rohamcsapatoknak. A váratlan rohamra, meglepetésszerű, gyors támadásra összeállítottak rajszintű rohamjárőröket, szakaszokat és századokat, a legmagasabb kötelék a rohamzászlóalj volt. Hamar kialakult a rohamzászlóaljak katonáival szemben az a követelmény, miszerint náluk „tökéletes kiképzés” és nagyfokú ügyesség mellett „az erkölcsi érték” is meghatározóan fontos - innen indult az elit katona mítosza. (A halálfejes jelvény és a „rohamos” múlt a Matyóföldön később is éreztette hatását.) A siker másik összetevőjének a rohamozó gyalogság, a rohamot előkészítő tüzérség és aknavetők, valamint a célokat pontosan meghatározó felderítők és az összeköttetést biztosító híradó csapatok támogató együttműködését tartották. A 10. honvéd gyalogezred felkészülését egy német szabályzat, az „Anleitung für die Ausbildung der Sturmtruppen” (Bevezetés a roham harcászatba) c. brossára szerint hajtották végre Csíkzsögödön. A hadseregparancsnok Arz tábornok 1917. január 16-án adta ki 315/hdm. intézkedését a Magyaros-tető elleni támadás előkészítésére, teljes jogkörrel megbízva Breit József vezérőrnagyot. A zsögödi kiképzést az ezredparancsnokság tervezte, szervezte. A felderítési adatok (légi fényképek figyelés felderítő járőr) alapján elkészítették az orosz állások szerinti gyakorló terepet. A „rohamisták” begyakorolhatták az összes roham elemet. A kiképzés során megalakultak a rohamszázadok. A zászlóaljanként megalakított három század parancsnoka Szerdahelyi Gábor főhadnagy, Juhász Károly főhadnagy és Kindl István hadnagy voltak. A támadó alakulat menetoszlopai az Uz-völgyi úttal megküzdve, erős havazásban érkeztek Uzul Poljana település közelébe. A hóesés jótékony fedezete mellett március 3-án az ezred alakulatai elfoglalták megindulási állásaikat. 1917. március 8-án a tüzérség kezdte meg a harctevékenységet. Az aknavetőkkel együtt végrehajtott tűzcsapások eredményeként az ellenség Uz-völgyi ütegei elnémultak, a tűzcsapás a lövészárkokban veszteséget okozott a védőknek. Különösen pontosnak és hatásosnak bizonyult az aknavetőtűz. A rohamcsapatok közül a legnagyobb és legnehezebb feladatot 7. század kapta: az általános roham megkezdése előtt, 930-kor indult meg az 1376. magaslat, a Névtelen Kúp ellen. A Szerdahelyi Gábor főhadnagy vezette század a műszaki akadályrendszeren robbantással nyitott átjárókon — tüzérségi és aknavető tűz fedezete alatt — indult támadásra. „Nehéz, nyaktörő úton, sziklán, meredélyen át kúsznak mind feljebb és feljebb a rohamjárőrök. Tüzérségünk látva a helyzetet, tüzét hátrább helyezi. Ellenséges géppuskák megszólalnak, gyalogságunk tüzet kezd. Még néhány másodperc és az első rohamjárőr a drótnál van.” (10-es Honvéd Emlékalbum, 1939, 167.) A járőr 1045-kor érte el az ellenséges drótakadályt, amit a lövegek és aknavetők már szinte teljesen szétlőttek, ezen már kis munkával „rohamutcákat” lehetett nyitni. A járőrök „meglapultak a szétrombolt akadály előtt. Azután az első kézigránátok repültek az orosz árokba; a robbanás fedezete alatt a honvédek néhány ugrással betörnek az árkokba. A járőr harcát a II. zászlóalj géppuskái oldalazó tűzzel fedezték. Az árokba, különösen a géppuskaállásokra egymás után repültek a kézigránátok, közben beérkezett a század többi része is, és megkezdődött az árokrendszer felsodrítása.” (10-es Honvéd Emlékalbum, 1939, 167.) Néhány perc múlva a Névtelen Kúp a század birtokába került, és a matyó bakák kitűzték a csúcsra a Mezőkövesdtől kapott Máriás zászlót. A sikert láma a Söverjes támadására kijelölt 4. század is idő előtt elindult. Juhász Károly tartalékos hadnagy a helyzethez igazodva, 103(l-kor megindította a támadást. A tüzérek a tüzet időben áthelyezték, így a századot szinte semmi nem akadályozta, hogy egy rövid, gyors roham után elérjék az ellenséges állásokat, azokba betörjenek, majd megkezdjék az árokharcot és a teljes állás elfoglalását. A Magyaros-tető ellen kialakított csoportosítás katonái a szárnyon elért sikerek után kérték a támadás előre hozását. A löveg- és aknavetőtűz hatására az ellenséges árkokat támadásra alkalmasnak találták, és 1045-kor Sáfrán alezredes elrendelte a rohamot. A zászlóalj szinte akadálytalanul jutott az ellenség közelébe, az árkot rövid harc után megtisztította. Az I. zászlóaljtól balra a II. zászlóalj támadott a Magyarosié tő nyugati fele ellen, melyet ll00-ra elért, és negyedóra alatt veszteség nélkül elfoglalt. Ezt követően a zászlóalj századai felvették az érintkezést a 7. századdal. Az I. zászlóaljhoz jobbról csatlakozva a III. zászlóalj is szinte azonnal megkezdte a támadást, és ll0,,-kor az első hullám elfoglalta az ellenséges lövészárkokat. Az ezred erői keletre fordulva birtokba vették az 1286. magaslatot. Breit tábornok előre rendelte a tartalékokat, a 373/1. és a 11/II. zászlóaljat, melyek két-két századonként az 1367. magaslatra, Magyarostetőre és az 1286. magaslatra vonultak fel, megerősítve a rohamcsapatokat és megszilárdítani az elért sikert. A támadás során osztrák—magyar és német részről
