A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Közlemények az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára - Leskó György: Mezőkövesdi matyó katonák a 10-es honvéd gyalogezredben
480 Leskó György aminek a kijutatása sem volt egyszerű. A kísérő nagybátyák és apák—anyák némi fortéllyal, könyörgéssel, és ha kellett dohánnyal, pálinkával, de elvitték a hazait a fiuknak. Az ezred újságának (10-es honvéd tábori újság) előfizetése, melynek haszna a rokkantak és az árvák megsegítését szolgálta, rendkívül nagy érdeklődést váltott ki az ezred hadkiegészítési területén. A helyőrségi város és Mezőkövesd kapcsolata azt mutatja, hogy az ezredet mindkét település a sajátjának érezte. MINDENNAPI ÉLET A LAKTANYÁBAN Az alakulatokhoz kinevezésre kerültek a honvédtisztek és tiszthelyettesek. A kisegítő feladatokra (GH, gazdasági hivatal: ezredvonat, műhelyek, gazdasági, pénzügyi feladatok) mesterembereket, hivatalnokokat alkalmaztak polgári beosztásban. Az ezred féldandár szervezésben kezdte meg a laktanyai életet, amely a bevonulás után folyamatos felkészítés és kiképzés mellett őr, járőr és naposi szolgálatban történő vezényléssel, rögzített napirendben folyt. A katonai életet a szolgálati szabályzat és a különböző szintű szabályzatok rögzítették. Egy alegység általában egy közös hálóteremben élte életét. A többszintes laktanyaépületben szintenként kerültek elhelyezésre a századok, ahol a szakasz hálótermek mellett a századparancsnoki iroda, a szakaszparancsnokok irodája, és a század szolgálat- vezető birodalma, a raktár került kialakításra. Minden századszinten századügyeletes felügyelte a szint életét. A századügyeletesek voltak alárendelve a zászlóalj napos tiszteknek és az ezred ügyeletes főtisztnek. A laktanya élete az ébresztővel kezdődött, a reggeli csuklógyakorlat, tisztálkodás, raj szemle után következett a reggeli, majd az alakulatok elvonultak kiképzési vagy egyéb katonai jellegű tevékenység végrehajtására. A gjíakorlótérről való bevonulás után tisztálkodás, majd ebéd következett. Ebéd után felkészült az őrség, és a különböző szintű szolgálatok, majd kiképzés és karbantartások következtek este 6 óráig. Ezután vacsora és a szerencsésebbeknek kimenő, tisztálkodás, fegyverkarbantartás, és takarodóhoz való felkészülés történt. A takarodó után ébresztőig az ügyeletesek adtak készenléti szolgálatot. A laktanyai élet mindennapjait csak a különböző gyakorlatokra történő kivonulások színesítették (menetgyakorlat, lőgyakorlat). A század- és zászlóalj összekovácsolási gyakorlatok után — ahol gyakorolták a védekező és a támadó harc alapjait és elemeit — az ezred rendszeresen részt vett a magasabb egységszintű (dandár, hadosztály, hadsereg) gyakorlatokon. Az Osztrák—Magyar Monarchiában a legmagasabb szintű kötelék összekovácsolási gyakorlat az uralkodó részvételével végrehajtott úgynevezett csás^árgyakorlat volt, ahol minden harcrendi elem közösen gyakorolta a kötelékben végzett harctevékenységet. A három, majd 1912-től kétesztendei szolgálat főként a paraszti származású újoncok számára jelentett nagy megpróbáltatást. Nehéz lehetett a tömeghez hozzászokni, ahhoz, hogy szakasz körletekben aludtak, hogy a környezetben folytonos a mozgolódás és a zsongás, kevés hellyel kellett beérni az étkezésnél és a tisztálkodásnál. Mindehhez hozzájárul a szokatlan, rutinszerű mindennapi tevékenység, a nehezen megszokható élelem, a kényelmeden ruházat, valamint hogy az ember minden lépését állandóan ellenőrzik. Mai szemmel nézve a dualizmus idején spártaiak voltak a kaszárnyái viszonyok, szűkmarkúan mérték az illetményt, a katonák táplálkozása enyhén szólva nem volt bőséges. A menázsi kezdetben csak egy főétkezésből állt, később már reggelit és vacsorát is kaptak a katonák. Békeidőben, a laktanyában elvileg a kantinból volt pótolható az élelem, a gomb, a tű, a cérna, a lakk, a zsír, a fénymáz, a levélpapír, a szappan. A hálóterem a szabályzat szerint minden közlegény és őrvezető számára 4,5, az altiszt számára 6,2 négyzetméter területet írt elő, úgy, hogy minden lakó után 15,3 köbméter levegő legyen. A katonák általában párosával aludtak, minden ágypár között 40 centiméter térközt kellett hagyni, míg az ágypár ágyai között 16 centiméter maradt. Az újonc öregkatonát kapott hálótársul. A takarókat a szalma vánkosra kellett hajtogatni, legfelülre került a sapka. A ruhafogason függött a hátbőrönd, a tábori kulacs, a tölténytáska, a derékszíj az oldalfegyverrel, az összehajtott köpeny befelé fordított béléssel, valamint a törölköző. Az egyéni felszerelés további tárgyait a katona ágya feletti polcon kellett elhelyezni, a többi ruházatot összehajtva, mellé a csákót, a sajtolt fehér bádog evőcsészét és a kenyeret. A bakancsok a sarkaikkal a fal felé az ágy fejrésze alatt álltak. Az ágy alatt kapott helyet a legénység apró ládája. A vászon kenyértarisznyát az ágy mögé kellett bújtatni. Minden ágy felett ott függött a fejcédula a katona nevével és rendfokozatával. A puskák a folyosón lógtak szorosan egymás mellett felakasztva. A katona szalmazsák derékaljon aludt, a szakaszvezetőnek ezen felül már ágyfüggöny is dukált. A katonák elhelyezésére szolgáló hálótermekben asztalok is álltak két-két paddal. Az altiszteknek külön-külön kisebb asztal volt rendszeresítve. Húsz emberenként járt egy petróleumlámpa, tíz emberre egy vizeskanna és minden szobára jutott egy köpőláda. Húsz emberre
