A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Közlemények az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára - Kiss Gábor Iván: Egy osztrák kőedénygyár az első világháborús osztrák-magyar-német propaganda szolgálatában
458 Kiss Gábor Iván 11. kép. Mélytányér — Nagy idők emléke Fig 11. Soup plate — in remembrance of „grand times" 13. kép. Mélytányér - sebesült ápolás Fig. 13. Soup plate — nursing of the wounded Végül egy tányér, mely már a véres valóságot mutatja: fejsérülést szenvedett katonát ápol egy ápolónővér, elszórt harcfelszerelés és roncsok között {13. kép). 12. kép. Mélytányér — katonák rohamban Fig. 12. Soup plate — soldiers in attack Valamennyi háborús tányér teljes egészében sablonnal készült, és az utolsó kivételével az összes egy „nem is olyan veszélyes” háborút sejtet, a mosolygó, barátkozó, gyakorlatozó katonák ábrázolásával, a Nagy Idők felidézésével. Ahogy fogyott az ember, a felszerelés, az élelem és a lelkesedés, úgy fogytak az évszámos tányérok is, 1917-est már csak elvétve találni. A Wilhelmsburgi Kőedénygyárnak — a fennmaradt nagyszámú háborús tányérból kikövetkeztetve — ismét sikerült hasznát növelni, a magyar lakosságot céljának megfelelően vásárlásra bírni, egyben másik feladatát teljesítve, a háború valóságának meghamisításával, megszépítésével elhódítani. (Az emberek nagy része amúgy is fogékony volt a háború véres valósága elől a fejét a homokba dugni, amint azt az 1916 végén Budapesten bemutatott Csárdáskirálynő óriási sikere is példázza.) A világháborút azonban elvesztettük, majd jött a Tanácsköztársaság és végül Trianon. Mindenki felébredhetett. (Utószó: hiába volt az ügyes üzletpolitika, a Monarchia felbomlását követően a Wilhelmsburgi Kőedénygyár kelet-közép európai piacait végleg elvesztette.)
