A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
428 Bodnár Mónika meg az ő hálájukat is. Kezeiket csókolja hálás szerető kis Sárikájuk. B.p. 1906. XII/31. 23. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 3 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla — Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. március 3. Kedves kicsi Lidim, már mégis csak merek tollat fogni ebben az elgyöngült, reszkető kézben, hogy megírjam állapotunk jobbrafordultát, mert szívem azt súgja, hogy a mi szeretteink aggódva gondolnak reánk. Hát már föltámolyogtunk mindketten, az én kedves — szintén elgyöngült— uram kint is járt már, de alig bír a lépcsőn fölvánszorogni. Nekem azonban csak a jövő hét végére helyezte kilátásba a doktor a lemenést, akkor is csak föltétien jóidőben. És csak enni, enni! ez a rendelet és ez a bökkenő is, mert épen ez a föltétele a megerősödésnek a legteljesíthetetlenebb. Mindég finom, puha csirkére vágyom, az pedig ebben az átmeneti időben nem kapható, csak vénhedt tyuk és kakas féle. Hát mit csináljunk? Ti már bi(z)tosan egész jól vagytok, megerősödve, felüdülve. Ezért hát csak gondoljatok még mindég részvéttel a szegény sínylődő, jóságodért háláját és ezer csókját küldő, a jó befőtteket nagyon köszönő örökké szerető Herman Ottónédra. Bpest, 1907. márc. 3. 24. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 1 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. április 12. Bp. 1907 ápr. 12. Aranyos Lidiként, Küldöm a kölcsönzött könyveket köszönettel. Egyben arra kérem kedves jó uradat, hogy a mesémet mindenestre csakis illusztrálva legyen szíves közölni. Minden fejezetében van egy momentum, amely önként kínálkozik a megrajzolásra. Sok türelmet és erőt, egészséget kíván a költözködés fáradalmaihoz igaz szívvel szerető Herman Ottónéd. 25 25. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 3 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla — Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. június 6. Budapest, 1907. juni. 6. Kincsem Lidikém! Aranyos, kedves kártyád, mint rendesen, most is derűt hozott magával s elárasztotta erre a tömérdek bajjal, fáradsággal és zaklatottsággal élő két lélekre — hogy az isten is megáldjon érte! Mindenesetre kimentünk volna hozzátok, mielőtt téli remeteségemet a nyárival cseréltem volna föl — búcsúzni. Csak azt nem tudtuk: mely napon. Most, urammal és pelémel megtanácskozván, abban maradtunk, hogy legjobb lesz a következő vasárnapot fölhasználni, ha az idő nem válik rosszabbra. Mert én a hidegtől félek, a széltől még jobban, az esőtől — vagy Gárdonyi szerint: essőtől — meg legjobban. De, édes kicsi szivem, kimenvén hozzátok a legalkalmasabb d. u. vonattal, estére okvetlen haza-hazatérünk, meghálásrol tehát szó sem lehet! Ezt azért írom meg előre, mert tudom, hogy amilyen kedvesek vagytok, marasztalni fognátok s azt is tudom, hogy nekem, aki úgy imádom a falusi reggeleket, nagyon nehezemre esnék a megtagadás s mégis meg kellene tagadnunk a maradást. A többit majd szóval csicseregjük el, mint a fecskék az ereszetek alján. Addig is ezer ölelés, üdvözlet és csók kinek-kinek ami dukál hűséges, szerető Hermannédtol. 26. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 4 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. június 20. Budapest, 1907. juni. 20. Lidikém lelkem, Megkaptuk a levélkéd; az uram csókolja érte a szívedet azt a jót. Nem az ujja fájt bizony legutóbb, hanem olyan nagybeteg lett, azt hittük, tífusz lesz belőle. A szimptomák nagyon is fenyegetők voltak, a doktor kétszer jött napjában. Végül pár nap óta talpon van és iszonyúan kiéhezve, mert a diéta a legszigorúbb volt. Folyton azon kell őrködnöm, ne egjrék túlsókat, vagy olyat, ami nem neki való. Nekem volt igazam édes, mikor könnyes szemmel mondtam, hogy számunkra Péczel annyi, mintha elvesztettünk volna benneteket. Kétszer kellett a bejelentett látogatásunkat letelegrafálni. Harmadszor, - kedden, mikor az uram elhagyhatta az ágyat, hogy a szobát őrizze, reggel korábban keltem, hogy korábban küldhessek piaczra, s így korán ebédelhessünk, hogy én d. u. a kétóra utáni vonattal hozzátok röpülhessek egy búcsú ölelésre. Egész d. e. ragyogó szép idő volt; mire én fölkészültem szakad az eső. Elmégy? kérdi uram. El én! — Ebben az időben? Akármilyen időben, de megyek. Kocsit hozattam, hogy a villamosra várakozva a ruhám tönkre ne menjen. Kirobogok a pályaházhoz. A portás azt mondja: tessék sietni, még itt van a vonat, a postavágányon tán még fel lehet rá ülni. Futva futok!... A vonat épp az orom elöl robog el! Tessék zuhogó záporba vissza, szégyenszemre... Csurom víz voltam, de nem az esőtől, hanem a verítéktől; a szaladás és izgatottság következtében a bokám megfájdult, borogatom, és holnap - - utaznom kell! hát még csak istenhozzádot sem válthatunk élő szóval. Hát nem szörnyűség?!... Minek, minek is hagytatok itt, minek mentetek el...
