A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos... 425 Tündökölj ma fényesen A kék ég boltjánál... Rácsos kapu, tárulj ki, Karunk is kitárul. Ma vendégek érkeznek: Szivünk hű szeretti... Nem tud minket senkise, Mint ők, úgy szeretni! Köszöntsétek, akáczfák, Mikor megérkeznek; Bólintsatok, lombok, a Kedves vendégeknek. Üljetek ki, madarak, A leveles ágra..., Boruljatok, virágok, A lábuk nyomára. Kelj föl, anyám, sírodból, Hagyd el temetődet! Öleld porló szivedre Te is, szülém, őket! Pósa Lajos 15. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 6 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1905. augusztus 2. halványzöld levélpapír, bal felső sarkában a Borosnyay címer dombornyomatával Lillafüred, 1905 aug. 2. Drága Lidikém! Nagyon aranyos és kedves vagy, hogy nem vártad be írásomat, hanem te kerestél fel napsugaras, édes soraiddal és a kakukkfűvel, melynek illata a bájos emlékek egész raját verte föl szívemben. Vissza gondoltam a radnóti csöndes, izgalmak nélkül való boldog napokra, melyek zaklatott idegeinket oly nyugtot adóan elzsongitották; a ti igaz lelhetek tettetést nem ismerő meleg szeretetére gondoltam, amellyel körül vettetek, elárasztottatok - magam sem tudom miért? hiszen mi oly kevéssé bírjuk azt kiérdemelni! És elgondolkozom, hogy is maradt az a két egybefonódott lélek olyan romlatlanul tiszta és gyermetegen ártatlan abban a fővárosi, mindent beszennyező légkörben? Megtalálom rá a választ hamar: az aranyat nem fogja a rozsda, a gyémánt a szemét között is gyémánt marad! — Miért is nem lehetünk mi gyakrabban együtt, hogy halljam és élvezzem azt a tiszta harmóniát, mely egymásnak teremtett szívetekből zsolozsmaként száll ég felé. Mi itt jól érezzük magunkat. Az uram dolgozza a maga dolgát, és közben vadvirág bokrétát szedeget. Én a háztartás apró-cseprő ügyeit intézem, aztán kiülök a verandára és nem gondolok semmit, de éppen semmit, csak pihenek és gyönyörködöm. Olykor a Iában fájdogál, a fogam is néha — változatosság okáért. Most nem írok többet. A lelkem sajog egy kissé. Nem akartam erről említést tenni, de minthogy kicsúszott a tollambul, hát már csak azt is megmondom, miért; Az én I Jj ságom szomorított meg. Azt a két képecskét, melyet Wiesner úr adott avval a kéréssel, írjak hozzá szöveget, most más író szövegével hozta a lap, pedig én kedvvel és legjobb tudásommal írtam hozzá még hetek előtt egy kis gyermek- psichológiának mindenkép megfelelő történetet, legföllebb annyi kifogás érhette — pedagógiai szempontból — hogy a leczkét egymás helyett megírogatni, ha csupa jóindulatú is, mégis csak csalás, de ezen úgy lehetett volna segíteni, hogy anyuka kihallgatta véledenül a két kis fiút, megértette velük a turpisság helytelen voltát s a vajas kenyeret büntetésből elkobozta. Ehelyett az én írásom egyszerűen sutba került, mint értéktelen — egy másikért, amely — kétszer is elolvastam — gyermeklélektan szempontjábul (az ő arany madarával, tündérkertjével és arany mókusaival, amikről bizony egy ilyen kis fiú sose álmodozik) — az enyémmel nem mérkőzhetik. Nem a sértett hiúság beszél belőlem, nagyon fájna, ha az a látszata volna érzékenységemnek. Sokkal mélyebben fekvő érzés van érintve bennem. Én a gyermek irodalmat nem metéltszerűleg kultiváltam, igyekezetem és tudásom legjavát öntöttem minden soromba. Az ilyen eset megingatja hitemet annyiszor hangoztatott „hivatásomban” — s megöli bennem az unszolatot, hogy valaha is alkossak valamit. Az a kétel)r, ami soha se hal ki lelkemből legföllebb el-elszunnyad egy kicsiny időre, fölriadt, és marczangol, éget mint „Neisus vére”. Kérd meg a te kedves jó uradat, hogy ha írásomat semmikép sem használhatja, legyen olyan jó és küldje nekem vissza. Bocsáss meg édes, hogy ilyen keserű dologgal untattalak, de mégis jobb tán a kelevényt nem rejtegetni, hanem merészen fölvágni — hogy gyógyulhasson. Ezer csók neked, Sárikádnak, uradnak baráti kézszorítás mindkettőnktül. A te igaz őszinte, változatlan híved Camilla 16. Ms 273/63 (MTA Könyvtárának Kézirattára) 3 oldalas kézírásos levél, Pósa Lajos Herman Ottónak Radnót, 1905. augusztus 11. AZ ÉN ÚJSÁGOM SZERKESZTI PÓSA LAJOS Budapest, ... VI., Andrássy út 10 - (ez utóbbi tollal áthúzva) - feliratos levélpapíron. Radnót, 1905. aug. 11-én. Kedves Ottó Bátyám! Ne nehezteljen, hogy hamarabb nem válaszoltam levelére. Azóta majdnem mindennap volt egy-egy vendégünk, nem volt időm a föltett kérdésekre megadni a feleletet.
