A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Pap József: Herman Ottó és a függetlenségi politika a dualizmus kori Magyarországon
Herman Ottó és a függetlenségi politika a dualizmus kori Magyarországon 403 Herman politikusi szerepe, amit egyébként téves adatokra támaszkodva - 1875-től 1886-ig terjedő időszakot említve — epizód)ellegűként ábrázolt. Herman Ottó tehát mindkét közösségben a kivételek közé tartozott, a politikusok között „pókász”,5 a tudósok között politikával (is) foglakozó autodidakta, céhen kívüli tudós. Személyiségének e két szerepe azonban szorosan összefonódott, ezért nem célszerű egymástól elválasztani, hiszen politikusként természettudományos érvrendszert használt, tudósként pedig támaszkodhatott a képviselői mandátumra, mint a biztos egzisztenciát nyújtó alapra. Már Lambrecht Kálmán idézte Herman feleségének, Borosnyay Kamillának, a Pesti Hírlap 1906. május 29-i számában megjelent, sorait: „létkérdés volt nálunk a mandátum; ebből éltünk. Az uram bukása után egyik napról a másikra honoráriumokból tengődtünk.” (Lambrecht 1920,123). Herman tehát azon képviselők közé tartozott, akiknek megélhetését a mandátummal együtt járó juttatások biztosították.6 Természettudósként a képviselői egzisztencia nyújtott számára megfelelő anyagi alapot. Herman azonban nem csupán a tudományos munka hátterének a biztosítására használta a politikusi státuszt, hanem a magyar politikai életnek nagyon is aktív szereplője volt, életének jelentős időszaka szorosan összekapcsolódott ezzel a tevékenységgel. HERMAN OTTÓ POLITIKAI PÁLYÁJÁNAK FŐBB CSOMÓPONTJAI A következőkben a politikusi pályának a legfontosabb csomópontjait mutatom be. Az 1864-ben — 29 évesen — Kőszegről Kolozsvárra került Herman Ottó az Erdélyi Múzeum Egyesületnél kapott állást. Kolozsváron kezdett a tudományos munka mellett a politikával is foglakozni. Életének a politikához kapcsolódó korai emlékei forrásokkal nem, vagy alig alátámaszthatóak, legendás elemekkel telítődnek (gyermekkori kísérlet a szabadságharc hadseregébe való belépésre, részvétel az itáliai háborúban és az 1863-as lengyel szabadság- harcban) (Erdődy 1984, 12). Az első politikai jellegű hazai megnyilvánulása az 1869-es választási kampány egyik kolozsvári rendezvényéhez kapcsolódott, amikor határozott fellépésével megakadályozta, hogy az ellenzéki tömeg összecsapjon a választási rendbontásra 3 Az országgyűlési képviselők életpályatípusaival kapcsolatban lásd; Pap 2014, 117-123. 6 A képviselők tiszteletdíja (napidíj és lakbér) az 1893. évi VI. törvénycikk alapján évi 2200 forintról 3200 forintra emelkedett, ami a vármegyei alispánok és minisztériumi osztálytanácsosok fizetésével volt nagyjából egyenértékű. Ciiíger 2011, 28. kivezényelt katonasággal. Az életrajzával foglakozó irodalom az Erdélyi Múzeum Egyesületnél betöltött konzervátori állásáról való lemondásnak is politikai színezetet tanúsít, hiszen radikális ellenzékiként nem akart az erdélyi mágnások által fenntartott Egyesület alkalmazottja maradni. A lemondást követően, 1871. március 4. és 1872. június 25. között a kolozsvári Magyar Polgár munkatársa lett. Radikális köztársaságpárti nézetei miatt azonban sajtóperek fenyegették, és — az egyébként ellenzéki újság — szerkesztőjével, K. Papp Miklóssal is konfliktusba került. Ezt követően el is hagyta a lapot (Urak 2006,128; Péter 1988, 368). Ebben a korai esetben is jól látható, hogy Hermanra nemcsak a radikalizmus volt jellemző, hanem az egzisztenciális kérdéseket negligáló, elvekhez mereven ragaszkodó döntések is. Hiszen vélhetően politikai alapú konfliktusai miatt, a tudományos munka lehetőségét biztosító múzeumi megbízatást, a megélhetést lehetővé tevő szerkesztői állást, valamint a neki 8 évig otthont adó várost is elhagyta. A politikai állásfoglalás és az ebből adódó konfliktus tehát fontos és meghatározó volt életének ezen szakaszában is. A Mérges csók című írása biztosított Herman számára először országos figyelmet. Ezt a cikket a do- roszlói (ma Szerbia, AopocAOBo) tartózkodása alatt írta a községében található Bajkút/Szentkút zarándoklatáról.' Cikkét a szerző szinte szépírói módszerekkel építette fel. A bevezetőben Szentkút kedélyes leírását olvashatjuk, majd ezt követően jelenik meg az eseményeket megfigyelő és értékeiéi szerző alakja, aki elborzad a látottakon. A természettudós orvosi ismeretei alapján szenvedélyes szavakkal ítéli el a búcsújáró helyek szokásait, a szobrok betegek általi csókolását, a közös kútban való megmosdást. A cikkben megnyilatkozik Hermannak a vallásokkal kapcsolatban a későbbiekben is hangoztatott alapelve: „Ne gondolja senkisem, hogy a vallásos türelmetlenség befolyása alatt állok, ez adja a tollat a kezembe — bizony nem állok! Tisztelem minden ember vallását, a melyben lelke nyugalmát feltalálja — jobbat nem adhatnék neki. Csupán egy feltételt ismerek, a melynek vallás dolgában helye van, mely elengedhetetlen, s ez az: hogy a vallás alaptétele a felebaráti szeretet legyen a sgó legterjedelmesebb, legnemesebb, igap értelmében. A miket mondani akarok, azoknak elmondását épen a felebaráti szeretet parancsolja reám” (Herman 1876, 411—413). Herman tehát már pályája kezdetén megnyitotta azt a konfliktust, amely végig fogja kísérni egész életét: szembehelyezA Doroszlóra kerüléséről részletesen lásd: Hus/.ti 1969, 9-10; Péter 1988, 368-369.
