A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Mikita Gábor: Jászai Mari és Herman Ottó kolozsvári románca
Jászai Mari és Herman Ottó kolozsvári románca 379 sodott színházi atmoszféra. Az alábbi tragikomikus eset bizonyítja, hogy mivel a nagyothalló férfi mindig az első sorban foglalt helyet, a színésznő is szorosan rajta tartotta a szemét kedvesén, a játék egésze alatt kontaktusban voltak: „Oh édes miért ment el ma ay előadás végéről, — én feltettem magamban hogy majd a nagyjelenetem alkalmával még egyszer jól meg néyem mára, és mikor oda néyek nincs! én olyan yavarba jöttem hogy bele sültem a szerepembe, mint egy rossz kezdő, olyan fájdalmat éreztem mintha búcsú nélkül hagyott volna el hosszú időre — Elvesztettem lélekjelenlétemet és összezavarodott előttem minden. Miért is ment el?! tán rosszul lett? úgy szerettem volna az én jóságos tiszta kék szemeimbe még egyszer bele nézni, a melyekből mindig az a szánalom és bocsánattal vegyült szeretet mosolygott reám, oly jótékonyan! Köszönöm eyttt A kapcsolatot azonban próbálták teljesen titokban tartani, ezt jelzi, hogy mikor a színésznő egy fotóját a férfi húgának kívánta eljuttatni, távoli rokonként ti- tuláltatta magát, a látszatát is kerülve, hogy bármi is lenne köztük: „Édes Ottóm küldenék egy képet hogy küldje el a nővérének, hanem nem tudom illenék-e? tudja írja neki, hogy valami távoli rokont fedezett fel bennem, ki őt is igazán szereti, így ismeretlenül is, csak azért mert önnek nővére”. A közelebbi barátok előtt is igyekeztek rejtve tartani érzéseiket, bár az alábbi sorok alapján úgy tűnik, nem mindig sikerült leplezni összetartozásukat: ,,Józsidnak annyit mondtam ’mondja meg Elermannak, tisztelem, és jöjjön minél előbb’, hanem ayt hiszem ő többet olvasott le az arcomról, és tán azért mondott többet Az egyébként sem könnyen megszervezett titkos találkozásokat teljesen ellehetetlenítette, mikor a férj kezébe került az udvarló két levele: „nagy nagy a baj, várva várt leveleidet, — kettőt — ma Kassay adta át, nem törte fel, de tudni akarja mi van benne. Neki próbára kellett menni, és tovább nem faggathatott, igen de mindjárt jő, és kezdi újra, és én nem tudok mit felelni, hidd el Ottóm megmutattam volna neki leveleidet, ha nem félnék, hogy e miatt örök gátat vet szerelmünknek. Ottóm ne írj többet nekem hanem kérd meg Sáminét hogy engedje meg, hogy az 8 leveleiben nekem is írj néhány sort, másként nem megy, mert Kassay ayt mondta, hogy ha tudta volna hogy nem mutatom meg neki, jogával élt volna, és felbontotta volna. Aytán még arra akarlak kérni Ottóm, írj nekem ezután vagy két syép udvarias levelet, de egy kis rokonsyenv lássék belőle! Kénytelen vagyok Ottóm, csak még egy kis ideig, hazudjunk! ay ő és a mi nyugalmunkért is, szegény nagyon bánt! Nem tudom mi fog történni ha haya jő? meglehet ey még hamarabbi elhatározásra bírjam csak ki ne törjön, mert én nem védelmezhetem magam semmivel, neki igaya van, én megcsaltam Bár ebben a levélben a kapcsolat titokban tartását kérte, egy másik írás tanúsága szerint idővel az asszony válna, kenyértörésre vinné a dolgot, ám beszámolója szerint a férj ragaszkodott a házassághoz: „váljon nem halok meg mielőtt syabad lehetnék?! mit tegyek ha Kassay nem akar elbocsájtani magától, mert most úgy nyilatkozik, ayt mondja mikor kérem hogy engedje meg hogy a tavassyal elmenjek tőle. „nem megy ay olyan könnyen, nem ayért vettelek el hogy ne legyen feleségem” pedig tudja e édes hogy én egy idő óta már csak ay emberek előtt vagyok felesége, és itthon nem, őjól tudja hogy én hideg vagyok hoyyá, de ayt mondja „ay elválás botrány” néha úgy látsyik hogy megnyugsyik benne, de most újjra másként besyel, úgy félek! váljon mi fog történni? ugye untatom egekkel ay én kételkedéseimmel, de úgy nem merem hinni, hogy én olyan nagyon boldog legyeké’ Mindezek ellenére elkezdték tervezni a közös jövőjüket, kész ténynek tűnik, hogy a kolozsvári szezon végeztével valamilyen módon összekötik életüket: „el van határoyva hogy mikor Pestről vissya jövök külön megyek lakni valamely jó nő cseléddel, aztán te is eljöhetsz meglátogatni, a mikor neked tetsyik, így aytán csak elvergődünk tavaszig<J? akkor aytán! De ay még a jövő titka, hogy akkor hol lesyünk?! De eggyütt lesyünk, és nem válunk el, csak a halálunkon, sőt én ayt hisyem hogy még akkor sem!” A közös jövő kérdése sem lehetett konfliktusnélküli: az anyagiakkal nem rendelkező, lelkiismeretes férfit elbizonytalaníthatta, hogy nem tudta volna eltartani választottját, ám ezt a problémát a színésznő büszkén elvetette: „s miért emlegeti ön szegénységét? én nem kérdeztem mennyije van? nem fogok ay ön segélyére tämasy- kodni soha, mert én boldog, nyugodt, megelégedett vagyok így, ha magam keresem meg a nekem szükségest, ayért erről többé egy syót se!” PESTI UTÓJÁTÉK 1872 tavasza meghozta a színésznő számára a Nemzeti Színház szerződését, áprilistól már a fővárosban játszott. S innen kezdve nincs több nyoma kapcsolatuknak. A színésznő emlékirataiba betoldott túlzó félmondat, ami szerint már a vonatúton kiábrándult szerelméből, azt sugallja, mintha Kolozsvárról távozva véget ért volna románcuk, s csak a városhoz köthető rövid epizódról beszélhetnénk. Ám rögtön a következő mondat, amiben arról írt, hogy a férfi jegygyűrűjét Pesten annak múzeumi ablakába téve adta vissza, bizonyítja, hogy a viszony Pesten folytatódott. Herman Ottó ugyanis csak 3 évvel később, 1875-ben lett a Magyar Nemzeti Múzeum természettudományi tárának őrsegéde. 1879-ig látta el ezt a tisztséget, tehát a jegygyűrű visszaadására, a végleges szakításra csak a
