A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)

Művészettörténet - Pirint Andrea: Borsod vármegye panteonja

338 Pirint Andrea kiváló ajánlólevelet adott, hogy maga is a hivatalos körökben egyeduralkodónak számító Benczúr modo­rában dolgozott. Stetka éppoly népszerű arcképfestő­je volt saját korának, mint egy generációval később Bánovszky Miklós (1895—1995), aki a vármegye két legutolsó megrendelését elnyerte. Fentiekből kitűnik, hogy a feladatokat jellemzően fővárosi, illetve ott működő mesterek kapták. Klim- kovics ugyan Kassán született, de Pesten tevékenyke­dett, s nincs nyoma annak, hogy felvidéki származása szerepet játszott volna megbízatásában. Az egyetlen festő, áld helybéliként kapott felkérést, a valóban kivá­ló felkészültségű Halász-1 Iradil Elemér (1873—1948) volt. A miskolci születésű művész 1922-ben maga jelentkezett a Tisza-portré megfestésére. Ekkor már régóta Kassán működött, de folyamatosan figyelem­mel kísérte szülővárosa képzőművészeti életét, mis­kolci hivatalok felkérésére már korábban is teljesített portréfestői megbízásokat, sőt az 1920-as évek elején hazatelepülésének ödete is felmerült.1’’ Rajta kívül Bánovszky Miklósnak volt még valamelyes helyi kö­tődése, Réti István tanítványaként ugyanis egy időben részt vett a Képzőművészeti Főiskola 1921-től Miskol­con működő nyári művésztelepének munkájában.16 Az arcképgaléria darabjai a reprezentatív arckép­festészetben az idők folyamán bekövetkező divat­változások tekintetében is adalékul szolgálhatnak. A Habsburg-portrék a bécsi udvari festők által „soro­zatgyártás” céljára kialakított típust képviselik, mely­nek megfelelően az ábrázoltak háromnegyed alakban, ünnepi öltözetben, uralkodói attribútumaikkal együtt kerülnek megörökítésre. A csak később, s lassacskán benépesülő „magyar oldal” azonban az ennél is rep­rezentatívabb egészalakos típust követi már, amelynek forrása ugyan ismét csak Bécs, de amely a Friedrich von Amerling-féle Széchenyi-képmás 1836-os megszületé­sétől kezdve a magyar hivatali arcképfestészet sajátjá­vá lett. Fotóreprodukciója alapján ezt a típust követi Reviczky Ádámnak — előttünk ismeretlen mester által festett — elkallódott képmása, s eszerint épülnek fel Palóczy, Szemere, Deák portréi, melyeken a modellek 15 A miskolci művésztelepre költözik Halász-Hradil Elemér. Mis- kolczi Napló 1924. november 19. (XXV. évf. 266. szám) 5. A festő hazatelepülését az országos kultúrpolitika, valamint Hodobay Sándor polgármester is örömmel fogadta volna, erre azonban, kö­zelebbről ismeretlen okokból, nem került sor. 16 Ennek okán Bánovszkytól is szerepelt egy alkotás a miskolci művésztelep 25 éves jubileumi tárlatán: Miskolc 25 éve a magfar festőművészeiben címmel a művésztelepen működött művészek munkáiból rendezett kiállítás. Miskolc, Korona Szálló, 1948. ok­tóber 2—17. Kiállítási plakát és katalógus: MTA MKA MDK-C-I. 1/1423, 1425. egy-két míves bútordarabbal berendezett, elegáns te­rembelsőben jelennek meg, s melyeken egyik oldalon festői tájra nyílik kilátás. Ennek a típusnak térdkép- formára leegyszerűsített változatai nyitnak aztán új szériát Megyeházánk galériájában a 19. század végén. A három Vay-portrét mint indító darabokat követi később Lévay képmása, amely alapvetően megtartja a típust, de részleteit tekintve az új, historikus szemlélet és annak tárgyi ízlésvilága szerint módosul. Panteonunkban Tisza István arcképével jelentke­zik a fotelben ülő képtípus, amelyet minden bizonnyal a Benczúr által megfestett, prototípussá vált Tisza- portré „hívott meg” a borsodi székházba. A festmény nem. egészen két évtized múlva kapta meg kompozí- ciós párdarabját, mikor is a galéria Mocsáry Lajos arc­képével egészült ki. Hogy a két utóbbi portré vajon tényleg egymással megfeleltetve függött-e a díszterem falán, dokumen­tumfotók hiányában egyelőre nem tudjuk. Mint ahogy azt sem tudhatjuk, vajon nem csupán egy képzeletbeli galériáról van-e szó, amelynek bizonyos darabjai az idők során a díszteremből máshová (folyosóra, hiva­tali helyiségekbe) helyeződtek át. Az bizonyos, hogy mindig szem előtt voltak, s az is, hogy jelentősebb részük folyamatosan a tanácsteremben függött. így kellett lennie az 1912-es díszbeszéd tanúsága szerint: „Népünk körül! Díszes tanácstermünk falait mindeddig uralkodók, fejedelmek, nádorok, kancellárok, ors’gágvesjrek és a vármegyei patriarchális dynastiának tekintett báró Vay- család tagjainak arcképei ékesítették ” — hangzik el a Lévay- portré leleplezési ünnepségén.17 Az arcképgaléria hiányosan maradt ránk. Csak fo­tóreprodukcióról ismerjük Reviczky képmását, és biz­tosra vehetően részét képezték a gyűjteménynek III. Károly, József nádor, Kossuth Lajos, valamint Hor­thy Miklós portréi, melyekről azonban — mint kom­pozíciókról — nincsenek információink. Valószínűnek tartjuk, hogy kellett léteznie egy I. Ferenc-képmásnak, mint ahogy V. Ferdinánd portréjának rendelet szerinti, tényleges kifüggesztése is erősen valószínűsíthető. A dokumentumok alapján I. Ferenc József képmá­sát is hiányoljuk, tekintve, hogy a Megyeháza 1946-os letéti anyagának listájába egy őt ábrázoló portrét is fel­jegyeztek.18 Ilyen megfontolásokból, s főképp a nyitva maradt kérdések nyomatékosítására kapott helyet a katalógusban a feltételesen idesorolható tételek jelké­pes csoportja. 1 Lévay József arcképe. ... Dr Vadnay Tibor vármegyei főjegyző ünnepi beszéde. Miskolcz, Klein és Ludvig könyvnyomdája, 1912. (MVK, Kolligátum LJB9423. Koll.8.) 18 HÓM HTD Ltsz. 74.356.3.

Next

/
Thumbnails
Contents