A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Művészettörténet - Pirint Andrea: Borsod vármegye panteonja
336 Pirint Andrea ként és érdekképviselőjeként gyászolta. Arcképének céljaira már halálhíre hallatán gyűjtést indított a vármegye. Az ünnepélyes leleplezésre 1870 őszén került sor (lásd Kat. 1/9). Ugyancsak gyászhír adott alkalmat a soron követkőző megyeházi portré, Deák Ferenc képmásának megrendelésére. A jogtudós politikusnak nem voltak helyi kötődései, az iránta megnyilvánuló tisztelet nemzetünk nagyjának, az általa képviselt szabadelvű politikai eszmének szólt. Képmását a halálát követő évben, 1877-ben helyezték el a Megyeháza dísztermében (lásd Kát. 1/10). Az arcképgaléria csak tizenhat év múlva gazdagodott ismét, ám ekkor rögtön három portréval. 1892-ben Vay Béla főispánságának húsz éves jubileumát ünnepelte a vármegye, melynek alkalmából a portréfes- tetés szándéka is megfogalmazódott. Az ünnepség azonban nem csupán a kimagaslóan hosszan székelő borsodi főispánnak szólt, de némiképp annak a jeles bárói családnak is, amely már Vay Bélát megelőzően is főispánokat adott a megyének. 1893-ban így került sor a vármegye életét valaha is első emberként irányító összesen három Vay - Miklós, Lajos és Béla — képmásainak egyszerre történő leleplezésére (lásd Kát. 1/11— 15). Reviczky Ádám portréja után most kapott hát újabb főispán-képmásokat a panteon, ám többet ezt követően már nem. A soron követkőző megyeházi portrémegrendelés újra a kegyeletes emlékállítás hagyományához kanyarodik vissza. Kossuth Lajos képmását az ábrázolt halálát követő évben, 1895-ben leplezték le (lásd Kát. II/4). Az ünnepség a nemzeti Kossuth-kultusz vonalába illeszthető, de egyúttal annak specifikusan helyi megnyilvánulása is. A monoki születésű politikust Borsod mindig is saját fiaként tisztelte, akit Miskolc város 1886-ban, elsőként fogadott díszpolgárává, s akiről még életében utcát neveztek el a városban. Lévay József képmása — megfestetésének indítékait tekintve — rendhagyó darabja a vármegye panteonjának (lásd Kát. 1/14). A portré leleplezésére 1912-ben, még az ábrázolt életében került sor. Lévay sohasem viselt főispáni tisztet, a közélettől végül alispánként búcsúzott. Megyeházi arcképe egy olyan gazdag és üdvözítő életpálya előtti hódolat megnyilvánulása, amely ez idő tájt egymás után nyeri fényes visszaigazolásait. 1910-ben, 85 éves korában Miskolc város díszpolgára lett; 1911-ben a Kisfaludy Társaság — tagságának 50 éves jubileuma, s egyben 86. születésnapja alkalmából — országos hírű ünnepség keretében köszöntötte a költőt, aki egyúttal a Szent István-rend kiskeresztjének is birtokosa lett. Lévay tehát karrierjének tetőpontjára ért, s ebben az ünnepi adorációban a vármegye is részt kívánt venni. Képmásának megfes- tetésével a megye elsősorban mint aranytollal kitüntetett főjegyzője előtt hajtott fejet, aki hivatalosan közel negyven éven át szolgálta vármegyéje érdekeit. A későbbiekben már csak három arcképpel gyarapodott a dísztermi panteon. Tisza István képmása 1923-ra, az egykori miniszterelnök tragikus halálát követő általános Tisza-kultusz jegyében készült el (lásd Kát. 1/15). Horthy Miklós kormányzó 1940-es portréja az uralkodó-képmások típusának akár modern kori továbbéléseként, de minden bizonnyal kormányzóságának 20 éves jubileuma alkalmából került a galériába (lásd Kát. 11/5), s ugyancsak 1940-re datálódik Mocsáry Lajos, a vármegye 1867—69 közötti alispánjának arcképe is (lásd Kát. 1/16), aki az országos politikai életben a nemzetiségi kérdésben elfoglalt, korát megelőző álláspontjával tűnt ki, s szerzett ezzel magának heljut az utókor emlékezetében is.9 Horthy és Mocsárjr arcképének ez időbeli és egyszerre, egyazon festő által történő megfestetése mögött minden bizonnyal a trianoni békét követő revíziós politika sikerei, általában véve pedig a Nagy Magyarország-al- ternatíva gondolatai is meghúzódnak. A fentiekben vázlatosan áttekintett arcképgaléria darabjai mögött sokszor nagjun is egjudi históriák állnak. Reviczky Ádám képmása eszmei síkon az iránta érzett tiszteletből, továbbá annak óhajtásából került a díszterem falára, hogy a folyamatosan távol tartózkodó főispán legalább képi formában jelen legyen. Gyakorlati oldalról nézve azonban egy véletlenszerű felajánlás indította el a foljramatot: 1836-ban egy felsőábrá- nji magánszemély nagjanéretű aranyozott képkeretet ajándékozott közhasznú felhasználásra.10 * A ráma már meglévén, megszületett a bele illeszthető festmény ötlete is. Szathmáry Király József alispán felterjesztésére Vay Miklós főispáni helytartó magát Reviczkyt kérte meg, hogy küldje meg saját képmását vármegjúje számára.11 A főispán a kérésnek — magasztos hangú válaszlevele alapján — örömmel tett eleget.12 * A kegyeletből festetett képmások esetében a szükséges feltételek előteremtése nyilvánvalóan bonjelul- tabb utakon vezetett, s jelentős terheket rótt a vármegye közönségére. Gjűjtés útján, közadakozásból született meg például Szemere arcképe; közpénzből 9 Mivel 20. század közepe táji dokumentumok egyelőre nem állnak rendelkezésünkre, a Horthy- és a Mocsáry-képmás megfestetésének részleteiről nincsenek közelebbi ismereteink. 10 MNL BAZMl.t IV. 501/a. 128. köt. 1009/1836. " MNL BAZMLt IV. 501/a. 134. köt. 192/1839. 12 MNL BAZMLt IV. 501/a. 134. köt. 192/1839., valamint Reviczky kéziratos levele: MNL BAZMLt IV. 501/e. 192/1839.
