A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Történettudomány - Kiss Gábor Iván: A hollóházi keménycserépgyár második periódusának (1920-1948) edényjegyei
292 Kiss Gábor Iván 11. kép. Madaras tál Fig. 11. Plate with bird-ornament A HOLLÓHÁZI GYÁR TÖRTÉNETE A BERGER-LIPSCHITZ IDŐSZAKBAN Miután a Budapesti Városi Bank 1926-ban feladta a gyár bérletét, 8 hónap üzemszünet következett, mely a gyártulajdonos Károlyiak számára a potenciális bérlőkkel folytatott tárgyalásokkal telt. Ez idő alatt — a gyár közeli újraindítása reményében — a műszaki személyzet továbbra is kapta fizetését, azért, hogy helyben maradjon. A tárgyalásokon esélyesként vett részt a legnagyobb vetélytárs, a kispesti Gránit gyár is, de végül a tulajdonosok a bérleti szerződést 1927 márciusában a Berger és Társa sátoraljaújhelyi céggel (azaz Berger Jakab és Lipschitz Jakab sátoraljaújhelyi kereskedőkkel) kötötték meg, egy év próbaidőre. 1927-ben már relatíve kedvezőek voltak a körülmények Magyarországon a gyár újraindításához. Megszűnt az infláció, a pengő bevezetésével az ország pénzügyi helyzete stabilizálódott. A gazdaság újra fejlődésnek indult, és 1929-re már meghaladta a háború előtti szintet. A trianoni trauma, az utódállamok létrejötte ugyan beszűkítette a magyar áruk honi értékesítési lehetőségét, de az új határok egyben védték is a megkisebbedett hazai piacot az olcsó osztrák és cseh áru beözönlésétől. A keménycserép-kőedény forgalmazás területén az import hányad 10—20%-ra csökkent. A gyár 82 fővel indult újra. Az adminisztrációs munka jelentős részét a bérlők sátoraljaújhelyi cége és a finanszírozásban részt vevő sátoraljaújhelyi Polgári Takarékpénztár végezte. A megélénkülő piacot Berger és Lipschitz — mint rutinos kereskedők — jól ki tudták használni, az ország nagyobb városaiban új lera- katokat nyitottak (Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Budapest). Az 1927-es év üzletileg is sikeres volt, 7% nyereséget hozott, ezért a tulajdonos további 12 évre bérbe adta a gy'árat évi 10 000 pengő bérleti díjért, mely a terv szerint 1929-től 12 000-re emelkedett volna. A hollóházi gyár - új nevén: Hollóházai Majolika Kőedény és Kályhagyár (HMKK) - termelését teljes egészében az üzleti érdeknek rendelték alá, a művészi szempontok háttérbe szorultak. A korábban e gyár történetével foglakozó kutatók között általános volt az a vélemény', hogy' ebben az időszakban a technikai színvonal is csökkent. Nos, ez a megállapítás vitatható. A sok negatív tendencia mellett is a gyártmányok műszaki színvonala — különösen a hagy'omány'os formájú és festésű tálaknál — egyáltalán nem romlott. Kétségtelen tény azonban, hogy az új bérlők alatt a hollóházi gy'ár a tömegízlés kiszolgálására rendezkedett be. Sajnos, ez már az a korszak, amikor a népi tárgy'kultúra, az „élei” népművészet fokozatosan kiszorul, falut és várost ellepik az olcsó és ízléstelen gy'áripari tömegtermékek, ezzel egyben formálva is a közízlést, diktálva az új divatot. Ez az előszobája a mára már kialakult tömegember — a klasszikus fogyasztó — megszületésének, akinek minden lépését, vásárlási szokásait, ízlését „felülről” diktálják, vagy sugallják, egyre kifinomultabb módszerekkel. Az eladhatóság érdekében a legkülönfélébb tárgyak készültek Hollóházán — százféle ajándéktárgy, „kisplasztikák” (nőalak, állatok), vagy éppen Altwien porcelánok utánzatai. Az ilyen „álporcelánok” anyaga vastag, égetése durva. A kobaltkék alap, a matricás zsáner-, vagy' mitológiai jelenetek, a dús (és könnyen kopó) arany'ozás sem tudott eredeti hatást kelteni, bár néha még a bécsi jelzés is rájuk hamisították. A gyenge minőség ellenére a porcelán utánzatok kelendőek voltak - az eredetihez képest olcsó áruk miatt — ezért az új bérlők csak akkor adtak belőlük viszonteladóiknak, ha azok a selejtes áruból is vásároltak. Néhány figura mintáját a székesfehérvári Márky Béla iparművésztől vásárolták meg, de egy főállású iparművész alkalmazásának gondolatát — any'agi okokból — elvetették. 1928-ban néhány évre újraindították — régi minták alapján — a kályhagyártást, saját összeépítéssel, import anyagból, évi 250—300 darabos szériában. Ez az üzletág azonban, a magas szállítási költségek miatt, csak rövid ideig egzisztált.
