A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Bacskai István: Tézisek, kérdések, gyakorlati tapasztalatok. Műszeres leletfelderítés a Bükkábrány-lignitbánya kitermeléséhez kapcsolódó régészeti feltáráson
228 Bácskái István derékszögű szelvényt. Szegény Pitagorasz meg csak forog a sírjában. Ez a generáció lesz az, aki csak az elődök leírásából fogja ismerni a szintkövetéses bontási technikát. Folyton visszatérő kérdés, hogy minden régészeti szakmai igényt ki tudnak-e elégíteni az ilyen nagy felületen, modern gépekkel gyorsan elvégzett feltárások? Van-e idő a megfigyelésekre, és el tudják-e a szűkös idő miatt készíteni a lehető legpontosabb dokumentációt, amelyekből a későbbiekben következtetéseket lehet levonni? Fia végiglapozzuk az M3, M5, M7 autópálya kivitelezéséhez kapcsolódó régészeti feltárások eredményeit összefoglaló köteteket, akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy igen, hiszen igen nagy mennyiségű, a legkorszerűbb technikával összegyűjtött információhoz jutottunk, számos egyedi, reprezentatív kidolgozású tárggyal gazdagodtak múzeumaink (Raczky-KováCS- Anders 1997; Szalontai 2003a; Belényesy— Honti— Kiss 2007). A fenti kötetek megszületése mögött azonban komoly szakmai vita húzódik meg, amelyből csak jelzés értékűen, a teljesség igénye nélkül emelek ki néhány csomópontot. A vita középpontjában annak a vizsgálata áll, hogy a régészeti objektumokat fedő felső talajréteg mennyi régészeti információt tartalmaz, és ezek az információk feláldozhatóak-e a nagyfelületen tett településszerkezeti megfigyelések érdekében (Vékony 2003, 21)?7 A régészek jelentős része azzal egyetért, hogy a felső szántott humuszréteg tartalmaz bizonyos régészeti információkat, amelyek elvesztése korlátozza a feltárt régészeti objektumok értelmezhetőségét (Takács 2010, 19).8 A Békés megyei mik- rorégiós kutatások pedig rávilágítottak a humuszban megőrződött jelenségek megfigyelésének fontosságára (Jankovich 2011, 45). A soha nem látott nagy felületű település feltárások eredményeinek összegzése során azonban megfogalmazásra kerültek azok a vélemények, amelyek szerint nem jelentős az az információvesztés, amely a lelőhelyek gépi humuszolása során következik be 7 Vékony Gábor így fogalmazta meg szakmai kritikáját: „A nagy- beruházásoknál ugyanis a régészeti információk többségét tartalmazó réteget-rétegeket letakarítják, s így hiába nyerhető itt nagyfelületen, például települések esetében több adat a település szerkezetre, ha maga a település hiányzik (Ví kony 2003, 21).” 8 „Tényszerűen igaz ugyanis az, hogy a gépi földelhordás miatt megsemmisül mindaz, amit a felső, rendszerint bolygatott humuszréteg a múltból megőrzött. E körülmény következtében nem beszélhetünk teljes telepfeltárásról még akkor sem, ha az alaptérkép tanúsága szerint a megelőző feltárás során valóban sikerült kibontani a település egészét (Takács 2010,19).” (Takács 2010, 20).9 A szakmai vita lezárásaként azonban abban meg lehet állapodni, „hogy jó lenne néhány »hosszú lejáratú«, előre lefektetett kutatási terv alapján folytatott ásatás, ahol a felső humuszréteg feltárásának és dokumentálásának új módszereit is ki lehetne kísérletezni (Takács 2010, 20).” A fenti módszer kidolgozására talán a legalkalmasabb egy olyan lelőhelyet választani, ahol változatos régészeti jelenségek megfigyelésére lehet számítani, továbbá a lelőhely teljes területe feltárásra kerül, így az ásatás teljes mértékben fogja tudni igazolni a feltárás, illetve a humuszolás előtt tett megfigyeléseket. Ennek a felismerésnek a jegyében kezdtek a Herman Ottó Múzeum régészei a bükkábrányi bánya további fejlesztési területének a vizsgálatához. A következő ütem területére vonatkozóan a régészeti terepbejárási eredményeket tartalmazó örökségvédelmi hatástanulmány elkészült, amely a fejlesztési terület régészeti érintettségét megállapította (Pusztai—Simon 2011). A következő lépés annak a meghatározása, hogyan lehet a felső szántott rétegben található régészeti információt a lehető legnagyobb hatékonysággal kinyerni. Az intenzív felszíni leletgyűjtést, a négyzethálós leletgyűjtést számos régészeti lelőhely esetén használták fel sikeresen településszerkezeti megfigyelések elvégzésére (Laszlovszky-Pusztai—Tomka 1997,144-145; Miklós-Vizi 2002; Pusztai 2003, 2010, 124-131; P. Fischl-Pusztai 2009; P. Fischl-Kienlin 2013). A bükkábrányi bánya esetén, a több mint 100 hektáros fejlesztési területen sajnos nem kivitelezhető a 10 x 10 méteres négyzethálóként a teljes, felszínen található leletanyag összegyűjtése, így az intenzív felszíni leletgyűjtést szűkíteni szükséges. Az intenzív felszíni leletgyűjtést a lelőhely teljes hosszúságában és legnagyobb szélességében kiválasztott metszetek mentén tervezik elvégezni. Azonban az így elvesztett információt a műszeres leletfelderítéssel lehet pótolni. Az újszerűsége a módszernek az, hogy a kerámiák felgyűjtése után műszeres leletfelderítéssel a 9 „A szántott rétegből származó cseréptöredékek szelvényen belüli gyakorisága alapján sikerült elkülöníteni olyan helyeket, ahol nagy valószínűséggel földfelszíni épületek állhatták. E megfigyelés nem tudta megingatni azt a tényt, hogy pontos információkat rendszerint csak a bolygatatlan altalajba ásott objektumok vizsgálata alapján lehetett rögzíteni. Az elmondottakból az a következtetés vonható le, hogy a felső humuszrétegben feltárható leletek még ideális esetben sem jelenthetik az adott telepfeltárás adatállományának a legértékesebb részét. A gépi humuszelhordás által okozott információ mértéke így — a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján - nem tekinthető katasztrofálisnak (Takács 2010, 20).”