A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Simon LÁszló: Római bronzmécses Szendrőládról
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve Lili (2014), 147—158. RÓMAI BRONZMÉCSES SZENDRŐLÁDRÓL Simon László Herman Ottó Múzeum, Miskolc Absztrakt: A tanulmányban közlésre kerül a Herman Ottó Múzeum régészeti gyűjteménye ma már nem meglévő, Szendrőládon talált római bronzlámpája. Az eredetileg valószínűleg germán (vandál) kézre került világító eszköz a római-barbár kapcsolatok egyik emléke. Funkciójának megfelelő tartós használatára feltehetően a fűtőanyag (olívaolaj) beszerzésének nehézségei miatt nem kerülhetett sor. Erre lehet következtetni abból, hogy a bronzlámpa tágabb térségében ismert római császárkori lelőhelyeken mindeddig a fűtőanyag tárolására szolgáló amphora-leletek hiányoznak. Ezzel szemben a római mécseseknek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kimutatható megléte (Miskolc, Zsarnay-tag, Boldogkőváralja, Tolcsva/Vámosújfalu térsége (?), ismeretlen lelőhelyű agyag világítóeszközök) alapján mégsem zárható ki rendeltetésüknek megfelelő, de korlátozott mértékű használatuk. Kulcsszavak: római világító eszközök és használatuk, római—germán (vandál) kapcsolatok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye római kori lelőhelyei A LELET 1931/1932-ben egy római készítményéi bronztárgy került a miskolci múzeumba. Leírása a Régiségtár leltára II. kötetének 10863. tétele szerint: „Bronzy mécses, római, 1 lángra való, füllel, nyílás átm. 3 ill 1 % ed cm. Fül felett teljes hosszúsága 20 cm. Maga mécses 17 cm. Atm. Hlh: S%endrőlád község felett, Kecskés hegyen, fehér márvány bányában, kőfelett való földben VA m. mélységben 1924 táján találta Dah Fülöp. ” (1. kép) A keménykötésű leltárkönyv első lapjához csatolt piszkozati lajstrom e tételénél még szerepel a 9 cm-es átmérőre utaló adat, valamint az ajándékozó neve is: „borsovai Kengyel Gyula”, a falu íróként is számon tartott református lelkésze. A lelet megtalálójáról, Dah Fülöpről semmiféle információval nem rendelkezünk. Sajnos a Herman Ottó Múzeumban ma e tárgy nincs meg, ezért különösen szerencse, hogy a szűkszavú, ám lényeges adatokat mégis tartalmazó leltár- könyvi bejegyzés mellett látható a tárgy felülnézeti rajza és profilja is. Ennek köszönhetően kiegészíthető a tárgyleírás: a mécses lapos körtére hasonlító teste alacsony talpgyűrűn állt, előre nyúló orrának vége kerek, a mécses testéhez történő illeszkedésnél lekerekített végződésű. Olajbeöntő-nyílása körüli koncentrikus körök a discus tükréből kiemelkedő körítőt érzékeltetik. Pereme/válla szintén kiemelkedik a test síkjából. A gyűrű alakú fogófúl felett szőlőlevél látható, melynek vége valószínűleg letörött (2. kép). Nemcsak a barbaricumban, de a római provinciák területén is meglehetősen ritka a bronzból készült olajmécses, valamennyi itáliai eredetű formát képvisel (Iványi 1935, 29). A plasztikus fogójú bronzlámpák előképei az észak-itáliai firmalámpák, agyag változataik az egész római birodalomban elterjedtek (Fényes 2003, 110). Kőhegyi Mihály 1969-ben megjelent tanulmánya szerint a Pannóniából ismert mintegy 4600 mécsesből mindössze 69 készült bronzból (Kőhegyi 1969, 101—102). Az azóta eltelt évtizedek alatt sem szaporodott számottevően a publikált bronzmécsesek száma. Közvetve ezt értékelteti az a tény is, hogy tárgytípusunkról alig esik szó Pannónia régészeti kézikönyvében: csupán csak a capuai bronzipar termékei pannóniai megjelenése kapcsán történik említés róluk (Gábler 1990,188). Veszprém megye területéről, illetve a Laczkó Dezső Múzeum gyűjteményéből ismert 176 mécsesből 2 ezüst és 3 vasmécses mellett mindössze 9 darab készült bronzból (K. Palágyi 2002). Intercisa 487 darab mécseséből 3 volt bronz példány (Újlaki PongráCZ 2006). Hasonlóan kis számban ismeretesek bronzmécsesek Carnuntumban (Alram-Stern 1989) és más provinciák feldolgozott lelőhelyein is, pl. Vindonissa 1. századi táborában (Loeschke 1919,320),
