A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Közlemények - Mizser Lajos: Régi cserépi sírfeliratok
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LII (2013), 397-406. RÉGI CSERÉPI SÍRFELIRATOK Mizser Lajos nyelvész, Nyíregyháza Még szegedi egyetemista koromban szorgalmasan látogattam Bálint Sándor előadásait. És többször meghívott szobájába egy kis eszmecserére. Érdekelte Borsod néprajza. Ő több témát is ajánlott a néprajzi gyűjtésre, többek között a régi sírfeliratokra is felhívta a figyelmemet. 1962-ben láttam munkához. Elsősorban a legrégebbieket kerestem. Cserépfaluban jelenleg három temető van: az Ócska temető, az Új temető, és az újonnan nyitott temető a Balóca nevezetű határrészben. A cserépfalusi református ún. Ócska temetőben levő sírkövekről olvastam le a szövegeket 1820 és 1932 között. Ezeket a leírásokat nemrég találtam meg irataim között. Az Ócska temető az Őr-hegy keleti oldalán helyezkedik el. Ezt a századforduló táján bezárták, csak az temetkezhetett ez után ide, akinek megváltott sírhelye volt. Közvetlen mellette nyílt a mára már telesen betelt Új temető. A kövek állapota nem volt egyforma. Úgy látszik, hogy az Ör-hegy nyugati oldalán levő Kővágóban fejtett kövek tartó- sabbnak bizonyultak, mint a berezdi kőbánya kövei, ezek hamarabb kezdtek el mállani. Sok feliratot már nem lehetett elolvasni. A legrégebbi - nagyobbrészt olvasható - kő 1820-ból származik. Amelyik néhol letöredezett vagy mállott volt, az olvashatadan részt ...-tál jelöltem. A sírköveket évszázadon át a Nemes család egy-egy férfitagja faragta. Összességében 100 feliratot olvastam le. Feliratot, mert ún. sírvers csak 12 kőre vonatkozik, mégpedig all., 13., 21., 27., 29., 32., 35., 48., 49., 52., 54., 55. sorszámúakra. Lukács György cserépi parasztköltő írta felesége (47.) és saját maga (50.) sírversét. Ő volt az, aki részt vett Kossuth Lajos temetésén, és verset is írt róla (részletesebben: Borsodi Szemle 1976/2, 111—112). Ahogy időben haladunk, a szöveg egyre több lett. Némely sírfeliraton egyházi (lelkészi) hatást is vélek felfedezni, így célszerűnek látom a tiszteletesek nevét is ismertetni: Kovács István (1810—1842), Mogyoróssy Imre (1842—1871, itt is van eltemetve), Novák Sándor (1871—1910), Pósa Péter (1912—1933). Mivel több azonos nevű ember élt a faluban, pár esetben Intették a ragadványnevet is: Asztalos Tóth (1864, 1908), Vasas Kósik (1869), Pászma Lukács (1902), Puczik Lukács (1915), olykor rövidítve is: S(ufri) Lukács, K(ecskés) Kósik, T(amás) Lukács, mind 1915-ből. Egy kivétel azért akad, a 45. számú: T. Ádám István, a T. a tekintetes rövidítése. Ö volt az, aki az 1849-es orosz invázió idején (július 23.) megmentette a falut a teljes pusztulástól. Közlésem akkor lett volna teljes, ha fényképeket vagy rajzokat is tudtam volna közreadni. Készítettem ugyan felvételeket, de azok gyenge minőségűek. A helyszínen készült vázlataim már elvesztek. A temető keled fekvésű, a sírkövek a hátsó (nyugati) részére kerültek a feliratok, elvétve az előlapra is. A feliratokat a sírköveken levő írásmód szerint teszem közzé, megtartva a sorokat (elvégre a kövek nem egyforma szélességűek), a kis- és nagybetűket, a helyesírási hibákat stb. Édesapám, Mizser Lajos (1896—1981) és a népművész Madarász Lajos (1902—1963) szerint fejfák is voltak az Ócska temetőben, úgy faragva, hogy lehetett tudni, ki fekszik alatta: férfi, nő, gyermek. Én már egyetlen egyet sem találtam. Ugyancsak ők mondták, hogy a sírverseket, sírfeliratokat idősebb asszonyok írták. Az Ócska temetőt nem gondozták a következő időkben, teljesen elvadult, alig lehet közlekedni benne. A sírkövek is pusztultak. A cserépi Közös Akarat Klubja tervbe vette, hogy az értékesebb sírköveket a templomkertben helyezi el. Ez nagy nehézségbe ütközött volna, így a tervről kénytelenek voltak lemondani. Rokonom, Mizser Lajos írta nekem, hogy alig-alig látszik valami a síkövekből. Jelenlegi közlésem inkább leletmentésnek tekinthető. A további feldolgozás a jövő feladata.
