A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)

Közlemények - Füvessy Anikó: Az eddig csak névről ismert mezőcsáti Nagy Mihályról

394

Füvessy Anikó

3. kép.

Nagy Mihály miskakancsójának oldala a sásszerű levélzettel

(BIM 86.40.1.)

alatt alakult volna ki. Ezek a díszítmények leginkább a debreceni edények motívumaihoz hasonlíthatók, írókázott ornamentikájának miskolci előzményére alig találunk példát. Céhiratokból csak az 1830-as évektől tudjuk nyomon követni a Debrecenben is vándoridőt töltő fazekas legényeket, de köztük mezőcsáti legény egy sem szerepel. S bár ezt Miskolc esetében részletesen ismerjük, ott viszont az írásos adatokhoz nem tudunk kellő bizonyítóerővel rendelkező tárgyi anyagot kapcsolni. Nem tudjuk, hogy a csáti Fazekas János, Nagy Mihály, Nagy Sándor kinek a közvetítésével ismerkedett meg az edényeiken látható motívumokkal, de nevüket készítőként öntudatosan feltűntették bu- telláikon. Erre az első, Miskolcon tanuló generációtól nem találunk példát.

Csak reménykedhetünk abban, hogy a későbbiekben egy olyan szignált edény fog előkerülni, melynek segítségével a mezőcsáti korai díszített kerámiákat

konkrét személyhez/személyekhez tudjuk majd kötni. Pillanatnyilag számos jel utal arra, hogy a keresett személy nem az első, Miskolcon tanult generációhoz tartozik, hiszen több mint két évtizedet átívelő tanulóidejük ellenére munkásságuk díszített tárgyi anyagára még nem találtunk bizonyítékot.

Úgy néz ki, hogy az Alföld középső részén a reformkor közepéhez köthető az új divatot követő mázas kerámia iránti kisnemesi, paraszti igény, melyet a mezőcsáti és tiszafüredi — igen rokon stílusú — datált edények megjelenése is alátámasztani látszik. Ez a stílus azonban a reneszánsz és a hódoltság korának hagyományaiban gyökerezik, s a református alföldi mezővárosok vallási ellenállásaként határozottan különválik a katolikus építészetben és általában a művészetben jelentkező barokk stílustól (Vida 1999, 39). Ezért is örülhet kerámiakutatásunk az elmúlt három-négy évtizedben térségünkhöz köthető, nagy-