A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Irodalomtörténet - Porkoláb Tibor: "A Búcsu dalnoka". Eötvös József a költészettörténeti kánon peremén
ttA Búcsú dalnoka”. Eötvös József a költésgettörténeti kánon peremén 341 tikus szárnyalás”-át, nagyfokú retorizáltságát.13 Ezért is feltűnő, hogy a viszonylag nagyszámú románcos vershez (például A nyugalom, Molnár-leány) valamint a sok-sok dalszerű költeményhez (például Holmiág, A sajka) képest az ódái műfajváltozatok igencsak szórványosan bukkannak fel az ismert verskorpuszban, a retorikai kompetenciát leginkább igénylő ódatípus, az emlékóda pedig teljesen hiányzik az életműből. Talán nem alaptalan a feltételezés: a századközép komme- morációs szertartásainak orátoraként rendkívül sikeres Eötvös nem csupán a dicsszónoklatnak, de a ceremoniális funkcióját „verses emlékbeszédként” (S\ás% Károly emlékezete — Horváth 1997, II, 261) betöltő emlékódának is ünnepelt mestere lehetett volna. Kézenfekvő analógiának tekinthető a hasonlóan figyelemre méltó szónoki képességekkel és retorikai iskolázottsággal bíró Szász Károly és Lévay József kettős szerepvállalása: mindketten rendszeresen lépnek fel (többnyire az Akadémia és a Kisfaludy Társaság megbízásából) különféle parentációs, centenáriumi és emlékjel-avató ünnepélyeken — olykor emlékbeszéddel, olykor viszont dicsőítő költeménnyel. Sőt, Lévay a Kölcsey-centenárium csekei ünnepélyén (1890) és Erdélyi János nagykaposi emléktáblájának leleplezése alkalmából (1894) orációval és költeménnyel egyszerre újítja fel az ünnepeltek emlékezetét (Lévay 1891; 1896; 1897, 259—261, 309—312). Eötvös mindenesetre, akár a poétái képességeit illető kételyei bizonytalanítják el, akár — a Széchenyi-ódával küszködő Arany János kifejezésével — a „frázis-csinálás” (Arany 2004, 393) riasztja, soha nem vállalkozik ilyen megtisztelő költői feladatra. A lírikus Eötvöst tehát a koreszmék lelkesült köl- tőjeként tartja számon az irodalomtörténet-írás — mégpedig olyan értelmezési keretben, amely a meglehetősen szerény verskorpuszt a kanonikus művek (elsősorban a regények) függelékeként kezeli. Ebből a korpuszból A megfagyott gyermek és A vár és a kunyhó románcos filantrópiája, az En is szeretném... — Petőfit előlegező — irányköltészeti küldetésessége, a Búcsú pedig konfesszionális patriotizmusa miatt emelkedik ki. Minden bizonnyal ez utóbbi tekinthető Eötvös leghatásosabb költeményének. A Búcsú ismertségével és elismertségével legfeljebb az a Végrendelet vetekedhet, melynek aforisztikus, szállóigeként hagyományozódó két sorát („Eszméim győzedelme / legyen emlékjelem.” = Eötvös 1973, 514) oly’ intenzíven és hatékonyan aknázza ki mind az Eötvös-recepció, mind 13 Lásd például: Fülöp 1881, 39-40; Kozma 1913, 593; Sőtér 1953, 30-31; Németh G. 1971,108; Bénáéi 1975, 386. pedig — immár Eötvöstől függetlenedve — a „nagy emberek” kultuszához kapcsolódó ceremoniális kommunikáció. A Végrendelet kommemorációs frázissá vált soraival zárul Gyulai Pál emlékbeszéde („Beteljesült, mit egyik költeményében óhajtott: »Ha fenmarad nevem, / Eszméim győzedelme / legyen emlékjelem«” = Gyulai 1914,1, 83), mint ahogy Szász Károly emlékódájának 15. strófája is e sorok parafrázisaként olvasható („Megnyerte im, mit esdve kért maga: / Márvány szobor sirjára nincs emelve; / Emlékjele: eszméi győzedelme” = Szász 1883, II, 181). Néhány évvel később Szásznak még az a bravúr is sikerül, hogy „az ercsi-i sírkápolna elébe állított” Eötvös-emlékkő leleplezési ünnepélyén elhangzó ódájába (1879) is be tudja illeszteni az elhíresült eötvösi óhajt: „Itt alszik Ö. E kis kápolna / Adott nyugvó helyet neki, / Hol örök zöld- s repkény-befolyva / Nevét ez oszlop hirdeti. / [...] // Nem néki, nekünk emelkedjék / Örökre intő jel gyanánt: / Hogy megtartsuk »Végrendelet«-jét / S beteljesítsük mit kívánt: / Ha ráborúl a sir nyugalma, / A meddig fönmarad neve, / Ne kő, eszméi diadalma / Legyen — mondá — emlékjele!” (Eötvös sírján = Szász 1883,11,325, 422). IRODALOM ARANY János 2004 Levelezése (1857—1861). Sajtó alá rendezte: KOROMPAY H. János. Universitas Kiadó, Budapest. (Arany János Összes Művei 17.) ASSMANN, Jan 1999 A kulturális emlékezd- húr, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákhan. ford. HIDAS Zoltán. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest. BAJZA József 1861—1863 Összegyűjtött munkái. I—VI. kiad. Toldy Ferenc, Pesten. BATSÁNYI János 1953 Versek. Sajtó alá rendezte: KERESZTURY Dezső—TÁRNÁI Andor. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Batsán)! János Összes Művei 1.) BÉNYEI Miklós 1975 Eötvösjózsef: Búcsú. In: MEZ1 , I Márta—KULIN Ferenc (szerk.): Miért szépé A magyar líra Csokonaitól Petőfiig. Gondolat Kiadó, Budapest. 384—395. BERZSENYI Dániel 1979 Költői müvei. Sajtó alá rendezte: MERÉNYI Oszkár. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Berzsenyi Dániel Összes Művei 1.) CZUCZOR Gergely 1928 Munkái. Költemények. LÁNYI József bevezetésével. Franklin Kiadó, Budapest, (Élő Könyvek. Magyar Klasszikusok 10.)
