A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár és a Magyar Jövő székházavatása Miskolcon (1925)
288 Fazekas Csaba aktuális közállapotok szörnyűségére, a „kereszténynemzeti” eszmék melletti mozgósítás szükségességére tudott továbblépni. Ezúttal is abból indult ki, hogy osztrák szociáldemokraták elégették az evangéliumot, amelyet a katasztrófája felé haladó emberiség szimbólumának tekintett. A válságba került hagyományos értékek (vallás, erkölcs, család stb.) közül beszéde témájának megfelelően a nemzet fogalmáról, illetve az általa kialakított hungarizmusról beszélt részletesebben. E fogalmat elsősorban, mint az 1930-as évek nyilas mozgalmának ideológiáját ismerjük. Szálasi és követői kétségtelenül Prohászkától merítették a „hungarizmus” fogalmának használatát, nem véletlen, hogy a vonatkozó szakirodalom lépten-nyomon hangsúlyozni igyekszik: a fajvédők és a nyilasok „később kiforgatták jelentéséből” a püspök által meghonosított kifejezést (ld. pl. Szabó 2007, 247, 252; Mózessy 2008). Prohászka miskolci beszéde egyik legtömörebb összefoglalása az ő hungarizmus-fogalmának. Utóbbiból egy, lényegében öncélú nemzetfelfogást tudunk kihámozni. Prohászka a magyar nép érdekeinek való feltétel nélküli alárendelődés szükségességét nevezte hungarizmusnak, amelyben a magyarság történelmi sorstragédiái, jelene és jövője egyaránt összefoglalható. „Isten gondolata magyar kiadásban” — mondta találóan, és hungarizmus alatt értette a magyar történelem nagy alakjainak minden megnyilvánulását. Utóbbiakat kizárólag nemzeti-etnikai keretben értelmezte. A dicsőséges (mert a magyarság sikerét felmutatni képes) múlttal élesen szembeállította a jelent, s az első világháború utáni tragédia okát a „valódi” nemzetfogalomtól való elfordulásban jelölte meg. Prohászka szemében a hungarizmus legfőbb ellenfele a liberalizmus, mely kiforgatta eredeti értelméből a nemzeti hovatartozás jelentőségét is. Prohászka hungarizmus-fogalma ugyanakkor nemcsak a pozitív nemzeti érzés megnyilvánulásait tartalmazza, annak integráns részét képezi a világ és a közélet kétpólusú értelmezése. Vagyis — a kor szélsőjobboldali ideológiáinak megfelelően — két, egymással antagonisztikusan szemben álló világként értelmezi a társadalom életét, egyik az egészséges, nemzeti, konstruktív, a másik a bomlasztó, nemzetietlen, destruktív. Utóbbiakat Prohászka gyakran illette a „zsidó” kifejezéssel, akár politikai pártokról, rendszerekről, akár a sajtóról volt szó. Ebben a leegyszerűsítő, antiszemita megközelítésben a püspök úgy vélte: az egészséges, nemzeti megnyilvánulásokat a zsidóság nemzetközi összeesküvése hol nyilvános „pergőtűz” alá veszi (például a sajtón keresztül), hol pedig titokban („varangyméreg-fecskendezéssel”) bomlasztja a nemzeti megnyilvánulásokat. Prohászka ebben az időben gyakran fejtegette, hogy az egészséges nemzeti szellem megnyilvánulásainak tartotta Mussolini olasz és Hitler német fasizmusát, mezeknek magyar- országi párhuzamát az általa mindenkor favorizált szélsőjobboldali, „fajvédő”, „ébredő” mozgalmakban jelölte meg. Leegyszerűsítő világképében a „zsidó sajtó” kül- és belföldön egyaránt az egészséges nemzeti öntudatot bomlasztó tevékenységet folyatatott, amelyet kiegészített az antiszemita összeesküvés-elméletek tipikus kellékével: a gazdasági érdekeltségeken és a bankokon uralkodó zsidó tőke obskúrus, ám nyomasztó hatalmának vélelmezésével. (Mellyel szemben például a magyar kormány is — úgymond — tehetetlen.) Vagyis Prohászka hungarizmusában nemcsak a magyarság önvédelme, a pozitív nemzeti érzés jutott kifejezésre, hanem az is, hogy mindennek ellensége a zsidóságban jelölhető meg, vagyis kirekesztő nacionalizmust próbált formába önteni. Elfogadhatjuk azt a tételt, miszerint Prohászka „ha tudta volna, hová »fejlődik« az antiszemitizmus és a hungarizmus, minden bizonnyal sokkal óvatosabban beszélt volna” (Szabó 2007, 256), bár ezt ellenőrizni nyilván nem lehet. Az viszont kétségtelen, hogy Prohászka hungarizmusa már az 1920-as években integrálta az antiszemitizmus alapvető ideológiáját. Hungarizmusának lényeges eleme, hogy' a magyarságra egyetlen és legnagyobb veszélyként a zsidóságot jelölte meg, mint a „végzetünk”-et. Prohászka hungarista nemzetfogalmának lényeges eleme tehát nemcsak az, amely benne van, mint alkotórész, hanem amivel (a nemzettől idegen, nem keresztény, „zsidó” ellenséggel) szemben határozza meg önmagát. Beszédének következő része a szemben álló világok harcának aktuális helyzetére vonatkozott, amelyet rendszerint sötét színekkel ecsetelt. A végveszély előtt álló magyarság tragikus helyzetét a „nemzeti szervezetlenség” képeivel nyomatékosította, amely csak egyfajta felvezetése volt a mozgósítással kapcsolatos gondolatainak. Előbb még egy történelmi ívet is rajzolt, sajnálattal állapítva meg, hogy a nemzeti önállóságért folytatott évszázados küzdelmek miatt igazán „magy'ar” történelemről nem is lehetett beszélni. Utóbbi alatt Prohászka a nemzeti nagyságot, az európai nagyhatalmi pozíciót értette, mely szerinte a Habsburgok uralkodása alatt teljesen háttérbe szorult, megszűnt. Prohászka beszédeiben tipikusnak mondható mozgósító gondolatok alkotják szövegének utolsó harmadát. A nemzet fogalmát a hungarizmusban érzelmi alapon próbálta újradefiniálni, és nemcsak azt várta el hallgatóságától, hogy értelmileg fogadja el kétpólusú
