A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Kapusi Krisztián: Tébolyda Miskolcon
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LII (2013), 269-275. TÉBOLYDA MISKOLCON Kapusi Krisztián Magyar Nemzeti Levéltár, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, Miskolc Absztrakt: „Átmeneti idők” — vélekednek a kortársak az aktuális jelenükről, hiszen az utólag kiforrottnak, nyugalmasnak tűnő évtizedekben (mint a tanulmány időkeretét adó Osztrák-Magyar Monarchia periódusában) ugyanúgy, mint máskor, egymás mellett élnek a letűnt világok rekvizitumai, a jelen rögtönzött megoldásai és a korszerűsödéssel járó valós vagy vélt vívmányok. Változnak az idők és az ítéletek: üldözöttből üldözőt, szentből boszorkányt, táltosból elmebeteget formál a történelem, és vice versa. Jó volt vagy rossz, érték vagy szégyen? ítélkezés nélkül mutatjuk be a fennmaradt vonatkozó forrásokat, lokalizáljuk a térben és elhelyezzük az időben Miskolc város egykori tébolydáját. Kulcsszavak: elmebetegség, kórházak, Miskolc egészségügye, pszichiátria I. Ferenc József magyar király 10 000 forintos adományának köszönhetően — a szűkös városi közkórház udvarán, az intézmény új osztályaként — 1877-re felépült a miskolci tébolyda. A minorita zárda és a Pece patak déli ága közötti portán fekvő Fáy kúria alig húsz évvel azelőtt kapott kórházi funkciót, tehát a 19. század derekáig nem volt Miskolcnak közkórháza. Felekezeti ispotályokban gyógyították addig a rászorulókat, leginkább a házhoz járó orvosokat megfizetni képtelen szegényeket. A közkórház 1856-os felállítása előtt sehol sem kezelték a mentális betegségektől szenvedőket. Tekintélyes miskolci polgár korabeli naplója örökítette meg, hogy a szabadságharc után „nyilvános kórbaz hiányában az úgynevezett csendes őrültek, hatósági elhelyezést nem nyerhetvén kóboroltak azutcákon”. Hosszasan részletezte a városi hétköznapok közismerten hóbortos alakjainak szokásait: megemlékezett a frakkban mezítláb grasszáló úriemberről, a házaló hegedűs Kacsányiról, az ártatlanul dalolgató Chájem zsidóról és másokról. A Dekameron középkori pillanatképeit idézte a „Szopós Jancsi ” esete, aki „húszyharminc év körüli fiatalember lehetett, a kofá/kodó édesanyját addig zaklatta a piacon, mígazmegnem szoptatta”(pvuEGLE.K 1996, 44).' További sorsáról nem maradt feljegyzés, az utóbb megnyílt városi közkórházban viszont már kezeltek 1 Jelen írás Miskolc város támogatásával készült, a szerző „Hétköznapok a modern Miskolcon” mottóval végzett kutatásait 2010 második félévében alkotói ösztöndíjjal segítette Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata. pszichotikus betegeket. Az 1856-tól használt tetemvári épület célszerűtlensége miatt 1858 szeptemberében a kórház túlnyomó részét átköltöztették a már említett belvárosi Fáy kúriába. Az elmebetegnek minősített ápoltakat a periférikusabb fekvésű tetemvári házban hagyták, de a megosztottság mindössze két évig tartott: 1860-ban katonai kórházzá alakították a tetemvári épületet, a pszichotikusok pedig bekerültek a Fáy kúriában kezelt többi beteg mellé (Szendrei 1911, 512). Kiír Ferencet 1872. szeptember 14-én, mint „dühöngő elmebeteget”vették- fel az ápoltak közé. A kórházban egy hónap múlva meghalt, és a városi közgyűlésen felszólaló képviselő kérte annak a szóbeszédnek a kivizsgálását, hogy Kiír állítólag szakszerű ellátás hiányában, másrészt bántalmazások következtében veszítette életét. Az elrendelt nyomozás dokumentációja rögzített néhány érdekes megjegyzést. Klein Jakab közkórházi másodorvos szerint Kiírt „vizsgálat alá venni nem lehetett, tudhatja mindenki, ki ilynemű beteget valaha kezelt vagy csak gyakrabban látott is, mert dühödtsége folyamatos volt, annál inkább élete utolsó hetében, miért is belső bajának keletkezéséről kellő tudomást magunknak előre szerezni nem lehetett. Utolsó három napban midőn már ágyban feküdt, testét megvizsgáltam, azpn semminemű ütés nyomát észrevenni nem lehetett, kérdésre csakhamar kedvenc eszméjéről, hivataláról kezdett beszélni”. Informatív a másik közkórházi orvos, Réczey Zsigmond nyilatkozata, hogy Kiír mindennemű bajának forrása szegény sorsából fakadt: „nemcsak lélekben volt szenvedő beteg, de szenvedett volt testileg az éhség,
