A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Kiss Gábor Iván: A Hollóházi Keménycserépgyár első periódusának (1831-1918) edényjegyei, különös tekintettel a korban első, eddig ismeretlen jelzésre
A Hollóházi Keménycserépgyár első periódusának (1831—1918) edényjegyei... 261 Az üzem, kényszerűségből, 1903-ban megszüntette a kályhagyártást. Látva a nehézségeket, valamint az országos dekonjunktúrát, a gyárból a tőkéstársak kivették tőkéjüket, ennek következtében Istványi egyedül maradt a fennmaradásért folyó küzdelemben. Néhai apja abaújnádasdi birtokait megterhelve kölcsönöket vett fel, melyekkel a gyárat megpróbálta korszerűsíteni. Körkemencét építettek, felújították a malomházat, a gyártási folyamat nagy részét villamosították. A munka szervezésében és ellenőrzésében azonban nem történt előrelépés, így sok volt a reklamáció, a szállítási pontadanság. 1907 októberében tűz ütött ki a gyárban, mely jelentős károkat okozott, a fő üzemépület faszerkezetű épületrészei elpusztultak. A helyreállítás hónapokig tartott, miközben a termelés természetesen szünetelt. Istványi ismét jelentős összegű, magas kamatú kölcsön felvételére kényszerült. Kénytelen volt megszüntetni a termelést Telkibányán, az ott leszerelt berendezéséket Hollóházára szállították. A gyár végül is átvészelte ezt a nehéz időszakot, de a termelés színvonala már soha többé nem érte el a korábbi évekét. A munkások darabbérben dolgoztak, leszállított bérért, ami rányomta a bélyegét a festés minőségére. 1907-et követően jelentősen előretört a termékeken a sablon használata. Ennek technikája: a megfestendő tányérra egy olyan lapot helyeztek, melyen a kivágások csak a minta azonos színű elemeit tartalmazták. A sablonon a megfelelő színbe mártott szivacsot végighúzták, így került a festék a tárgyra. A szükséges száradási időt követően jött a következő sablon a következő színnel, míg össze nem állt a teljes motívum. Ezért a sablonnal készült tárgyak — főleg tányérok, tálak, hiszen azokon voltak síkfelületek — nélkülözik a kézi festés egyéni ízét, egyediségét, ecsetnyomot hiába is keresnénk rajtuk. Végül lassú felfutás után sikerült elérni a havi 130— 140 ezer darabos teljesítményt, de a tömegtermelés gyenge, nem ritkán ízléstelen darabokat eredményezett. A továbbra is fennálló dekonjunktúra, a gyártási fegyelmezetlenségek, s tetézve mindez Istványi költekező életmódjával, törvényszerűen vitte csődbe a gyárat. 1913-ban a tulajdonos Károlyi László saját vagyonából volt kénytelen kifizetni a gyár adósságait, mivel Istványi vagyona a törlesztésekkel teljesen elúszott. Ezek után Károlyi a gyárat saját kezelésébe vette, míg Istványit — apja iránti tiszteletből — budapesti központi irodájába helyezte át. Az üzemet ekkortól Cselei István vezette. Az első világháború közeledtével a gyár piacai tovább szűkültek, a termelés csökkent. A háború kitörése után ez a folyamat drámaian felgyorsult, a munkások jelentős része bevonult, a nyersanyag import csaknem lehetetlenné vált. 1915-ben Károlyi kénytelen társulni Fischer Emil budapesti porcelángyárossal, s ez ismét egy korszakhatárt jelez a gyár történetében. Az ifjabb Istványi Ferenc vezette gyár egyféle jegyet használt, négy változatban. A változatokat az alapjegy mellett szereplő szöveg — információ — mennyisége szerint, annak növekvő sorrendjében tárgyaljuk, de ennek nincsen az adott koron belül időbeni meghatározó szerepe. Az alapjegy leírása: benyomott ház. A ház oldala és teteje vonalkázott, a tér- illetve árnyékhatás elérése céljából. Ablakán madár néz ki, míg a tetején szintén egy madár — jobbra néző holló — áll. Egyéb jelzések: a jegy alatt sokszor arab számok. Méret: egy méretben használták: 16x12 mm Ag alkalmazás időszaka: 1902 — 1915. Jel: HH 04. Az alap jegy rendkívül keveset árul el a gyárról, mondhatni csak a „bennfentesek” tudták kikövetkeztetni, hogy a ház és a madár (holló) képe együtt Hollóháza jelentéssel bír. A fennmaradásért folyó küzdelemben — a minél olcsóbb előállítás elérése érdekében — főleg sablonos, elnagyolt festésű tárgyak készültek, bár a jó alapanyagok miatt a színek — egyelőre — még tiszták és erősek. Új minta már ritkán jelenik meg, inkább a bevált motívumkészletet használják. A termelés már csak a paraszti vásárlóközönséget célozza meg, a gyártási palettáról teljesen elmaradnak a polgári ízlésű, vagy aranyozott tárgyak. A vidéki emberek körében a nehéz időkben is biztos piaca volt a névvel, vagy vallásos jelképekkel, jelenetekkel ellátott daraboknak, pl. két imádkozó angyal, kereszt, címer, „Jóreggelt”, kukorékoló kakas, ivó lovak egy gémeskútnál. Minden gyűjtő kedvence az egy-egy családi eseményre készült, egyedi, rendszerint különleges formájú vagy méretű tárgy. Ilyen korsó az is, melyet teljes felületén vadrózsás, hajnalkás búzavirágos, kézzel festett virágkoszorú fon körbe. Elöl, a koszorú öblében az „Oros^ Ferencz és Neje, Dóczi Zsuzsanna, Emlékül, 1913” felirat olvasható, kézírással (44. kép). Az ifjabb Istványi Ferenc időszakában használt második jegyváltozat még mindig nem árul el semmit a gyárról, ugyanakkor a Hungária felirat ellenére sem 43. kép. A HH 04-es jelzés
