A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Veres László: Észak- és Kelet-Magyarország üvegiparának szerkezeti átalakulása a 19. században
Észak- és Kelet-Magyar ország üvegiparának szerkezeti átalakulása a 19. században 243 2700 mázsa közönséges és 240 mázsa finom üveget állítottak elő. A rovnei hutával egy időben kezdte meg működését a Gömör megyei Kokován Forgách Irma grófnő táblaüveggyára, amelyben évente 5000 mázsa ablaküveg készült (Divald 1912, 372; Sághei.yi 1938, 341). A gyár két regenerációs gázfűtéses kemencével és egy- egy fa és gázfűtéses nyújtókemencével volt felszerelve. 1893—1895 között helyezték üzembe Eszak- Magyarország, és talán az ország legmodernebb üveggyárait. 1893-ban létesült a salgótarjáni öblösüveggyár, amely évente 6 millió palackot állított elő 240 ezer forint értékben. A termeléshez szükséges nyersanyagok előkészítését egy regenerációs kemence és egy 32 üvegfúvó helyes kádkemence segítségével végezték. A gyár az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt 200 ezer forintos beruházásaként valósult meg (Szvircsek 1991b, 67—86; JENEI 1967). Ez a Részvénytársaság az 1880-as években alakult, vagyis abban az időszakban, amikor az üveggyárak modernizációja nagy lendületet vett. A részvénytársaság 1,5 millió forintos alaptőkével kezdte meg működését. 1890-ben még csak Bél, Feketeerdő, Jecenye és Málnapatak tartozott hozzá, addig 1895-ben az említetteken túl még Újantalvölgy, Zlatnó, Salgótarján üveggyárai termelését és értékesítését fogta össze (Csiffáry 2006, 215— 216). 1894-ben indult meg a Salgótarjánhoz közeli Zagyvapálfalván a termelés egy újonnan épített táblaüveg gyárban. Az ország legmodernebb ablaküveg gyártó üzeme pesti kereskedők, Schwarz Antal és Fiai vállalat birtokában volt. Az első között ebben a kádkemencével kombinált regenerációs fűtéses kemencé- jű gyárban álltak rá széntüzelésre. Az indulás évében a 200 főt alkalmazó modern gyárban több mint 300 ezer négyzetméter síküveget gyártottak 300 ezer forint értékben (Horváth—Szabó 1969, II. 145). Annak ellenére, hogy a pálfalvai táblaüveggyár a legmodernebb volt az országban, mégsem bírta a versenyt a sok kis üveggyárral szemben, amelyek áron alul is adták termékeiket. Emiatt a gyár termelése 1898-tól 1906-ig szünetelt. 1906-ban Pockjenő hámori üveggyáros vette meg, aki újraindította a termelést, majd 1917-ben a Feketeerdői Üveggyár Rt-nek eladta a gyárat. A trianoni békekötés után ez maradt Magyarország egyetlen belga rendszerű üveggyára (Csiffáry 2006, 301). A zagyvapálfalvai üveggyárhoz hasonló sors jutott a sajószentpéteri üveggyárnak is, amely a fővárosi székhelyű Hazai Üvegipari Rt. beruházásaként jött létre. A gyár telepítését kellőképpen indokolttá tette az, hogy a salgótarjáni öblösüveggyár beindítása után is csak az ország évi 20 millió körüli palacküveg igényének csak a felét tudták kielégíteni a hazai üveggyárak. A borsodi barnaszén telepek pedig olcsó tüzelőanyaggal látták el a széntüzelésre berendezkedett üzemet. A kedvező adottságok ellenére is az 1896. február 16-án felavatott gyárat 1896 decemberében be kellett zárni, ugyanis a termelés nem volt kifizetődő, a nagy beruházási költség megtérülése reménytelennek tűnt. Aló holdas területen épült gyártelep évekig kihasználatlanul állott. 1902 végén vette meg a Hazai Mechanikai Palackgyár Rt. és 1904 végéig tartott a vállalat elképzelései szerinti átépítés, racionalizálás. A termelés 1904. utolsó hónapjában indult be és a gyár egészen 1920-ig kizárólag csak palacküvegeket állított elő (Réthly 1969). A sajószentpéteri üveggyár felépülésével egy közel évszázadon keresztül zajló folyamat zárult le Eszak- és Kelet-Magyarországon, amelynek eredményeként a térség vált az ország üvegipari központjává. A kedvező adottságú üveghutákból kifejlesztett üveggyárakban és az újonnan épített üzemekben állították elő Magyarország évi üvegpalack szükségletének kétharmadát és itt készült a síküveg 80%-a is. Az üveggyárak egy-egy speciális termékféleség előállítására szakosodtak és tőkeerős részvénytársaságok tulajdonában állottak. Ez a nagyon jelentős üvegipar lényegében megszűnt a trianoni békediktátum után, amikor is a gyárak túlnyomó többsége idegen kézre került. Az üveggyárak közül csak a salgótarjáni és sajószentpéteri öblösüveggyár, a zagyvapálfalvai táblaüveggyár és a díszüveget előállító parádi üzem maradt az országban. IRODALOM BUNTA Magda—KATONA Imre 1983 Az erdélyi üvegművesség a ssp-^adfordulóig. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. CSIFFÁRY Gergely 2006 Magyarország üvegipara 1920-ig. Dobó István Vármúzeum, Eger. (Studia Agriensia 25.) DIVALD Kornél 1912 Az üveg. In: RÁTH György (szerk.): Azjparmű- vésget könyve 111. Budapest, 329—378. ELEŐD Zoltán Solt 1936 Kossuch jános életrajza. Budapest. FUTÓ Mihály 1944 A magyar gyáripar története I. (A gyáripar kialakulása az első állami iparfejlesztési törvényig.) Magyar Gazdaságkutató Intézet 26. Budapest. GELLERT Mór 1887 A magyar ipar úttörői. Budapest. GRÜN WALD Béla 1887 Zólyom megye. Felolvastatott az MTA Statisztikai és Nemzetgazdasági Bizottságában. Budapest, 3—31.
