A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Dénes György: A középkori Gömör megyei Noak birtok helye és neve, Aggtelek és Jósvafő betelepítése
201 A középkori Gömör megyei Noak birtok helye és neve, Aggtelek és Jósvafö betelepítése 1.5. 1295. évi adásvételi s^er^ődés 1295-ben a Trizsiek eladták Noak öröklött birtokukat Noakfő földrésszel együtt (terram ipsorum hereditariam Noak ... cum particula térré Noagfeiv nominated) a Szuhaiaknak. Mint az 1272. évi teresztenyei oklevél kapcsán már tárgyaltuk, ez azt jelenti, hogy eladták a Noak nevű teljes birtoktestet és vele együtt egy másik birtoktestből leválasztott kisebb, és valószínűleg településsel nem rendelkező birtokrészt is. Akik erre nem figyeltek fel, óhatadanul téves következtetésre jutottak. A Noakkal együtt eladott részbirtokot — mint már említettük — az oklevél 1315. évi átírása Noagfew- nek, 1366. évi átírása Nouakfew-nek nevezi. Az oklevélben foglalt adásvételi szerződés bevezető szövegében rögzítik az eladók, hogy az ingatlan eladását valamennyi, név szerint is hosszan felsorolt vérrokonuknak, valamint a királynak is engedelmével és hozzájárulásával {expermissione et voluntaté) kötötték meg, miként ezt a király bővebb tartalmú levelében láthatjuk {sicut in patentibus Uteris Domini Regis plenibus vidimus contineri). Az ezt követő határjárás leírásában szereplő valamennyi helynevet igyekeztem a helyszínen azonosítani és a 10 000-es térképemen is rögzíteni. E munka részletes leírása és elemzése, terjedelménél fogva ehelyütt nem, csak önálló tanulmányban publikálható, itt csak a témánk szempontjából figyelemre érdemes részeit közlöm. Az 1295. évi adásvételi szerződésben foglalt határjárás Trizs és Noak határáról indul. Miután már végig jártam a határjárás nyomvonalát, megállapítottam, hogy ez a kiinduló pont a mai Trizs—Aggtelek—Imola hármas határával azonosítható, és útvonala innen észak felé indul el egy bércen {BercP), mai szóhasználattal ’dombháton’ vezető úton a mai Aggtelek, akkor Noakfő részbirtok területére, majd északkelet felé fordulva leereszkedik a Nyíres-völgybe (Nyiresvelg). A név egyértelműen arra utal, hogy a szóban forgó völgy vizenyős, mocsaras hely lehet. Terepbejárásom során megállapítottam, hogy ez a hely a hármas határtól 600 m-nyire északkeletre fekvő mai Kardos-völgy lehet, ahol több kis forrás is fakad, így a völgytalp széles területen ma is tocsogós (Dénes 2001). Innen továbbhaladunk északkeleti irányba mintegy 700 m-t, és újabb dombháton érünk el az oklevélben Kabalasárnak (.Kabalasar) nevezett helyre. E helynév sár utótagja vizes helyre utal. Terepbejárásaim során megállapítottam, hogy ez a hely azonos azzal a dombtetővel, amelyre a mai Aggtelek községből a templom kőkerítése meg a temető bejárata mellett délkeleti irányba haladó út vezet föl. A 10 000-es térképen e dombtetőt sötétebb zöld színnel jelzett erdő borítja, és abban a szétágazó szekérutak között két 375 m-t jelölő szintvonal karika látható egymás szomszédságában, a köztük lévő sekély mélyedésben a sás és nád térképjele arra utal, hogy ott hóolvadáskor meg csapadékosabb időben időszakosan vízállás lehet, ilyet magam is láttam. Ez a hely lehet tehát az oklevélben szereplő Kabalasár, amelyet a népnyelv, miután eredeti nevét értelmezni már nem tudta, a bozótos, gazos erdejére tekintettel, ma Gabonasár ga^a névvel illet (Antal 1990, 18-19). Feltevésem szerint innen vezetett tovább az 1272. évi oklevélben említett négyes határhoz az Og falu pusztulása után a Kecsőiek és Noakiak közti birtok- terület-megosztás határvonala. Az 1295. évi határjárás azonban innen nem a Vörös-tótól keletre lévő négyes határ felé vezet, hanem eddigi északkeleti irányát megváltoztatva E—EK-i irányban keresztezi azt a völgyet, amelyben ma a Jósvafő és Aggtelek közti műút halad. Onnan irányát tartva felvezet a határvonal a Baradla-barlang fölött emelkedő Aggteleki-fennsíkra, ahol egy magasabb dombhát (Berek Wysnicheoldalá) keleti oldalában, ez a térképünkön Somos-tető keleti oldala lehet, halad tovább É—ÉK irányba a Sár {Saar) nevű, nevéből ítélve vizes, mocsaras helyre. Terepbejárásom során megállapítottam, hogy ez kétségtelenül a mai, mesterségesen visszaduzzasztott Tengerszem-tó helye, amelyet a Baradla-barlangrendszer vizeit felszínre hozó bővizű karsztforrás időszakos áradásai gyakran elöntöttek, így az a középkorban valóban vizenyős, időnként akár mocsaras is lehetett. Ezt a kis völgyet a jósvafőiek régen Törőfejvölgynek nevezték (Szablyár 2012, 14), a Törőfej jellegzetes víznév, a fej utótag jelzi, hogy — mint már tárgyaltuk — a név eredetileg a forrást jelölte, amely a messze-környék legnagyobb hozamú karsztforrása, a Törő előtag pedig az itt fakadó vízfolyás erejét jellemzi, mert arra utal, hogy nagy tömegű vize már régen is valamilyen zúzó, daráló vagy törő, talán kendertörő művet hajtott. Vass Imre a Baradlaforrás«-ként nevezte meg a völgy vízfakadását (Vass 1831, 71). A 19. század második felében talán valamelyik geográfusunk Jósva-forrás-nak nevezte el, föltehetőleg azért, mert a Jósva-patakot tápláló források közül ennek legnagyobb a vízhozama. Ez utóbbi, szerencsétlen névadás mára sajnos véglegesült, ami félrevezető, mert ha ez a Jósva forrása, akkor csak innen kezdve lehet a völgy patakját Jósvának nevezni, ami ellenkezik a sok évszázados névhasználattal, és már eddig is több történeti földrajzi tévedéshez vezetett.
