A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Régészet - Pusztai Tamás: A tapolcai bencés apátság építéstörténete
A tapolcai bencés apátság építéstörténete 167 14. kép. Az emelkedő talajvíz miatt a templom padlóját a 15. században feltöltötték. Ez a feltöltés védte meg a 11-12. századi szerkezeteket a későbbi korok építkezéseinek pusztításától Bild 14. Wegen dem steigenden Grundwasser wurde das Fußboden der Kirche im 15: Jahrhundert aufgefüllt. Diese Auffüllung hat die Struktur aus den 11-12 Jahrhunderten von der Zerstörung der späteren Bautätigkeiten geschützt A környező hegyekről lemosódó hordalék, valamint az emelkedő talajvízszint szükségessé tette, hogy az itt élők, ha itt akarnak maradni, alkalmazkodjanak a megváltozott körülményekhez. Ezért hordhattak a templom belsejébe nagymennyiségű agyagot, hogy a belső járószintet ismételten vízmentessé, lakhatóvá tegyék (14. kép). A 13. és 14. század fordulója az európai történelem egyik legfontosabb éghajlattörténeti korszakhatára: ez idő tájt ért véget a középkori meleg időszak, s kezdődött el a kis jégkorszaknak nevezett periódus. Az átlaghőmérséklet csökkenése mellett az egyik legfontosabb változás a csapadék mennyiségének a megnövekedése. A Kárpát-medencében általában, de az Alföldön különösképpen az éghajlati változások legfontosabb indikátora a csapadék mennyiségének, és esetenként halmazállapotának a változása volt. A hemiszférikus, vagy globális felmelegedések idején a Kárpát-medence klímája szárazabbá vált, a felmelegedés a nyarakat kevésbé, a teleket inkább érintette, rövidebb ideig maradt meg a hótakaró, s a csapadék nagyobb arányban hullott eső formájában. Általános lehűlés idején pedig az éghajlat csapadékosabbra fordult, a telek pedig érezhetően hidegebbek lettek, így a téli csapadék nagyobb arányban hullott hó formájában, s hosszabb ideig maradt meg, a hótakaró is raktározva a téli csapadékot (Rácz 2001). E változásokat jól szemlélteti az észak-magyarországi hegj'vidéki terület klímarekonstrukciójának alapjául szolgáló nagybárkányi Nádas-tó vizsgálata. A nagybárkányi kutatás a 13. század derekától mutat ki jelentős lehűlést. A 13. század ezen kutatás szerint a környező időszak legmelegebbje volt, amelyet több évszázados lassú lehűlés követett, mind a legmelegebb, mind a leghidegebb hónap középhőmérsékletének tekintetében, mely jól illeszkedik a nyugat-európai klímarekonstrukciókba. A 14. század végén egy rövid, melegebb időszakot kivéve ez a lehűlés állandósult egészen a 19. század második feléig, amikor a hőmérséklet gyors emelkedésnek indult (Sümegi et al. 2009). A hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan a csapadék mennyisége is növekedni kezdett, és a 14. századtól kezdve az évi csapadék már meghaladta az elmúlt évezred ádagát. Számos régészeti eszközökkel is megfigyelhető nyoma van a klíma változásának. A Balaton déli partvidékének településhálózat-rekonstrukciója alapján a 12. században kezdődött meg a tó vízszintjének emelkedése. A települések fokozatosan áthelyeződhettek dél felé, magasabb, vízmentes területekre. A 13. század idején az emelkedő Balaton alighanem elárasztotta a korábban mocsaras Nagyberek bizonyos területeit is (Hosszú 2010). A Balaton közelében található ré- céskúti bazilika padozatát a 14. században meg kellett emelni a tó vízszintjének, illetve a talajvíz emelkedésének következtében (Rác/. 2006, 4). A mi esetünkben valószínűleg nem másolhatjuk le egy az egyben a Kárpát-medence középkori klímarekonstrukciós kutatások eredményeit, ugyanis e helyen a talaj vízháztartását erősen befolyásolja, hogy az apátság környezetében az alapkőzet a karszt. A lyukacsos karsztban egy-egy a Bükk hegység területén történt jelentősebb hóolvadás, vagy markáns esőzés is igen gyors változásokat okoz. E miatt már a rotunda 11. századi építőinek is figyelniük kellett az épület víz elleni védelmére, már abban a melegebb és szárazabb időszakban is, ami a 11—13. századot alapvetően jellemezte. A 14. században megnövekedő csapadék
