A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Régészet - Simonyi Erika: Árpád-kori tanyaszerű település Hejőkürt határában (Hejőkürt-Cifra-hát, M3-as autópálya 68. lelőhely)
Árpád-kori tanyaszerű település Hejőkürt határában 125 a 8. objektumé viszont északnyugat—délkeleti. Amíg a kemence a 8. objektumban a keleti sarokban épült meg, addig az 1. objektumban mindössze egy kövekből összerakott tűzhelyet alakítottak ki az északkeleti fal mentén. Késő Árpád-kori félig földbemélyített házaink egyik alaptípusát képviseli a 8. ház. Ezeknél a házaknál megfigyelhető, hogy a kemencével átellenes háznegyedben szögletes tároló vermet/vermeket alakítanak ki. Méri István óta a kutatás a ház gödrében előkerülő, általában szögletes alakú gödröt „ülőgödörként” emlegeti (Méri 1952, 60). A közlésekből ismert „ülőgödrös-házak” nagy többségében a gödör a kemencével átellenes háznegyedben található. Takács Miklós állapította meg, a Ménfőcsanak—Szeles-dűlői és lébény-billedombi leletmentő ásatások kapcsán, hogy mindkét lelőhelyen inkább a késő Árpád-kori lakóházakra jellemző a padlóba mélyedő gödör megléte (Takács 2001, 37). Ugyanő veti fel, utalva Sabján Tibor rekonstrukciós elképzeléseire (Sabján 1999, 170. 27. kép), hogy „ha elfogadjuk azt, hogy egy-egy veremház gödrének szélein nagyjából egy méter széles padkák is voltak, megszűnik annak a kényszere, hogy az ülőgödröt a kunyhó egyetlen ülőalkalmatosságaként kézfjük' (Takács 2001, 37). A kisméretű, téglalap alakú, tapasztott falú gödröket nem ülőgödörként, hanem tároló gödörként interpretálja. Hasonló szerkezetet figyeltünk meg az MO-ás autóút Gyál 3 és 10. lelőhelyének késő Árpádkori házainál is. A tároló vermek szélén itt egyértelműen 2—6 cm mély szögletes lenyomatot észleltük (Simonyi 2003, 360—361. 3—12. kép). Hasonló lenyomatot a hazai anyag publikációinak rajzán gyakran találhatunk, például: Tiszalök-Rázom (Méri 2000, 39. 18. kép, 86. 37. kép), Kardoskút (Méri 1964, 3. kép), Tiszaeszlár-Bashalom 12. ház (Kovalovszki 1980, 34. 23. rajz), Esztergom-Zsidód (MölnáR 2001, 112. 2. kép), Lébény-Bille 1017. obj. (Takács 2001, 30. 2. kép), Visegrád-Várkert (Kovalovszki 2001, 92. 14. kép). Úgy gondolom, hogy ennél a háztípusnál a lejárat a deszkával lépcsősen lefedett tároló gödrök felett vezethetett a házba. A hejőkürti telep leletanyagát szinte 100 százalékban a cserépedény töredékek alkotják, azaz a település időhatárainak kérdését csupán a csekélyszámú kerámialelet részletes feldolgozásának segítségével válaszolhatjuk meg. A leletanyag töredezettségére jellemző, hogy bár vannak egy-egy edényhez tartozó töredékek, kiegészíthető edényt egyet sem sikerült összeállítani, így komolyabb statisztikai vizsgálatra a leletanyag nem alkalmas. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a két ház leletanyaga és a szórványként előkerült töredékek igen egységes képet mutatnak. Mindegyik töredék alapanyaga tiszta agyag, amelyet nagyobb szemcséjű csillá- mos homokkal soványítottak és nehéz kézi korongon hurkatechnikával formáztak meg. A fazekak peremei általában fedőhorony nélküliek, közepesen kihajlóak és bordával tagoltak. Hasuk a szájátmérőnél kissé szélesebb, hordó alakú, a fenék résznél csak enyhén szűkülnek össze. Az átlagos falvastagság 6—7 mm. Az egyik fenéktöredéken jól látható a korong deszkájának lenyomata, de fenékbélyeges darab nem került elő. Díszítésük is meglehetősen egységes, vállukon hullámvonallal és körömbenyomkodást utánzó hosszan elnyúló bevagdosással, hasukon széles közökkel bekarcolt csigavonallal. A bográcsok pereme fordított L profilú, függőlegesre levágott. Hasuk lágy ívben göm- bölyödő, a fenék felé sem törik meg. A Takács-féle bogrács-tipológiában a 2. típus, késő Árpád-korban — a 12. századtól a 14. század közepéig használt — bográcsaival rokoníthatók (Takács 1996, 169, Abb. 15). A bográcsokat a perem alatt indított széles 3—4 cm-es közökkel bekarcolt csigavonal díszíti, amely egészen a bogrács fenekéig lefut. Az edények egységes, alig rétegzett törésfelülete arról árulkodik, hogy az égetési körülmények jól kontrolláltak voltak. Színük az égetés után rózsaszínes barna, bézs, mely a használat során több helyen sötétszürkére színeződött. A leletanyagot jellemző bézs színűre kiégett kerámiák archeometriai elemzését Szilágyi Veronikával (MTA Energiatudományi Kutatóközpont) végeztük. A több lelőhelyet is érintő mintavételben Karos-Tobolykáról, Hejőkürt-Cifra-hátról, Mezőkeresztes-Lucernásról, valamint Felsőzsolcáról szerepelt „bézs-típusú” kerámia (Simonyi 2005, 40; Szilágyi et al. 2010, 159; Simonyi 2010, 97—109). A „bézs-csoportba” azokat a kerámiákat soroltuk, melyek alapanyaga tisztított agyag, melyet a fazekas iszapolt, soványított, valószínűleg a viszonylag kevés vasoxidot tartalmazó agyag tulajdonságait próbálták javítani a homokos üledék hozzáadásával. A kézi korongon megformázott edényeket 750 °C körüli hőmérsékleten, kontrollált, oxidativ körülmények között égették ki. Az alapanyagban megfigyelhető színárnyalati különbségek — sárgás világosbarna/rózsaszínes világosbarna — a helyben bányászott agyag tisztaságától, illetve az égetés körülményeitől függtek. Hejőkürtről a leletanyag „homogenitása” miatt csak egy, reprezentatívnak tekinthető töredéket (8. minta) választottunk az 1. házból archeometriai vizsgálatra (Szilágyi 2013). A 2003.8.1.12.-es leltári számú darab esetén a mikroszkóppal végzett vékonycsiszolati elemzés is igazolta a viszonylag tiszta alapanyagot, melyet bizonyíthatóan szándékosan
