A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)

IRODALOMTÖRTÉNET - BÉKÉSI Gábor: Regős Sándor (1917-2002) költészete

Regös Sándor (1917—2002) költészete 203 a Napjainkban jelent meg és az Alföld fűzött hozzá figyelemre méltó recenziót. 1968-ban újra elhallgattam. Hivatali elfoglaltságom nagyon igénybevett — mert mivel élni is kell valamiből, akkor máraTársadalombiztosításilgazgatóságfőelőadójavoltam— de még inkább azért hallgattam, mert lakásomat megosztottam férjhez ment lányommal, akik hat évig nem kaptak lakást. így nálam szülte meg két gyermekét, ragyogó unokáimat, Istvánt és Botondot. De ezt a kiesést sohasem sajnáltam, mert unokáim minden irodalmi sikernél nagyobb örömöt szereztek nekem. 1976 augusztusától rokkant-nyugdíjas vagyok. Ameddig még futja az időmből, szeretnék igazán szép verseket és novellákat írni. Eddigi írásaimat most szűröm át magas mércével mérve. Bizony sok novellámat már nem tartom jónak, két színdarabomat sem. Van egy félbe maradt regényem, azt nagyon szeretném befejezni. Csak erőt és egészséget adjon hozzá az isten."

1

1 Második önéletrajzi szövegét — láthatóan az előbbi alapulvételével — 1994-ben, 77 évesen készítette a minden szavával a halált váró költő. Ez a szöveg jóval több személyes hangvételt tartalmaz, és a legfontosabb többletet: az 1990 után újra feléledő öregkori költészetének élményét. A kötet nélküliséget érezhetően felpanaszolja az életnek, de lévays csendességében ezt is elfogadta, bár talán emiatt mintha a novelláit többre becsülte volna a verseinél. Késő bánat „Az embernek egyszer szembe kell néznie a múltjával. Élete legvégén számot kell adnia, összegeznie kell. Tulajdonképpen elpazaroltam az életemet, amit a Mindenható ajándékul adott nekem. Ennek a legfőbb okát abban látom, hogy nem születtem erős, határozott egyéniségnek: gyenge és puha természetem volt. A belémszületett [!] tehetség (kitűnő tanuló, versírási tehetség stb.) nem párosult szívóssággal és erős akarattal. És mindig hiányzott a „sors bona nihil aliud": csak jó szerencse és semmi más. Hat éves koromban kezdtem írni. A gimnáziumban lapot szerkesztettünk társaimmal, ekkor jelent meg először nyomtatásban versem. Utána folyamatosan mindig írtam, verseket, novellákat. Olyasmire is futotta erőmből, hogy szellemi ínségmunkás koromban megverseljem az egész városi számvevőséget (jó karikatúrák) nagy sikert arattam vele, mert nevetni lehetett rajta. Talán ekkor kellett volna valami olyan pályát választanom, ami közel áll az irodalomhoz. De ami biztos, az biztos. Anyám és bátyám unszolására vasutas lettem. Az ő mentségükre: a harmincas években nagy volt Magyarországon az állástalanság, minden fiatal kapva-kapott a legelső lehetőségen. Mégis: ha keményebb vagyok, más úton indulhattam volna el. 1

1 HOM IGy. 2006.1.8. 2. kép. Az idős költő Abb. 2. Der alte Dichter Korán megnősültem, mert nagyon szerelmes voltam a feleségembe. Nagy öröm és tiszta élmény volt. Jó és pontos vasutas voltam, néha még élvezetet is találtam a munkámban és jól kijöttem a kollégákkal. A ferenctelepi magányban — a vasúti munka mellett — újra csak Írogattam. Ekkor küldtem be Zilahy Lajos lapjának a Hídnak egy novellámat, A% elhagyott assyony-t. Egyből leközölték (igaz, hogy honoráriumot nem küldtek érte). Tamási Áron, Nyíró József stb. mellett Regős Sándor. Akkor, akkor kellett volna a vasutat otthagyni és elmenni újságírónak, vagy valami hasonlónak. Hiszen még csak huszonhat éves voltam. Sors bona... A közepén voltunk a..második világháborúnak, örülnünk kellett, hogy élünk. Hogyan is éltünk? Bombázások, aknavetők közt és végül is elszakítva egymástól. Külországi hányattatásaim közepette teleírtam egy füzetet: a Szuronyok árnyékában-t. Azt gondoltam, ha majd hazakerülök, talán kiadják. De mi történt? A háború vége után — én is reméltem valamit, én is eufóriában voltam — (olyan divatos most ez a szó, pedig mondhatnánk magyarul is: elragadtatás!) — beküldtem egy novellámat ős parasytlegény-t a Magyar Csillagnak. Pályázat volt. Az eredményhirdetésben idéztek a novellámból azzal a megjegyzéssel: „helyenként még a narodnyikizmussal is találkozunk". Pontosan tudtam, hogy belátható időn belül nem számíthatok írói sikerre. Hacsak. De a köpönyegemet megfordítani nem tudtam. 1956 júniusáig továbbra is jó vasutas voltam. A feleségem is elment dolgozni, mert különben éhen haltunk volna. Ennek ellenére rengeteg verset írtam - a fiókomnak. Egy jó