A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)

NÉPRAJZ - CSÁSZÁRI Éva: A bükkszentkereszti szlovákok hagyományos foglalkozásainak szókincse, mint a nyelvben rögzült világkép szegmense

182 Császári Éva német nyelvű írásos dokumentumokra támaszkodik,' nyelvi vonatkozásban azonban nem hagyható figyelmen kívül a következő megjegyzés sem, hogy „az összeírást végző uradalmi tisztviselő nem fordított különösebb figyelmet az eszközök rendeltetésére, és a nevek latinra fordítása is nehézséget jelentett számára" (VERES 2003, 23). A hagyományos foglalkozások szókincsének alakulását a nyelvben rögzült világkép összefüggésében meghatározóan befolyásolta a bükkszentkereszti szlovák nyelv dinamikája is, a kétnyelvűség kialakulása, majd a generációs nyelvcsere. A tanulmány a következőkben a címben jelzett aspektust szem előtt tartva a bükkszentkereszti hagyományos foglalkozások szókincsének bemutatására fókuszál. A bükkszentkereszti szlovák nyelvjárásban elhangzott idézeteket, szókapcsolatokat és kifejezéseket a magyarországi szlovakisztika gyakorlatát követve jegyeztem le, de a szlovákul nem tudó olvasók kedvéért szögletes zárójelben fonémikus írásmódot is alkalmaztam. MEGSZŰNT IPARÁGAK, FOGLALKOZÁSOK: ÜVEGGYÁRTÁS, VASGYÁRTÁS, FUVAROZÁS Üveggyártás Az üveggyártás és a vasgyártás fontos gazdasági tényezői voltak Bükkszentkereszt község létrejöttének és fejlődésének. Mindkettő további megélhetést adó foglalkozásokat generált. Bár a hagyományos foglalkozások, ill. iparágak közül az üveggyártás elsőként szűnt meg, a vasgyártás pedig a technológia fejlődése folytán a massákból és hámorokból nagyüzemivé alakult át, a település életében elfoglalt helyükre való tekintettel nem hagyhatók figyelmen kívül. Az üveggyártás Bükkszentkereszt esetében településformáló tényezőnek tekinthető. Mivel a történeti források 1797-ben említik utoljára üvegkészítő műhelyként az egykori Újhutát (VERES 2001, 14), amikor is lejárt Simonides János bérleti szerződése és kimerültek a közeli erdőségek, ezért az üveggyártás szlovák eredetű szókincse már nehezen rekonstruálható. 1 A hutatelepülések Canonica visitatioi, História Domusai, tanácsülési jegyzőkönyvei, a diósgyőri koronauradalom iratai, a diósgyőri plébánia anyakönyvei, Archívum regnicolari 1715, 1720, Archívum regni 1828-as összeírás, az újhutai plébánia anyakönyvei, a szepesi magyar kamara rendeletei, latin nyelvű gazdasági kimutatások, összeírások, leltárak, eszközleltárak, árendás contractusok, gazdasági kimatatások, jegyzőkönyvek, végzések stb. A Márkus-völgyi, azaz óhutai „első" üveghutára a történelmi források

2 alapján a következő megállapítások érvényesülnek: az üveghutát magánvállalkozó építette az uradalom költségén, bérleményként. A bérlő csak az előállított termékek felével rendelkezhetett szabadon, a másik felének fejében az uradalom robotmunkát biztosított a fa kitermelésére és a kisebb építkezésekhez. Az üveghuta munkásait a bérlő toborozta és fizette, akik kiváltságokkal rendelkező szakmunkások voltak, nem fizettek adót, szabadon használhatták az erdei utakat, szabadon termelhették ki az üveggyártáshoz szükséges fát. Egy 1699-ből származó felsorolás szerint 12 eszközt használtak az üvegfúvás során, melyek közül a legfontosabbak a következők: üvegfúvó pipa, vascső, olló, csipesz, merítőkanál, lapát, kampós villa, gereblye. Összevetve az 1744-es inventárium jegyzékét az 1669-es felsorolással, megállapítható, hogy a fontosabb szerszámok az üvegkészítő mesterek tulajdonában voltak, mivel az 1744-ben készült jegyzékben csupán az üvegkészítés kevésbé fontos szakaszának eszközei találhatók (VERES 2003, 23). Az üzemben ablak- és öblösüveget gyártottak. A termelés folyamatos biztosításához évente több mint 4000 öl fára volt szükség. A környező erdőség felélése után 1755-ben Újhutára költözött az üveggyártó üzem, ami egyben egy újabb település csíráját is jelentette. A koronauradalmi iratok alapján az újhutai üzemnek 1759—1773 között 9 szakmunkása volt: öt „üveg tsináló", két „hamuégető", egy-egy kemencemester, fűtő és „só

tos tsináló"? Az „üveg tsinálók" valószínűleg ablaküveget készítettek fújással, de értettek az öblösüveg készítéséhez is, amelyet forma segítségével végeztek. A „sótos tsináló" mester előmunkás volt, komolyabb szakmai tudást kívánó szögletes, vagy nagyobb méretű öblösüvegeket készített és felügyelte az üvegfúvók tevékenységét. A kemencemester a különböző funkciójú kemencék hőmérsékletét biztosította, továbbá ő készítette az öblösüveg formákat és a tűzálló tégelyeket. A hamuégetők feladata az üveggyártás legfontosabb alapanyagának, a hamuzsírnak az előállítása volt, amely az elégetett fa hamujának lúgjából készült, de ők állították össze az üvegmassza nyersanyagkeverékét is (VERES 2003, 27— 28). Ide kapcsolódhat vissza a fának az üveggyártásban betöltött funkciója, ugyanis a legfontosabb alapanyag, 2 BAZMLt. Pliticorum Actorum. Mat. III. fasc. I. fr. 1742. Hutariarique servi... 1735. (VÖ. VERES 2003, 19). 3 BAZMLt. A diósgyőri koronauradalom iratai 666. sz. irat (Vö. VERES 2003, 27).