A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)

RÉGÉSZET - PINTÉR-NAGY Katalin: Kora népvándorlás kori sír Pácin–Szenna-dombról

Kora népvándorlás kori sír Pacin—Szenna-dombról 99 pácini példánytól (Kiss 1981, 148).

1

3 Az EntringenSindelfingen típusú torkolatlemezek leggyakrabban a mai Délnyugat-Németország területéről kerültek elő, néhány példánya még ismert a Skandináv-félsziget déli részéről és Anglia keleti területeiről, a legkeletibb lelőhelye pedig Pácin—Szenna. A típushoz tartozó leletek használata az 5. század második felére és a 6. század elejére tehető (MENGHIN 1983,138, 336,184-222,11. térkép; MENGHIN 1995, 144). A pácin-szennai kardhüvelytorkolat-lemez alsó tagjának párhuzama nem ismert. Díszítése kapcsán ugyanakkor megjegyzendő, hogy hasonló lemezből kivágott, áttört, háromszög alakú kiképzés figyelhető meg egy illerupi lószerszámzat-vereten (CARNAP - B O RN HEI M—I LKJTER 1996, 212. tábla). A nyugati eredetet tükröző, a germán viselet sajátosságának tekinthető páros kardhüvely-függesztőveret esetében Wilfried Menghin két nagy csoportot különített el: a két végén pecekkel ellátott és a szegecselt változatot (

WERNER 1953, 31; MENGHIN 1983, 109—111). Ezen csoportok közül a pácin—szennai lelet az előbbibe sorolható. Menghin a peckekkel ellátott függesztővereteken belül hat típust különböztetett meg, és bár a pácin—szennai példányok középrészformájának nincs párhuzama, mégis anyagát, kiképzését, díszítését figyelembe véve a Nydam—Porskaer típusú veretekhez áll a legközelebb. Az ezen típusú leletek — a pácini veretekhez hasonlóan — bronzból készültek, lapos kiképzésűek, és leggyakoribb díszítési módjuk a poncolás,

1

4 viszont a pácini példányokkal ellentétben a középrészük általában kalapács alakú. Az ebbe a csoportba tartozó függesztőveretek hossza 6 és 10 cm közötti (BEHMER 1939, 25. tábl. 8., 23. tábl. 5., 28. tábl. 7., 8.; MENGHIN 1983,139, 340-341).

1

5 Legutóbb Jan Bemmann foglalkozott behatóbban a Nydam— Porskaer típusú veretekkel, és a középrészük alakja alapján öt csoportot különített el, melyek különböző geometrikus kiképzésűek. Állatfejes alakú függesztőveret azonban ezen újabb gyűjtésben sem szerepel (BEMMANN 2006, 220). A kardhüvely felfüggesztésére szolgáló páros veretek ritka leletnek számítanak a 1

3 A két torkolatlemez közül az előbbi a Högom-Selmeston típusba, míg az utóbbi a Samson—

Abingdon típusba sorolható (MENGHIN 1983, 138, 333-334). 1

4 A pácini veretekhez hasonló poncolt díszítéssor figyelhető meg a 4. századra keltezhető jászberény—alsómuszaji lófejes ezüstcsüngőkön (NAGY 2007, 11; 1. tábl. 15). 1

5 Wilfried Menghin ügy vélte, hogy a Nydam-Porskaer típusú veretek a többi pecekkel ellátott páros felfüggesztőveret-típusok elődjének tekinthetők (MENGHIN 1983, 111). Kárpát-medencében.

1

6 Csak két lelőhelyről ismert ilyen páros veret erről a területről: Zsitvabesenyő és Epöl. A Zsitvabesenyőben (Besenov, Szlovákia) előkerült példányok mind anyagukban, mind alakjukban, mind díszítésükben eltérnek a pácini leletektől.

1 Az Epöl—Kőkúti-dűlő I. 1. sírban talált páros kardhüvely-függesztőveret azonban mind anyagát, mind kiképzését tekintve nagyon hasonló a pácini leletekhez (HORVÁTH-KELEMEN-TORMA 1979, 74—76; BEMMANN 2006, 217-218), azzal a különbséggel, hogy az epöli veretek középrészformája eltér a páciniétól, ugyanis az epöli példányok alakja megfeleltethető a Nydam—Porskaer típusú geometrikus alakú véretekével. A Nydam—Porskaer típusú veretek leggyakrabban a Skandináv-félsziget déli részéről, illetve a mai Dánia és Északnyugat-Németország területéről kerültek elő, s használatuk az 5. század második felére tehető (MENGHIN 1983, 340, 13. térkép; BEMMANN 2006, 244). Bár a pácini leletek középrészén látható két, Salakban ellentétesen meghajló állatfej-kiképzésnek a párhuzama nem ismert a függesztőveretek körében, azonban megjegyzendő, hogy hasonló S alakú állatfejes akasztók megfigyelhetők Közép- és Kelet-Európa területén, s használatuk az 5. század első felére datálható (KOKOWSKI 2000, 237-241). A kardhüvely-felfüggesztő veretek mellől előkerült kisméretű ezüstcsat keleti eredetű, és ez a csattípus a hunok térhódításával jelent meg a Kárpát-medencében. Ez a kerek alakú csat a csattestre hajló tüskével tipikusan hunkori formának tekinthető,

1

8 melyet nemcsak a hunok viseltek, hanem széles körben elterjedt a használatuk. A Hun Birodalom felbomlása után is használtak ilyen típusú csatokat (ALFÖLDI 1932,61-63; BÓNA 1993, 90, 39. rajz; OTTOMÁNYI 2001, 55-57). A Pácin-Szenna-dombi sír kardhüvelyének szerkezetére tehát a torkolatlemezből, a páros függesztőveretekből, a penge alsó harmadán látható falenyomatából és a kisméretű ezüstcsatból következtethetünk. A függesztővereteket minden esetben párosával a torkolat1

6 A Kárpátok nyugati határán fekvő lelőhelyről (Blucina-Cezavy, Csehország) származó függesztőveretek is erősen különböznek a pácin—szennai daraboktól. Ezek a morva-medencei leletek orsó alakúak, aranyozottak, almadin berakással díszítettek, és az Entringen-Blucina típusba sorolhatók (MENGHIN 1983, 184, 341; TEJRAL 1987, 354, 362, 374-375; MENGHIN 1995,164-165). 1 A besenovi függesztőveretek vasból készültek, orsó alakúak és ezüst tausirozással díszítettek (KÖLNIK 1984, 199, 189 kép; PIÉTA 1987, 404, 415-416; MENGHIN 1995, 165), és az AndernachSindelfend típusba sorolhatók (MENGHIN 1983, 341). 1

8 A Pácin-Szenna-dombi csat formáját tekintve Zaszeckaja csattipológiájának 11.2/a típusába sorolható (ZASZECKAJA 1994, 87, 19b. rajz 18).