A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - SZOLYÁK Péter: Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai a szeletai kvarcporfír lelőhelyén (Bükkszentlászló)

56 Szolyák Péter KÖVETKEZTETÉSEK A hazai őskőkorkutatás során többféle névvel illetett szeletai kvarcporfír a határainkon belül ismert középső és felső őskőkori régészeti leletegyüttesekben az egyik legfontosabb kőeszköz-nyersanyag. Magyarországi, ez ideig egyetlen ismert gyűjtőterületét Bükkszentlászló község környezetében még az 1960-as években azonosították (VÉRTESTÓTH 1963). Habár a paleolitikumban gyakori jelenség, hogy az ember a leginkább alkalmas kőeszközök nyersanyagának forrására, vagy annak közvetlen közelébe települt (pl. Korlát-Ravasz-lyuk, Arka-Herzsarét, ArkaHidegoldal, Miskolc-Avas-Tűzköves stb.), ezt a szeletai kvarcporfír esetében még nem sikerült igazolni. A legközelebbi, ilyen típusú nyersanyagot szolgáltató, és legalább időszakos megtelepedést mutató lelőhelyek távolsága a nyersanyagforrástól min. 2 km. Kivétel ez alól a Mexikói I. sz./Mexikóvölgyi-barlang

2 (VÉRTES 1965, 143) lehetne, ha azt vennénk figyelembe, hogy a szeletai kvarcporfírt magában foglaló Bagolyhegyi Metarioiit Formáció területén helyezkedett el. Egykori helyzete napjainkban már nem azonosítható pontosan. Az 1924-25-ös Hillebrand Jenő és Saád Andor vezette feltárása után, 1956-ban a helyi kőbányászat miatt nagy része elpusztult

3 (VÉRTES 1965, 143). A barlang valószínűsíthető távolsága egyébként a szeletai kvarcporfír jelenkori felszíni előfordulásaitól nem kisebb, mint a DiósgyőrTapolca-barlang, vagy a hámori Szinva-völgy barlangjainak távolsága, így ebben az esetben sem beszélhetünk a nyersanyagbázisra történő tartós és közvetlen településről. Erre utal a kis leletszám is (kb. 60 — VÉRTES 1965, 143). 2 Az Országos Barlangnyilvántartás szerint a szintén a Tatár-árokban található Tatár-árkibarlangnak is egyik szinonimája a „Mexikóvölgyibarlang", ez azonban nem keverendő össze az itt említett barlanggal. 3 HOM RégAd, 89-69. A tanulmányban ismertetett pattintott kőleletek önmagukban nem bizonyítják eléggé az őskőkori ember nyersanyagforráson történt hosszabb távú megtelepedését, viszont egyértelműen és közvetlenül mutatnak rá több fontos, a kőeszközkészítés folyamatához (műveletsor) kapcsolódó tevékenységre (HOLLÓ et al. 2001). Az ember itt nemcsak felkutatta és begyűjtötte a jó minőségű nyersanyagot, de a nyersanyagblokkok további megmunkáláshoz szükséges előkészítését, illetve a könnyebb és hatékonyabb szállításhoz történő redukálását (3. kép), a szupportok (3. és 5. kép) és esetleg kész eszközök (2. és 4. kép) előállítását is elvégezte. A leletek közül kulturálisan egyik sem határozható meg biztosan. Ettől függetlenül — többszörösen kihangsúlyozva a kis darabszámot, valamint a techno-tipológiai szempontból általános jellemzőket — óvatos kísérletet tehetünk a kronológiai elhelyezésre. A kőeszközök legvalószínűbb korának a középső paleolitikum második felét, valamint a középső és felső paleolitikum átmeneti időszakát adhatjuk meg. A bifaciális konvergens kaparó analógiái a bábonyi és a szeletai kultúrkörben kereshetők, de befejezetlen és/vagy rontott jellege miatt további hasonló leletek előkerüléséig nem lenne helyénvaló az ettől részletesebb tipológiai értékelés. Külön ki kell hangsúlyozni, hogy a pengedebitázzsal előkészített unipoláris magkő mind technológiai, mind tipológiai vonatkozásban párhuzamot mutathat a Herman Ottó-barlang magköveivel. A barlang leletegyütteséhez az utóbbi évek kutatásainak eredményeképpen összesen öt radiokarbon koradatot sikerült kapcsolni (RINGER etal. 2006, 18; SZOLYÁK 2008-2009a, 217)

4, melyek közül a szerző véleménye szerint az idősebbek (35440+660 BP és 35680+630 BP) köthetők a bükkszentlászlói 4 RINGER et al. 2006, 18. hibás adatközlést tartalmaz, melyet SZOLYÁK 2008-2009a, 217. helyesbít.