A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

KÖZLEMÉNYEK - FEHÉR József: Bodrogközi anekdoták és igaz történetek

Bodrogközi anekdoták és igaz történetek 511 mint két csű tengeri egy zsákban, meg bicikli, ezzel járja keresztül-kasul a határt egész nap, s figyel, leskelődik. Vállán puska, mellyel oly­kor riasztólövéseket adhat le, ha gyanús moz­gást észlel az őszi kukoricatábla szélén, meg lelőheti vele a határban kóborló kutyákat. Elvhű párttag volt Tóth Pityu bácsi, ezért is lehetett mezőőr ez idő tájt. Egy kora reggel, még virradatkor hajtott el egy nagytábla lu­cernás mellett, amikor észrevette gyerekkori cimboráját, Pap Gyula bácsit, amint fél térdre ereszkedve egy nagy zsákba tömködi a har­matos lucernát. Kell az a háztáji nyulaknak. Pityu bácsi komótosan letámasztja a bicik­lijét, közben gondolkodik, mit mondjon, hogy túlságosan meg nem sértse Gyulát, akivel együtt járták az elemit, de az ő tekintélyén se essen csorba, mert neki ez munkaköri köte­lesség. Lassan lépked a magát nem zavartató Gyula bácsi felé, aki komótosan tépegeti a lucernát. Néhány lépésnyire megáll, csípőre teszi a kezét, és dorgáló hangon megszólal: — Ej, ej, Gyula, nem szeretem én ezt! Gyula bácsi, amúgy szépszál ember lenne, ha állna, azonban térdel, és kicsit kancsal is, s ezzel a nézéssel hamiskásan felpillant Pityu bácsira, s lassan, megfontoltan mondja: — Hát nem is neked szedem! MAGA KELL A MI FALUNKBA! Új orvos kerül Bodroghalomba a 60-as évek közepe táján. Egészen fiatal ember, ép­pen most végezte az orvosi egyetemet. Régi szokás szerint végiglátogatja a falu minden házát, bemutatkozik, szót vált a család ügyes­bajos dolgairól, főleg az egészségügyi állapo­tuk felől érdeklődik. Szemüveges, intelligens, halk szavú fiatalember Deák doktor úr, már­már lányos szelídsége elnyeri az emberek bizalmát. (Rá is szolgál a bizalomra, később legendás történetek keringenek róla: Bodroghalom körül van véve tanyákkal, s ha éjjel bekopogtatnak hozzá, sürgős esetben hívják, azonnal „kikél" az ágyból, húzza a gumicsizmáját, és sárban-fagyban- hóban­szélben capiat a kilométerekre lévő tanyára is. Nem véletlenül lesz azután a falu díszpolgára, annak ellenére, hogy élete második felében — igazodva a falusi életmódhoz — már erő­sen alkoholizál.) De maradjunk a bemutatkozó látogatásnál. Éppen apámtól köszön el, aki kikíséri a kapu­ba. Még váltanak néhány szót, amikor feltű­nik a kert alján apám nagybátyja Németh Andris, a tsz legismertebb kocsisa, lovas sze­kerével. A magyar kocsis alakját meg lehetne mintázni róla: széles vállú, erős csontú, ha­talmas munkabírású ember, hajnaltól sötéte­désig dolgozik, a lovát mindig rendben és jól tartja, és állandóan káromkodik, mint egy kocsis, és iszik egész nap, minta kefekötő — akarom mondani kocsis. Estére rendszerint be van rúgva, különösen ilyenkor, ősszel, amikor a háztájiból hordja haza a terményt, répát, kukoricát, krumplit a tsz tagoknak, és minden háznál megkínálják. Semmit sem utasít vissza, bor, pálinka, egyik vagy másik minden háznál van, ez kijár a betakarítást végző kocsisnak. Ha már „van a fejébe", akkor állva hajtja a lovait, szétterpesztett lábakkal, legényesen, kezében ostor, félrecsúszva a kalapja. Az egész napos kemény munka és az ital hatására ilyenkor elérzékenyül, kicsit búbánatos han­gulat fogja el és panaszkodik: fáradt keze-lába, szúr a „mellye" stb. Most is ez várható, ami­kor nemsokára a kapunkhoz ér. Apám gyor­san kiokosítja a fiatal doktort, hogyan kell beszélni vele. — Hó! Az anyátok... — rántja meg a gyep­lőt. A lovak azonnal lecövekelnek. — Maga itt az új orvos? — Én vagyok, Németh bácsi! — Akkor mondja meg nekem, mit csinájjak, mert igen fáj a vállam, meg estefele úgy szaggatt a mellyem! A fiatal doktor úgy tesz, mintha gondol­kodna: — Azt tanácsolom magának, Németh bá-

Next

/
Thumbnails
Contents