A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - SZOLYÁK Péter: Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai a szeletai kvarcporfír lelőhelyén (Bükkszentlászló)

50 Szolyák Péter (PELIKÁN 2005, 60). A kissé kovásodott változat felszíne „barna-sárgásbarnára mállott, friss törési felületén szürke, világosszürke, ritkán kisebb foltokban sötétszürke. Szabálytalan eloszlásban fehér kvarciterek hálózzák, ezek szeszélyesen kivastagodnak, lencséket alkotnak. A kőzetben uralkodó a felzites alapanyag, melyben fluidalitás is megfígyelhető, bár a legtöbb esetben ez nem különíthető el a palás sávosságtól" (PELIKÁN 2005, 59). A megmunkálásra alkalmas kovásodott metariolit kisebb-nagyobb tömbjei, rögei egy földrajzilag jól körülhatárolt területen (1. kép) ugyan felszínen is sok helyen megtalálhatók, legbiztosabb és leggazdagabb lelőhelyei a mély vízmosások, patakbevágódások. Ezek között a leghosszabb gyűjtőterületet az 552,6 mBtf magasságon, a Kaán Károly-forrásnál több ágból eredő Tatár-árki-patak völgye adja. A patak csak a felső szakaszon állandó vizű, az alsóbb szakaszokon a mészkőben elnyelődő víz részben a miskolctapolcai-forrásokat táplálja, részben Miskolc-Diósgyőrnél a Szinvapatakba torkollik (PELIKÁN 2005, 161). A patakmeder esése a bükkszentlászlói szakaszon átlag 55 m/km, lejjebb, a Diósgyőrig elnyúló már ÉK-DNy irányú völgyben (Tatár-árok) 37 m/km. Ha figyelembe vesszük ehhez a völgyet határoló magaslatok lejtőszögeit (1039°), mindenképpen egy, az erózió által intenzíven pusztított területről beszélhetünk. A Tatár-árki-patak völgyének Bükkszentlászló feletti szakasza végig Vkeresztmetszetű és általában közel szimmetrikus, hosszirányban helyenként kisebb lépcsőkkel tagolt. Az összetört, felaprózódott, meglazult kőzetanyag a lejtőkön folyamatosan a völgytalpra csúszik (areális anyagszállítási termék). Felhalmozódása sokkal gyorsabb ütemű, minthogy azt a patak vízhozama teljes egészében el tudná szállítani. A patakmeder legtöbb esetben egyik oldalról szálkőzettel, másik oldalról akár több mint 2 m magas osztályozatlan, rétegzetlen törmelékkel határolt. A bevágott törmelékhalmok metszetfalaiban ülő metariolit/kvarcporfír-darabok törési felületei különböző mértékben kopottak. A felületi kopás mértéke és az előkerülés mélysége jellemzően nincs összefüggésben egymással. Ez arra utal, hogy a helyenként nagy vastagságban felhalmozódó lejtőtörmeléket szabálytalan időközökben és változó mennyiségben a patak áradásai is áttelepítik és közben frissebb lejtőtörmelékkel keverik. Ezzel a lejtő lepusztult (areális) anyaga minőségében is megváltozik, a továbbiakban mint vonalas anyagszállítási termék definiálható. A fentiek mellett ugyancsak említést kell tenni a jelenkori időszakos erdőgazdasági tevékenységről, mely a Bagolyhegyi Metariolit Formáció teljes ismert területén kifejti felszínalakító hatásait. A SZELETAI KVARCPORFÍR ÉS A NEVEZÉKTAN A szeletai kvarcporfír, melyet ez ideig nem csak a földtan, de a régészet szakemberei is többféle névváltozattal illettek (1. sz. táblázat), már az őskőkor kutatásának kezdetén emblematikus kőeszköz-nyersanyaggá lépett elő. Egyes lelőhelyek alapján mérsékelten kultúra- vagy korszakjelző szerepet is tulajdonítottak neki (SIMÁN 1983, 48; SIMÁN 1988, 62). A manapság használatos elnevezésben a „szeletai" jelző a Szeleta-kultúrára és annak névadó lelőhelyére, a Szeleta-barlangra utal, ez azonban nem jelent(het)i azt, hogy ahol ez a nyersanyag őskőkori leletegyüttesekben előfordul, ott a Szeleta-kultúrával, vagy annak hatásával is feltétlenül számolnunk kell. A szeletai kvarcporfír névváltozatot elsőként T. Biró Katalin használta őskőkori és őskori pattintott kőeszközeink nyersanyagának forrásairól szóló 1984-es tanulmányában (BIRÓ 1984b, 44, 46), ekkor azonban az őskő-kor hazai kutatói még nem vették át általános használatra. Legutóbb Markó András és szerzőtársai prompt-gamma aktivációs analízis (PGAA) segítségével határozták meg a kőzet