A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - SZOLYÁK Péter: Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai a szeletai kvarcporfír lelőhelyén (Bükkszentlászló)

Elsődleges nyersanyag-feldolgozás nyomai Bükkszentlászlón 49 BÜKKSZENTLÁSZLÓ KÖRNYÉKÉNEK FÖLDTANI VISZONYAI ÉS A SZELETAI KVARCPORFÍR A régészeti korú pattintott kövek, kőeszközök jellemzésekor a kutató önkéntelenül is arra törekszik, hogy a nyersanyagot az elsők között ismerje fel és nevezze meg pontosan, és ezáltal kijelölje azokat a természetes geológiai előfordulásokat, melyek az őskori/őskőkori ember számára beszerzési helyek lehettek. A tárgyalt leletek esetében kifejezetten könnyű dolgunk van, hiszen a szeletai kvarcporfír hazai régészeti leletegyüttesekből ismert változatainak természetes előfordulását, forrását eddig csupán Bükkszentlászló környékén sikerült azonosítani (VÉRTESTÓTH 1963). A techno-tipológiai elemzések előtt a leletek értelmezésének következő lépcsőfoka általában az, hogy a helyszíni rétegtani megfigyeléseket és a kapcsolódó régészeti jelenségeket lajstromba vegyük. Erre a tárgyalt leletek esetében nincs mód, hiszen a pattintott kövek mindegyike felszíni szórványként a Tatár-árki-patak völgyéből — a Kaán Károly-forrástól számított 590-770 méterig (légvonalban ÉNy-ra 510-690 m távolságra) terjedő szakaszon — került elő (1. kép). Mivel leleteinkhez jelenleg nem kapcsolható földrajzilag jól lehatárolható régészeti lelőhely, a leletértelmezés és a további kutatások szempontjából is kulcsfontosságú lehet a tágabb környezet földtani folyamatainak, felszínfejlődésének legalább alapszintű ismerete. A Bükk hegység kialakulását döntően az a mai napig is tartó folyamat határozta meg, melynek során az afrikai kőzetlemez az eurázsiainak ütközik, és eközben arra fokozatosan rátolódik. Az ütközés miatt bekövetkező felgyűrődés iránya a bükki régióban DDK felől ÉÉNy irányába mutat. A hegység fő tömegét alkotó kőzetek a földtörténeti karbon időszak második fele és a jura időszak vége között (310-150 millió éve) képződtek az egykori Thetys-óceán Afrikához közelebb eső felén, azaz a mai helyzetükhöz képest 14003600 km-rel délebbre (HEVESI 2002, 17). A Bükköt felépítő üledékek legnagyobb része a triász időszak alatt rakódott le. Bükkszentlászló 5 km-es környezetében nagyobbrészt ebből a korból, pontosabban annak középső és felső szakaszából (245-200 millió év) származó kőzetek alkotják a hegyek anyagát. A hegység gyűrt szerkezetének kialakulása már a kréta időszakhoz, annak legalább két jól elkülöníthető szakaszához kapcsolható (HEVESI 2002, 17-18). Később, a paleogén és neogén időszakokban (65-2,6 millió év) a Bükk tömege többször megemelkedett, majd visszasüllyedt, a felső miocén kortól (14 millió évtől) pedig folyamatos emelkedés jellemzi. E mozgásokat időnként felerősödő vulkanizmus kísérte. A szeletai kvarcporfírt is magában foglaló Bagolyhegyi Metariolit Formáció létrejöttében a középső triász időszak késő-ladin-kora-karni emeletei (230-220 millió év) idején zajló víz alatti, majd szárazföldi vulkáni aktivitás játszott szerepet (PANTÓ 1951; PELIKÁN 2002, 33, 57; PELIKÁN 2005, 60). A metariolitnak (PELIKÁN 2002 & 2005), melyet korábban a földtani szakirodalom is kvarcporfírként ismert (SZENTPÉTERY 1932), két megjelenési formája van. Mindkettőre jellemző, hogy diabáz, diabáztufa- és kvarcporfírtufa-területeken ún. injekciók formájában, nagy alak-, méret- és sűrűségbeli változatosságban jelentkezik. A felfelé injektálódó vulkáni kőzetanyag általában a hegy palás szerkezetéhez idomult, elnyúlt vagy rövid lencsékre tagolódott, sőt helyenként fluidális („megfolyós") rajzolatot vett fel. Az injekciók iránya általában ÉNy-DK-i (PANTÓ 1951, 139-140). A kísérleti pattintás tapasztalatai alapján a kvarcporfír két megjelenési formája közül csak az egyik alkalmas az éleit jól megtartó kőeszköz készítésére. A megmunkálás szempontjából rosszabb minőségű kőzet „zöld, fakó szürkészöld színű, lemezesre préselt, palásodott, elválási felületén síkos tapintású... "